„Ne tekints minket ellenségnek, Feri”
MSZP frakcióülés: elfajultak a dolgok, Karsai Józsefhez mentőt kellett hívni a vita hevében. Kóka János ügyei miatt Szanyi Tibor támadta a miniszterelnököt.
„Addig nincs miről beszélni, amíg az a Kóka János, aki pert vesztett egy lappal szemben, amely adócsalónak állította be, tagja lehet a kormánynak.”
A Magyar Nemzet beszámol róla, hogy Gyurcsány Ferenc elmondása szerint jó vita alakult ki az MSZP keddi frakcióülésén, ahol a kormányfő legújabb – a közélet tisztaságáról szóló – javaslatcsomagját vitatták meg. Azonban a miniszterelnök véleményének ellentmond a frakciótagok reakciója a tanácskozással kapcsolatban.
A leggyakoribb témák az ülésen a miniszterelnök hétfőn bejelentett hétpontos javaslata, azon belül is a főállású képviselőség, a vagyonosodási vizsgálat és a Zuschlag-ügy került szóba a leggyakrabban. Több szocialista képviselő nyilatkozata alapján eleinte higgadt hangvételű volt a vita, de később állításuk szerint elfajultak a dolgok.
A felszólalók közül többen nehezményezték, hogy Gyurcsány Ferenc a hétpontos javaslat kapcsán sem avatta be a részletekbe a frakciót, mielőtt hétfőn bejelentette a csomagot. Az a javaslat, hogy 2010-től polgármesterek, önkormányzati képviselők és gazdasági társaságban szerepet vállalók nem lehetnek képviselők, eléggé kiverte a biztosítékot a frakcióban.
- Ne tekints minket ellenségnek, Feri – kérte a miniszterelnöktől az egyik hozzászóló a Hírszerző.hu szerint.
A polgármesterek összeférhetetlenségével kapcsolatban kifejtette véleményét Karsai József is. - Battonyán annak tudatában választottak polgármesterré, hogy képviselő vagyok, de Gyurcsány Ferenc pártelnöki és miniszterelnöki tisztsége összeférhetetlen – nyilatkozta Karsai József a HírTV-nek, aki olyan lendülettel vitázott a miniszterelnökkel, hogy mentőt kellett hozzáhívni, de szerencsére nem kellett kórházba szállítani Battonya első emberét. A 190 fős szocialista frakcióból mintegy száz képviselőnek van önkormányzati tisztsége. Karsai József többször is bírálta már a kormányt, illetve a kormányfőt (például az egészségügy átalakításával kapcsolatban), kérdés, hogy a mostani felszólalása milyen támogatásra talál a frakcióban. A Népszabadság információi szerint Karsai József akkor lett rosszul, amikor azt mondta, hogy "te itt beszélsz, az emberek meg éheznek!", amikor megszédült.
- Gyurcsány Ferenc és környezete nagyon rosszul mérte fel a frakció lélektanát, amikor azt gondolta, hogy megkerülhet minket ilyen fontos kérdésekben, amelyek ráadásul húsbavágóan érintik a képviselőket, és pusztán a közvélemény nyomására hivatkozva rákényszeríthet bennünket bármire. Sem formailag, sem tartalmilag nem teheti meg a miniszterelnök, hogy ekkora horderejű kérdésekben egyeztetés nélkül utólag tájékoztatja a képviselőket. Ez egy teljes mellélövés volt. Nagyon rossz tanácsokat kapott ebben az ügyben - fogalmazott a Hírszerzőnek az egyik befolyásos képviselő. - A frakcióülés végén elmaradt a katarzis, mindenki rossz szájízzel ment haza, nem egy hétköznapi konfliktus volt, mindenkit megviselt. Annak ellenére senkiben sem volt diadalérzés, hogy Gyurcsány Ferenc reagálásában tartalmilag elismerte, hogy hibázott, és hogy nem a miniszterelnök teszi le két hét múlva a kidolgozott javaslatokat, ahogy ígérte, hanem a képviselőcsoport, illetve minden parlamenti párt részt vesz az egyeztetésben – összegezte a holnapnak a frakcióülést egy másik nevét nem vállaló szocialista politikus.
A bírálatokból kijutott a miniszterelnök tanácsadóinak is, akikről az volt az általános vélekedés, alkalmatlanok, mert rossz tanácsokkal látják el Gyurcsány Ferencet. De kisebbik kormánypárt, az SZDSZ vezetése is szóba került. - Addig nincs miről beszélni, amíg az a Kóka János, aki pert vesztett egy lappal szemben, amely adócsalónak állította be, tagja lehet a kormánynak – mondta a frakcióülésen Szanyi Tibor Gyurcsány Ferencnek a Népszabadság szerint.
Lendvai Ildikó tájékoztatása szerint a frakció hárompontos állásfoglalást fogadott el. Az első pontjuk szerint a közélet tisztaságáért és a korrupció visszaszorításáért többet kell tenni, mint amit eddig bármely kormány megtett. Lendvai közölte, a frakció részt kíván venni a miniszterelnök hét pontja alapján megalkotandó törvényjavaslatok elkészítésében. A szocialisták emellett deklarálták, hogy a többi párt vezetőinél ötpárti tárgyalásokat kezdeményeznek és várják a többi párt javaslatait.
A frakcióülésen elhangzottakhoz előzményként társíthatjuk, hogy ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő (Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor) is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy múlt heti parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát. Későbbi elmondásuk alapján „véletlenül” történt ez.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






