Bejelentkezés


Végre: magyar egyetem Erdélyben

2008-10-02 - Politaktika

A román képviselőház többszöri elnapolás után kedden végre jóváhagyta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálására vonatkozó törvényt.

Nagyváradon, végre "házon belül" államvizsgázhatnak a magyar egyetem diákjai.

Nyilatkozat

Az alapító Pro Universitate Partium Alapítvány, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem nevében ezúton hozzuk a közvélemény tudomására, hogy a Román Szenátus 2007 októberi határozatát megerősítve, 2008. szeptember 30-án a Képviselőház is törvényben mondta ki Egyetemünk, ezen belül pedig három képzési szak ­─ a szociális munka, a német nyelv és irodalom és a teológiai didaktikai szakok ─ végleges akkreditációját.

A Képviselőház határozatának nyomán Isten iránti hálaadással állapíthatjuk meg, hogy a tegnapi nappal ─ közel fél évszázados megszakítás után ─ létrejött az erdélyi magyarság első, államilag elismert, önálló magyar felsőoktatási intézménye: a Partiumi Keresztény Egyetem.

Az egyetemalapítás, az intézményépítés, valamint az akkreditáció hosszúra nyúlt folyamata az 1989-es rendszerváltozással egyidős, és híven tükrözi annak az útnak minden nehézségét és ellentmondását, mellyel ebben az időszakban kisebbségi magyarságunknak szembesülnie kellett.

• Amikor, már a kezdet kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy jogfosztott nemzeti közösségünk egyhamar nem számíthat az önkényesen felszámolt anyanyelvű felsőoktatása helyreállítására, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ─ a remélt jövendőt megelőlegezve ─ 1990-ben megalapította a Sulyok István Református Főiskolát.

• Közel egy évtizedig tartó, eredménytelen küzdelem után, illetve a hivatalos magyar érdekképviselet kudarcos felsőoktatási politikája láttán; másfelől a módosított tanügyi törvény biztosította, szerény lehetőségeket kihasználva, az ekkor létrejövő Pro Universitate Partium Alapítvány 1999-ben, a SIRF jogutódjaként hívta létre a Partiumi Keresztény Egyetemet.

• Az ennek nyomán megalakult Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel egyazon magánegyetemi hálózatban működő PKE létrejöttében és fenntartásában meghatározó szerepet játszott és vállal Magyarország, akinek a folyamatos költségvetési támogatása biztosítja egyetemi rendszerünk létét és fejlődését.

• A PKE felsorolt három szakja 2004 júniusában nyerte el az Országos Akkreditációs Tanács szakmai elismertetését ─ ami lehetővé tette egyetemi intézményünk törvény általi akkreditációját. Ennek megtörténte azonban több mint négy évet váratott magára.

• Joggal feltételezzük, hogy az akkreditáció ─ előzmény nélküli ─ késleltetésének nem szakmai és nem csupán „ügyrendi", hanem elsősorban politikai okai voltak. Annak ellenére, hogy az RMDSZ az akkreditáció egész időszakában (2004─2008) a román kormány tagja volt, a Szövetség elnöke pedig mintegy két esztendeig (2004─2006) az oktatásért ─ is ─ felelős miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltötte be ─ a PKE természetes határidőn belüli törvényes elismertetését nem voltak képesek elősegíteni.

Az egyetemalapítás, az intézményépítés, valamint az akkreditáció közel húsz esztendei történetének tanulságaképpen jó lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy a rendkívüli akadályok és nehézségek árán elért eredmények és sikerek ─ a mostoha politikai körülményeken felül álló módon ─ a mi egyházi, közösségi, emberi és szakmai erőfeszítéseink, kitartó munkánk és küzdelmünk gyümölcsei.

Éppen ezért, Isten iránti hálaadással mondunk köszönetet mindazoknak, akik ebből a „nemes harcból" és építő munkából öntudatosan és elkötelezetten kivették a részüket: az alapítóknak, a támogatóknak, a tanároknak, a vezetőknek és ─ nem utolsósorban ─ tanuló ifjúságunknak, akik értelmet adtak a magyar nyelvű egyetemi oktatás helyreállításáért folytatott küzdelmünknek.

Egyben ezúton fordulunk hozzájuk felhívásunkkal, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem és a rövidesen szintén az akkreditációját elnyerő Sapientia Tudományegyetem továbbépítése és -fejlődése érdekében az eddiginél is jobban fogjanak össze és hatékonyabban munkálkodjanak. Tegyünk meg közösen mindent, amit megtehetünk.

Köszönetünket kifejezve, a Magyar Kormány és az Országgyűlés további, fokozott támogatását kérjük az egyetemfenntartás és egyetemépítés terén.

Szintén köszönetteljes kérésünkkel fordulunk Románia Kormányához és Parlamentjéhez, hogy az alkotmányosság és a demokratikus esélyegyenlőség követelményeinek megfelelően részesítsék politikai és költségvetési támogatásban magyar magánegyetemi intézményrendszerünket.

Egyetemünk továbbra is elkötelezi magát arra, hogy korunk és helyzetünk kihívásai között, a nevében is tükröződő – keresztény – szellemben, egész társadalmunk és partiumi–erdélyi magyarságunk szolgálatára folytassa elkezdett munkáját.

Ezt a célt követve, élni kívánunk azokkal az új lehetőségekkel, melyek a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjából fakadnak: további szakok akkreditálásának a felgyorsítása, új szakok indítása, a mesterképzés elkezdése, a teljes körű bolognai rendszer kiépítése, új anyagi források felkutatása, európai pályázatok benyújtása és az egyetem infrastrukturális fejlesztése terén.
 

Nagyvárad, 2008. október 1.

Tőkés László

elnök

Horváth Gizella

rektor

Tolnay István
ügyvezető elnök
 

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán