Bejelentkezés


Nyílt levél Hiller Istvánhoz

2008-01-03 - Politaktika

„Ha Miniszter Úr képes lenne településünk oktatását csak az állam által biztosított normatívák felhasználásával működtetni, kérem éljen a mellékelten felkínált iskolakulccsal, és bizonyítsa be, hogy amit elkövettünk, tényleg a mi hibánkból adódott.”

„Valószínű az is a mi hibánk, hogy az alapnormatívákon felül csak plusz 62 millió forinttal vagyunk képesek működtetni egy olyan iskolát, ahol a szakmai mérések alapján is az átlagot mindenben meghaladó oktatási eredmények születnek.”

Tisztelt Dr. Hiller István Miniszter Úr!

Szeretnék Önnek, Önöknek köszönetet mondani, segítő készségükért, mert több esetben is figyelmeztettek hibáinkra. Bizonyára a főhatóságok, főhivatalok soha nem követnek el hasonló hibákat!

Valószínű az is óriási hiba, hogy ezt a levelet megírom, de sajnos más lehetőségem a köszönetnyilvánításra nem maradt.

Bizonyára Miniszter Úr tudja, hogy a nemzetiségi oktatást pótfinanszírozással segíti az oktatási tárca. E támogatás elnyeréséhez "pályázni" kell. Mivel településünkön jelentős a német kisebbség létszáma, ezért intézményeink hagyományőrző német nemzetiségi és német-magyar kéttannyelvű oktatást is folytatnak. Bizonyára hibásan töltöttük ki az űrlapot, és bizonyára a mi hibánk az is, hogy nem nyújtottunk be hiánypótlást, mert természetesen nekünk mindezt anélkül is tudnunk kellene, hogy minderre az Ön kollégái figyelmünket felhívnák. Valószínű az is a mi hibánk, hogy a mellékletek nem voltak elég feltűnőek, amelyekből egyértelműen kiderül, jogosak vagyunk eme támogatásra. Valószínű, hogy a mi hibánk az is, hogy a Magyar Államkincstár továbbította hiánypótlás kezdeményezése nélkül a minisztérium felé az igénylésünket, hiszen szerintük hibátlan volt. Valószínű az is a mi hibánk, hogy a kibocsátott adatlap és a költségvetési törvény megfogalmazása nem egyezik, ezért jól kitölteni a lapot csak a szerencse műve lehet. Valószínű az is a mi hibánk, hogy az alapnormatívákon felül csak plusz 62 millió forinttal vagyunk képesek működtetni egy olyan iskolát, ahol a szakmai mérések alapján is az átlagot mindenben meghaladó oktatási eredmények születnek, művészeti oktatásunk eredményeként kiváló zenét szerető, zenét értő gyerekek hagyják el az intézményt. Már az is nekünk róható fel, hogy erőnkön felül fejlesztettük oktatási intézményeinket, hogy mi is élhessünk a városi gyerekeknek kijáró minden komforttal. Valószínűleg az is megbocsáthatatlan hiba, hogy arra kértük a Völgység Országgyűlési Képviselőjét, hogy ügyünkben járjon el a Parlamentben. Természetesen az Államtitkár Úr nem követett el hibát - tán csak a számológépe romlott el -, amikor arról beszélt, hogy a már odaítélt pénzekből nem lehet visszavenni... Csak hát az elkülönített keret és az odaítélt összegek között - minisztérium adatai alapján - 128.236.674,- Ft maradvány van. Bizonyára az a kollégája sem hibázott, aki felhívta hivatalunkat, és segítő szándéka kifejezéseképpen érdeklődött pártállásomról.

Tisztelt Miniszter Úr!
Polgármester vagyok. Esküt tettem, hogy mindenben képviselem településem és hazám érdekeit. Pártállásra, vallási és nemzetiségi hovatartozásra, szociális helyzetre való tekintet nélkül. Ha nem tartanám ehhez magam, méltatlan lennék választóim bizalmára.
Ha Miniszter Úr képes lenne településünk oktatását csak az állam által biztosított normatívák felhasználásával működtetni, kérem éljen a mellékelten felkínált iskolakulccsal, és bizonyítsa be, hogy amit elkövettünk, tényleg a mi hibánkból adódott, És ebből adódóan "hibázunk" is folyamatosan.

Kívánok Önnek, Családjának, Kollégáinak Boldog Békés Ünnepeket, eredményekben, sikerekben gazdag új esztendőt!

Tisztelettel: Karl Béla
Nagymányok polgármestere

Nagymányok, 2007. december 19.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

A média robotosa

Egy minden hazugságtól, tulajdonostól független, toll Forgató és eszme szélmalmosokkal, szélhámosokkal harcoló!

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán