Molnár Lajos újabb ámokfutása
Esztergomból Győrbe, Békésből Budapestre, Répcelakról Kaposvárra lehet menni orvosi ellátásért, akár több mint 400 kilométert is lehet utazni oda-vissza.
Az Egészségügyi Minisztérium honlapja közzétette a kórház listát, amelyből kiderül, hogy az ország különböző pontján élőknek melyik kórház nyújt kötelezően ellátást. Az Egészségügyi Minisztérium honlapja közzétette a kórház listát, amelyből kiderül, hogy az ország különböző pontján élőknek melyik kórház nyújt kötelezően ellátást. Amennyiben nem szándékosan írták le az amit írtak, akkor vélhetően ismét véletlenül valaki valamit elszúrt, amiért természetesen úgysem lesz senki sem felelős. A felelősség Magyarországon ismeretlen fogalom, ez kiemelten vonatkozik az Egészségügyi Minisztériumra. Ekkorát azonban nem lehet tévedni.
A listából kiderül egy-két kirívó eset, amely családok ezreinek az életét nehezíti majd meg. Például az esztergomi gyermekeknek a győri kórházba (a két település közti távolság: 99 km, csak oda út!) kellene befeküdniük fül-orr-gégészeti ellátásért. Celldömölkön sem lesz jobb a helyzet, ugyanúgy járnak majd mint az esztergomi sorstársaik, mehetnek szintén Győrbe (távolság: 74 km). De a celldömölkieknek a gyermekszemészeti ellátás miatt a budapesti Semmelweis Egyetem klinikájára (távolság: 198 km) kell menniük. Röhejes, hogy egy celli családnak oda-vissza 400 kilométert kéne utaznia ez ügyből kifolyólag. De a Vas megyei település lakói akkor sem lesznek jobb helyzetben, ha gyermek-tüdőgyógyászati ellátást szeretnének igénybe venni, mert akkor Somogy megye székhelyére, Kaposvárra (távolság: 211 km) kell utazniuk, illetve kardiológiai kezelés kapcsán Szombathelyre (távolság 46 km), ha pedig gasztroenterológusra van szükségük akkor Pécsre (távolság: 312 km) kell utazniuk. De a szomszédvár Répcelakra sem irigykedhetnek a celliek. Ők a gyermekeikkel mehetnek Kaposvárra (távolság: 183 km), Pécsre (távolság: 249 km) és Győrbe (távolság: 67 km). De ezek az adatok természtesen nem érdeklik Molnár Lajost.
Nyugodtan meg lehet ijedni, a Tiszántúlon sem lesz jobb a helyzet az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint. A Békés megyeiek Szegedre, Budapestre, Szolnokra és Debrecenbe vihetik gyerekeiket, ha különböző betegségek, problémák merülnek fel.
Isten óvja Budapest IX. kerületének lakóit, mivel a minisztérium tájékoztatása szerint más nem fogja őket. Ez a kerület egyáltalán nem szerepel listán, mintha csak nem is létezne.
Lehet, hogy a kormány csupán a belföldi turizmus szeretné fellendíteni? Érdekes, hogy a Heves megye északi területein fekvő községek lakói, akik eddig az egri kórházhoz tartoztak, ezentúl az ózdi és váci kórházba mehetnek (például Egercsehi és Vác közti távolság: 152 km). Addiktológia ellátás esetén egyszerű a helyzet, mivel csak Nagykállón fogják kezelni a szenvedélybetegeket.
- A területi ellátási kötelezettséget illetően készült táblázat arról, hogy melyik városban, melyik településen lakónak milyen bajuk esetén melyik az a kórház, amely garantáltan ellátást nyújt. Ez egy nagy és bonyolult rendszer, amelyben lehetne hibák – nyilatkozta Horváth Ágnes, egészségügyi államtitkár, aki szerint ugye az asztmát nem a jó levegő hanem a gyógyszer gyógyítja. Elképzelhető, hogy alkalmatlanok feladatuk ellátására, azok akik számára túl bonyolult ez a rendszer.
Mindenkinek jó egészséget kívánunk!
(ilcsik dávid)
Előzmények:
Itt a vizitdíj "nem igaz országban"
Elfogyott a türelem, volt elég idő a felkészülésre az elmúlt hónapokban – mondta az egészségügyi miniszter. De mi lesz, ha az orvosok és ápolók türelme fog elfogyni?
Vizitdíj tűzoltóknak is
Pénteken este tűz volt a budapesti EGIS Gyógyszergyárban. A pofátlanságnak nincs határa, négy tűzoltót marásos sérüléssel, csak a vizitdíj befizetése után láttak el a kórházban.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






