Nehéz a kormányon kormányellenesnek lenni
Kétarcú a Szabad Demokraták Szövetsége.
Az MSZP biztonságot, az SZDSZ versenyt szeretne.
Az SZDSZ egyszer a kormányból való kilépéssel fenyegetőzik, máskor pedig csak szakpolitikai nézetkülönbségekről szól. Továbbra is minden kérdéses a több-bizotsítós modellel kapcsolatban. A szocialisták és a liberálisok szakpolitikusai folyamatosan tárgyalnak egymással.
Bár egyes szocialista politikusok szerint, nem történt párbeszéd. - Nem egészségügyi egyeztetést tartottak, hanem az elmúlt egy év szakmai-politikai tapasztalatait értékelték a kormánypártok – mondta újságíróknak Gál J. Zoltán.
- Bizonyos részletkérdésekben nézetkülönbség van, de a fő kérdésben, abban, hogy az ország előre menjen és ne visszafelé, egyezség van a koalíciós partnerek között – nyilatkozta Kóka János, a liberális párt elnöke. - Bízom abban, hogy a koalíciós felek meg tudnak egyezni, mert mindkét párt célja, hogy elősegítse az egészségügy, az oktatás, és a közszolgáltatás fejlődését – mondta a gazdasági miniszter, mintha semmilyen feszültség sem lenne a kormányzó pártok között.
A szocialisták mindenesetre nem tűnnek ennyire optimistának. - Az SZDSZ korábbi javaslata szerint a több-biztosítós rendszerben az egészségbiztosító mellett megjelenhetnének a magánbiztosítók, akik a biztosítottak száma után kapnák a pénzt, az MSZP ezt nem fogadta el – nyilatkozta az egyik kereskedelmi televízió híradójának Kökény Mihály, egészségügyi bizottság elnöke. - Az MSZP-nek inkább a biztonság a fontos, az SZDSZ-nek pedig inkább a verseny, a kettő között kell megtalálni a legjobb megoldást – beszélt később a koalíciós vitáról a szocialista politikus.
Ismertettük a múlt hét végi egri frakcióülésen megfogalmazott véleményünket arról, milyen területeken lassult le a reform, érezhető a fékre lépés – értékelte az MSZP-vel folytatott tanácskozásokat Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője. - Megállapodtunk abban, hogy a következő hetekben egyenként nézzük végig, hogyan lehet ezeken javítani. A megoldandó kérdések közül az első és a legfontosabbnak az egészségügyet tartják – mondta a liberális politikus.
Gyurcsány Ferenc természetesnek veszi a vitát a két párt között. A miniszterelnöknek minden természetes?
Ilcsik Dávid Csaba
Előzmények:
Ellenzi a több-biztosítós modellt az MSZP?
A szocialista párt Társadalompolitikai Tagozata után, a Filló Pál vezette Munkástagozat is elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modellt. A párt egyre több platformja, tagozata és politikusa emeli fel szavát az egészségügyi reform ezen része ellen. Filló Pál az egészségügy kettészakadásától tart. A gazdagok gazdag, a szegények szegényes ellátást kaphatnának a szocialista képviselő szerint.
A magánbiztosítási üzletág ellen
Levél az országgyűlési képviselők számára. Szavazzanak „nem”-mel a törvényjavaslatra. Az aláírók között találhatóak az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagjai és számos civil egyesület. "Kérjük, hogy szavazzon „nem”-mel a közeljövőben a Tisztelt Ház elé kerülő olyan törvényjavaslatra, amely szabad utat engedne a magánbiztosítási üzletág vállalkozóinak a társadalombiztosítás vagyonához."
Közeledik az MSZP az SZDSZ álláspontjához
A szocialisták szerint a jelenlegi biztosítási rendszer nem tartható fenn. Az egészségügyi reform még nem ért a végéhez. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy egy, vagy több biztosító lesz a magyar egészségügyben. A több biztosítós rendszer bevezetése a koalíció szakítópróbája lehet.
Dübörög az egészségügyi reform
Kórházak pénz nélkül, üres műtők, várólisták, állástalan orvosok. Mikola István szerint elfogadhatatlan, hogy járulékot fizető betegek kerülnek várólistára, miközben üresen álló ágyakra fizetőképes betegeket helyeznek.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






