Bejelentkezés


Mindenkihez, aki nem milliárdos és nem haszonélvezője a kapitalizmusnak!

2008-10-02 - Thürmer Gyula

Elég volt, hogy a parlamenti urak a mi pénzünkből jól élnek, botrányokkal szórakoztatják magukat, ahelyett, hogy az ország dolgaival törődnének. Elég volt Maffiaországból!

Hívunk mindenkit, aki nap mint nap velünk együtt szidja a rendszert, a kormányt. Hívunk mindenkit, akinek elege van!

Mindenkihez, aki nem milliárdos és nem haszonélvezője a kapitalizmusnak! Mindenkihez, aki nem rokona, nem barátja, nem üzletfele a mostani kormánynak! Mindenkihez, akinek elege van mindabból, ami körbevesz bennünket! Mindenkihez általában és konkrétan hozzád!

Október 11-én szombaton 14 óra 30 perckor várunk az Országház mellett, József Attila szobránál! Gyere el, ha cselekedni akarsz! Gyere el, mert cselekedni kell!

Húsz éve élünk a kapitalizmusban. Húsz éve tűrjük, hogy elvegyék tőlünk a gyárat, a földet. Húsz éve tűrjük, hogy elvegyék tőlünk a munkahelyünket, a hivatásunkat, az életünket. Húsz éve tűrjük, hogy újabb és újabb adókat vessenek ki ránk, újabb és újabb bőrt húzzanak le rólunk.

Elég volt! Elég volt, hogy néhány százezer ember jól él, mi meg meggondoljuk, hogy vegyünk-e húst vasárnapra! Elég volt, hogy a gazdagok velünk fizettetik meg az ország minden terhét! Elég volt, hogy a fizetésünk még tizede az európainak, de mi is annyit, sőt többet fizetünk a fűtésért, az ennivalóért! Elég volt, hogy a gyerekeinknek nincs más jövőjük, csak az, hogy külföldre menjenek élni, dolgozni, talán örökre! Elég volt, hogy milliárdokat büntetlenül lehet lopni, a kisembert pedig minden apróságért egrecíroztat az állam!

Elég volt, hogy a parlamenti urak a mi pénzünkből jól élnek, botrányokkal szórakoztatják magukat, ahelyett, hogy az ország dolgaival törődnének. Elég volt Maffiaországból! Elég volt, hogy ebben az országban lassan minden a külföldieké, s lassan azért büntetnek bennünket, mert magyarok vagyunk. Elég volt!

Október 11-én szombaton 14 óra 30-kor várunk a parlament mellett, József Attila szobránál. Gyere el, mert Rólad van szó! Hozd el a feleséged, a gyerekeidet, az unokáidat, mert Róluk, a családodról van szó! Hívd el a szomszédaidat, a barátaidat, mert róluk van szó.

Hívjuk minden barátunkat, akikkel együtt gyűjtöttük az aláírásokat az egészségügy eladása ellen! Hívjuk a magyar munkásokat, a dolgozókat, a szakszervezetek tagjait, akikkel tavaly együtt tiltakoztunk a Kossuth téren! Hívjuk az egri kórház hősies védelmezőit, akikkel együtt küzdhetünk ma is! Hívunk mindenkit, aki nap mint nap velünk együtt szidja a rendszert, a kormányt. Hívunk mindenkit, akinek elege van!

Hívjuk a Munkáspárt minden tagját, minden szimpatizánsát! Időseket és fiatal tagjainkat! Mindenkit, aki él és mozog. Most mutassuk meg, hogy nemcsak szidni tudjuk a tőkét, de harcolni is tudunk ellene, önmagunkért, gyerekeinkért, unokáinkért!

Találkozunk október 11-én szombaton 14 óra 30-kor a parlement mellett, József Attila szobránál. Gyere el, ha cselekedni akarsz! Gyere el, mert cselekedni kell! Neked is, nekünk is, mindannyiunknak!


Thürmer Gyula
a Munkáspárt elnöke

Hozzászólások

Alex Cross

2008-10-08 10:48:04
Az idő kerekét visszaforgatni nem lehet. A vállalkozókra, a gazdaságot előmozdító tőkésekre szükség van. Ha az összejövetel célja a múlton való merengés, vagy a szocializmus éltetése a kapitalizmus ellenében, akkor többet fog ártani mint használni. Ha a cél egy demokratikus keretek között működő szociálista és kapitalista elemeket tartalmazó a mai kor követelményeinek megfelelő jogszerűen működő államforma megteremtése (mixed economy), akkor van értelme a megmozdulásnak. A jelenlegi kormány a nép félrevezetésével törvénytelen módon került hatalomra, és egyes tagjai vélhetően törvénytelen módon vagyonosodtak. A kormány a jelenlegi abszurd helyzet fenntartása érdekében nem riad vissza a diktatórikus eszközök használatától sem. A törvénytelenségek és diktatórikus módszerek elleni fellépés alkotmányban rögzített kötelesség.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán