Bejelentkezés


Miért a Jobbik?

2010-02-15 - Alex Cross

Az országnak a váltáshoz új erő kell, mert a régi erők 20 éve folyamatosan csődöt mondanak.

A felelősök számonkérése a visszafizethetetlen adósság tükrében már nem alternatíva, hanem az ország fennmaradásáért vívott harc szükséges eszköze.

Ismét elmúlt négy év, és a választások közeledtével újra a ’megint jőnek, kopogtatnak’ röpke reményt keltő napjait éli az ország, még ha ez a remény egyre gyengébben pislákol is.
Fiatalember áll az ajtóban, az MDF-nek gyűjt cédulát. Közlöm vele, hogy cédulát még nem kaptunk, de azt amúgy sem az MDF-nek adnám (nem rosszindulat, csak ne kelljen feleslegesen visszajönnie). Megértem – mondja, majd viharzik is tovább. Válasza kavicsként gurul a fogaskerekek közé. Ha már a gyűjtő sem hisz a pártjában, akkor ki higgyen? És ha nem hisz benne, akkor miért gyűjt neki? Csukd már be az ajtót - pöccinti ki a kavicsot szorult helyzetéből feleségem méltatlankodása…

Persze megkaptuk a szórólapokat is, melyeken mosolygós tekintetek sugallják, mint eddig már annyiszor, hogy mindegyik pártnak tuti megoldása van a még meglévő ország bajainak orvoslására. Vona Gábor komoly tekintettel mosolyog, Morvai Krisztina kacéran mosolyog, a felcsúti lelátón fagyoskodó Orbán Viktor helyett a helyi jelölt mosolyog, és még Bokros Lajos is mosolyog. Mintha a Watchtower reklámanyagát tartaná kezében az ember, persze politikusaink közül nem lesz mindenki kiválasztott.

A Fidesz-MDF leafletjeiből megtudhatjuk, hogy az ország elvesztegette az elmúlt két évtizedet, (mintha ők ez idő alatt egy holdutazáson vettek volna részt, de most hálistennek visszatértek) és itt az ideje a kudarcok lezárásának, végre nekilendülhetünk közösen a ”reformok kritikus tömegének” stb…

A Jobbik vonalvezetése az egyetlen, ami több frázis pufogtatásnál, konkrét lényeges elképzeléseket fogalmaz meg, talán szélesebb spektrumon is az itt szükségesnél.
Már az első gondolatokkal bele tenyerelnek a leveses tálba, miszerint teljes számonkérésre van szükség, a politikus bűnözők pártállásától függetlenül.
Ez biza nem frázis, nem véletlen hogy máshol kimaradt ez a sokat hangoztatott de még többet halogatott lényeges pont, amit már nem lehet elbagatellizálni.
Magyarországot ugyanis a korrupció és politikai bűnözés öli meg, és ameddig ez nem kerül felszámolásra, addig minden áldozat csak egy újabb, nagyobb áldozat előzménye lesz.
A Fidesz, MDF és személy szerint Bokros Lajos az elfuserált évtizedek közreműködő szereplői voltak, ezért érthető az óckodásuk a konkrét felelősök felfedését és elszámoltatását illetően. Az idő bár mindent megszépít, Bokros Lajos jelöléséhez azonban száz év is kevés lenne, hogy ne érezze úgy az ember, egyesek teljesen hülyének nézik a magyar népet. Egy ország erejét az állampolgárai ereje jelenti, és a Bilderberges-IMF-s frontember Bokros Lajos volt az, aki ennek az erőnek úgy istenigazából alávágott, mialatt Hornék a magyar gazdaságot kótyavetyélték el - ez volt az MSZP 2 csapása ami gyarmattá változtatta az országot).
Nálunk a jelek szerint ha kellően pofátlan valaki, le is nullázhatja a hazáját, bár ez utóbbi fogalom jelentésével és jelentőségével egyre kevesebb politikus van tisztában.

Vonáék tehát fontos vállalást tettek, támadják is őket rendesen. És mivel mindenkinek vannak gyengéi, főleg Európa keleti oldalán, nincs nehéz dolguk a fogást keresőknek, akkor sem, ha rajtuk a fogások többszöröse van.

A Jobbik gyengeségeinek taglalásánál azonban arra is tekintettel kell lenni, hogy viszonylag új formációként ők a legképlékenyebbek azaz javulásra nekik van legtöbb esélyük. (Persze csak ha Vonáék nem telepednek rá pártjukra, jó magyar szokás szerint, ahogy tette ezt az Orbán slepp a Fidesszel)
Ja, és a Jobbik az egyetlen párt, ami kimaradt abból a példátlan rablásból, ami a jelenlegi szégyenteljes állapotába juttatta az országot.

(Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Gyurcsány gang ámokfutásának megakasztásán is ők erőlködtek legtöbbet, bár kisellenzékként az Orbán Viktor szavain dermedten csüggő nagyellenzék árnyékában esélyük sem volt a sikerre.)

Vona két nagy hibája a kellő pragmatikusság hiánya, és a csiricsáré külsőségek.
Ez a két hiba élesen megmutatkozott a Magyar Gárda hagyományörző díszezreden, ami ideális célpontként funkcionált, egészen addig, míg az SZDSZ végelgyengülését követően a bíróság már nem halogathatta a feloszlatását. (Meg elkapták az Izraelből hazatért cigányokat ölő sorozatgyilkost is a társaival. Mi is van vele?)
Hogy Vona Gábor mit akar a csendőrséggel, ez egy újabb talány. A rendrakáshoz hathatós igazságügyi és rendvédelmi szervek kellenek függetlenül a megnevezéstől. A valahol a körzeti megbízott és seriff közé pozícionált lóháton pattogó csendőr lehet hogy egy romantikus elképzelés, de egyenlőre inkább abból kéne kiindulni ami van, és nem olyannal kísérletezni aminek a megfelelő létrehozhatósága is kétséges. A cigánybűnözés eldurvulásának nem a rendőri szerv az oka, hanem a romló életkörülmények, és az etnikai feszültséget fokozó nemzetellenes erők ténykedése, melyek adott esetben a rendőrséget is béníthatják, ill. hajtóvadászattal hergelhetik a cigányságot, az elhárítás szemhúnyása mellett.

”Aki dolgozik egyék!” - ez a félresikerült PR mondat a Jobbik szórólapján önmagában nehezen értelmezhető, de később kiderül, hogy itt a munkahelyek szükségességére gondoltak.

a szórólap vége viszont ismét jóra sikerült, szépen foglalja össze azt, amit a lakosság nagy része a saját bőrén érez.

Miért a Jobbik? Mert hibáik ellenére következetesen az ország érdekében próbálnak ténykedni. A Jobbik rasszizmusát az SZDSZ-MSZP találta ki, az nem igaz. Az viszont igaz, hogy a Jobbik nem jól reagálta le a cigánybűnözés és beilleszkedés problémakörét. Ha a Jobbik hosszútávon gondolkodik, akkor szakítania kell a ráakaszkodni próbáló szélsőséges szervezetekkel, és jobban oda kell figyelnie egyes tagjai ostoba, rasszista gyanús kijelentéseire, már csak azért is mert a mai 3/-es világban sose lehet tudni kinek az embere kavarja azt a bizonyost.

Az országnak a váltáshoz új erő kell, mert a régi erők 20 éve folyamatosan csődöt mondanak. A felelősök elszámoltatása a visszafizethetetlen adósság tükrében már nem alternatíva, hanem az ország fennmaradásáért vívott harc szükséges eszköze.
A Jobbik az egyetlen párt, aki ezt fő programjai közt szerepelteti. Ezért a Jobbik.

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2010-02-17 17:26:16
Ha azt mondom, nehéz elhinni a mai napig ami Magyarországgal történt a huszadik században, némely ember úgy gondolhatja, hogy merev gondolkodású vagyok. - - - Ez egy rémálom, mely nem ér véget önként, különösen, ha a politikai pártok a parlamenti immunitás mögött lapítanak, s mindenféle külföldi érdekeket, meg a demokráciát emlegetik a felelősségrevonás helyett. Pedig semmiféle felhatalmazásuk nincs a Haza ellopására és kiárusítására bármiféle idegeneknek. - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Nem vagyok rasszista, s hozzám nem illik az idegengyűlölet, de minden idegen, nem magyar állampolgárnak jól meg kell gondolnia, hogy Magyarországra befektessen, vagyis magyar nemzeti tulajdont a magántulajonának mondjon. Ugyanis a valódi rendszerváltozásnál egyetlen rendelettel el lehet törölni az idegen tulajdont, kártalanítás nélkül. (Ez nem áll a magyar állampolgárokra.) Tehát a magyar nemzeti tulajdonnal el kell számolni, s ezellen tiltakozni lehet a Jóistennél. A Római Jogra épült Nemzetközi Jog ajánlásai az idegen tulajdon kártalanítására nem térnek ki, ugyanis egyik ország se avatkozhat bele a másik tulajdonviszonyaiba. - - - Tehát a fideszt és a zemeszpét, de mindegyik más politikai pártot is le kell "vetkőztetni" s ha kell, a bőrüket lenyúzni, ugyanis a magyar nemzeti vagyont politikai pártok íróasztalai mögött kuksolva nem lehet gyarapítani. De lehet fáradtságos verejtékkel, lemondással, sok személyes munkával. (Ez nem populizmus. Ez tény.) Ezért aztán a politikai pártoknak nem vagyon, de kutyagumi jár hálából - a börtönben - az ország jelenlegi állapotáért. - - - Ha a valódi rendszerváltozás után egyáltalán kutyagumi is lesz még ... - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Dr. Morvai Krisztinának nemrég írtam két levelet. Az elsőt és az utolsót, ugyanis volt bátorsága nem is válaszolni . A sok idegengyűlölet és a nagytőke elleni ki és beszólásaik után nem tudnám megindokolni sem az általam vezetett bankban, sem az információs consortiumban, sem pedig a nemzetközi bank cartell tagjai előtt, hogy miért is van szükség a tőke ellenségeinek a tőke segítségére. Morvai asszony ilyen ügyetlenül belemanőverezte magát a mindenki prédája helyzetébe, ugyanis csak az ad nekik kölcsönöket, aki az uzsorakamat feltételeit diktálhatja. Tehát a jobbiknak még nagyon sokat kell tanulnia, hogy jobbik legyen.--- wall-street-house.de.tl

békés gábor

2011-12-10 06:53:12
Márai Sándor naplójából „Ha vége lesz ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár ránk: államot kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, reánkhagyott. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot. Ezt ne feledjétek!

békés gábor

2012-01-07 09:59:22
Minden roma mellé 1 rendőr! Munkahelyteremtés Vona módra! Jó is vóna, megtakarítás, félek nem lesz = a költséggel!

békés gábor

2012-01-07 09:59:33
Minden roma mellé 1 rendőr! Munkahelyteremtés Vona módra! Jó is vóna, megtakarítás, félek nem lesz = a költséggel!
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán