Nyilt levél Dr. Pálinkás József Elnök úrnak
"Minden nagyrabecsülésem Önnek, a MTA elnökének való megválasztásáért. Annak az MTA-nak, amelyet Széchényi alapított, mert a nemzet fejlődését a tudományosság haladásában látta, amely csak intézményesen lehet hatásos."
Tisztelt ElnökÚr,
Minden nagyrabecsülésem Önnek, a MTA elnökének való megválasztásáért. Annak az MTA-nak, amelyet Széchényi alapított, mert a nemzet fejlődését a tudományosság haladásában látta, amely csak intézményesen lehet hatásos. Több mint százötven év után, sugárzásának eredményeit ki, ki a maga beállítottsága szerint értékelheti. Egy azonban egyöntetűen kiemelkedik, hogy a magyar történelem és főleg az őstörténelem terén nem csak hiányos és hamis terjesztést, hanem a külföldieknek szemszögéből egyenesen nemzetáruló mesterkedést folytatott a finn-ugor elmélet kitalálásával, amivel a világot félrevezette.
Hála Istennek ennek a MTA-nak hazugságát cáfolják most már idegen tudósok is. De mivel az emberiséget megajándékozta a tudomány a Web hálózattal a nemzetek elleni érdekközösségek, képtelenek az igazság kialakulását suba alatt tovább tartani.
Én, mint Párizsban született magyar származású, gyerekkorom óta logikusan nehezen fogadtam el azt a francia tanítást, hogy szüleim ősei Atilla dicsőséges korszakától egy primitív kultúrálatlan barbár nemzet lett volna. Ennek tudata vezényelt engem arra, hogyha dilettánsan is, de saját kutatásaim segítségével kételkedésemre igaz választ keressek, ami őseim történelmét illeti.
Nagy szerencsémre több nyelv ismeretsége feltárt előttem olyan forrásokat a világ történeleméről, amelyek lehetővé tették nekem összerakni az elhallgatott részleteket, amiből végre kialakult az elfogadható képlet részemre.
Ennek útja egy olyan nagyszerű élmény, még ma is és végre megmutatta, hogy nagyon kiváltságos egyén vagyok a sokak között, hogy magyar őseim vannak és azoknak nyelvét is, ha hibásan, de beszélem. Vagyis azt az első Ős nyelvet, amelynek gyökereit az első emberek a földön kialakították. A többiről nem is beszélek hisz levelem célja főleg az, hogy, mint új Elnököt, megkérjem, vessen végett a magyar történelem tekintély rombolásának, amit az MTA 150 éve hazudozással akar hitelessé tenni..
Vegyék most már figyelembe, hogy a nemzetközi titkos erők hatalma már nem tudja megvédeni a MTA-nak a nem kiérdemelt elismerését olyan szörnyű hazugságok után mint a finn-ugor elmélet.
A jövőt illetően akár mennyire nehéz a MTA-nak mea-culpázni a magyar őstörténelem helytelen állításáért, mégis a kényelmetlen lépést meg kell tenni, ha hitelképes akar maradni, úgy a nemzettel, mint a világgal szemben. Ezt, Önnek is tudnia kellene.
Ami pedig a MTA áruló múltját illeti, én és sokan mások idegenek környezetben több nyelven ezt hatásosan tájékoztatjuk. Erre csak azt tudom mondani"lassú víz, partot mos", mert, ahogy már említettem a nemzetközi érdekközösségi erők diktatúrája képtelen továbbra is elnyomni az igazságot. Ezért jogosnak érzem, hogy követeljem a MTA-nak elnökétől, védje meg az intézmény tekintélyét a jövőre nézve, mert az egész magyar nemzet jövőjéről van szó. Ezt pedig az igazság alapján elemi kötelességük védeni.
Tisztelettel üdvözli,
Charles Sucsan
Képzőművész
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






