Négy szocialista politikus házára dobtak Molotov-koktélt
Lendvai Ildikó szerint a demokráciát veszélyeztetik a támadások.
A Csintalan Sándor megverését is elismerő, magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára a szocialista képviselők lakásánál elkövetett molotov-koktélos támadást.
A HírTV beszámolója szerint péntekre virradóra Dunaújvárosban Dér Zsuzsanna és Kálmán András lakóhelyét érte támadás. Gödön Sándor István házára öt Molotov-koktélt dobtak. Kunhegyesen pedig Herbály Imre kertjébe dobtak robbanószert.
A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást. Az MSZP-frakció kommunikációs osztályán azt közölték, hogy ismét több képviselőt fenyegettek meg levélben és telefonon is azért, hogy ne szavazzák meg hétfőn az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényt.
Dér Zsuzsanna a Klubrádió Kontra című műsorban felidézte, hogy a támadás előestéjén felhívta egy férfi, arról érdeklődve, hogy megszavazza-e hétfőn az egészségbiztosítási törvényt.
Korábban több kormánypárti képviselő házát érte már támadás. Tavaly októberben Ecsődi László adonyi házára benzines palackot, Kóka János épülő luxusvillájára pedig több Molotov-koktélt dobtak. Azután rálőttek Hiller István szocialista miniszter pesterzsébeti villájára is.
- Nem egyik, vagy másik pártot, vagy a politikusokat, hanem a magyar demokráciát és a normális közéletet veszélyeztetik a szocialista képviselők ellen elkövetett csütörtök éjszakai támadások – nyilatkozta a támadásokkal kapcsolatban Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.
A Csintalan Sándor brutális megverését is elismerő, magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára a szocialista képviselők lakásánál elkövetett molotov-koktélos támadások elkövetését; a szervezet erről szóló elektronikus üzenetét a Hír Televíziónak küldte el.
„A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb" - idézi a hír csatorna a szervezet által írt levelet.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az országban tapasztalható erőszak az elmúlt napokban új fordulatot vett. Úgy tűnik, a fenyegetések elsősorban az egészségügyi törvényről szóló, hétfői szavazás miatt szaporodtak meg.
- Vagy nem akarják elfogni az elkövetőket - valószínűleg azért, mert fölmerülhet, hogy az elkövetések mögött a legmagasabb kormányzati körökig nyúló provokációs szándék húzódik meg - vagy a magyar rendőrség képtelen a terrorgyanús ügyeket a helyén kezelni – vélekedett Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton.
Előzmények:
Csintalankodtak Kóka villájánál is
Ismét a Kóka villáról szólnak a hírek, igaz most nem drogdíler vagy illegális munkások buktak le, hanem ismeretlenek Molotov-koktélokkal dobálták meg az épületet. Egy a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevet viselő szervezet vállalta magára a Csintalan Sándor elleni támadást.
Két napja nem tudjuk, ki verte meg Csintalan Sándort
Továbbá még mindig nem tudunk nagyon sok mindent...
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






