Bejelentkezés


Miért a legszegényebbeket hagyja magára az állam a fűtési szezon során?

2008-09-15 - Politaktika

Dr. Turi-Kovács Béla írásbeli kérdése Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterhez a fűtéstámogatások ügyében.

Nagyon szépen hangzik a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján szereplő állítás, miszerint várhatóan a háztartások 60%-a részesül idén fűtéstámogatásban. Azonban fel kell hívnom szíves figyelmét arra, hogy a háztartások 60%-a nem jelenti automatikusan a lakosság 60%-át is, lévén, hogy épp a gáz- illetve távhőszolgáltatással nem rendelkezők azok, akik kistelepülésen, sokszor mélyen a szegénységi küszöb alatt élve az országos átlagot jóval meghaladó számú gyermeket nevelnek.

Tisztelt Miniszter Asszony!

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a 2008-as esztendőben is gázártámogatással, illetve távhőtámogatással kívánja segíteni a rászoruló családokat. A szociális érzékenységnek eme megnyilvánulása önmagában nemes szándékról tanúskodik, azonban az Ön minisztériumának támogatási rendszere tendenciózusan megfeledkezik azokról, akik se nem távfűtéssel, sem gáz alapú fűtéssel nem rendelkeznek.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a háztartásoknak mindössze 18,4 %-a rendelkezik távfűtéssel, miközben a háztartások közel 24%-a - több mint 900.000 háztartás, melynek többsége vidéken, kistelepüléseken található - a hideg beálltával tűzifával fűt. Mivel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kizárólag a gáz- illetve a távhőszolgáltatást igénybe vevők számára biztosít kedvezményeket, kénytelen vagyok azt gondolni, hogy az Ön minisztériuma nem fordít kellő mértékű odafigyelést azokra a kistelepülésen élőkre, akik már elszenvedték a postabezárásokat, a kisiskolák megszűntetését, a vasúti szárnyvonalak felszámolását.

Nagyon szépen hangzik a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján szereplő állítás, miszerint várhatóan a háztartások 60%-a részesül idén fűtéstámogatásban. Azonban fel kell hívnom szíves figyelmét arra, hogy a háztartások 60%-a nem jelenti automatikusan a lakosság 60%-át is, lévén, hogy épp a gáz- illetve távhőszolgáltatással nem rendelkezők azok, akik kistelepülésen, sokszor mélyen a szegénységi küszöb alatt élve az országos átlagot jóval meghaladó számú gyermeket nevelnek.

Kérdezem tehát miniszter asszonytól, mit kíván tenni annak érdekében, hogy a kistelepülésen élők, a legszegényebb néprétegek se nélkülözzék az állami gondoskodást a fűtési szezon során?
 

Budapest, 2008. szeptember 9.

Dr. Turi-Kovács Béla
országgyűlési képviselő

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán