Mialatt a nyugati hatalmak a demokráciát, szabadságot és nyíltságot hirdetik, sőt ezen elvek érvényesítéséért képesek háborúba bocsátkozni, a rideg valóság mintha ezen alapelvek ellenkezőjét bizonyítaná. Ha ez így van, akkor az emberiség történelmének legnagyobb méretű átvágásának lehetünk tanúi és egyben szenvedő alanyai, ami lehetetlen lenne a médiák aktív közreműködése nélkül.
Sajtószabadság, tárgyilagos tájékoztatás, szabad véleménynyilvánítás – mi igaz abból a kultúrából, amire a nyugati civilizáció néhány éve még olyan büszke volt.

A média, mint minden a fogyasztói társadalom értékrendjében, elsősorban áru, és csak másodsorban szolgáltatás. Szabad piaci viszonyok mellett ez önmagában még nem vonja maga után a médiák prostitucializálódását, sőt a verseny a fogyasztókért a szakosodás révén a hírközlő csatornáknál a tárgyilagosság és szavahihetőség irányába ösztökéli a piacvezetőket.
A probléma azonban az, hogy ma már a piacot monopóliumok uralják, ahol nem a fogyasztó érdek a meghatározó, hanem a tulajdonosi. Monopólium estében a hatalom prioritást élvez a profit felett.
A kapitalizmus eszerint a hatalom koncentrációjára törekszik, így a gazdaságot uraló monopóliumok célja valójában a verseny elfojtása az egyeduralom biztosításához. A nagyhal megeszi a kis halat elv ma ugyanúgy igaz ahogy száz évvel ezelőtt is az volt.

A média annyiban speciális terület, hogy amellett hogy áru, az uralkodó elit legfontosabb stabilizáló eszköze is. A média befolyásolása azonban annak szolgáltatói minőségének romlásával jár, ami versenyhelyzetben behozhatatlan hátrányt jelentene. A médiák monopolizálásával azonban ez a kellemetlenség kiküszöbölhető, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tárgyilagosabb, szavahihetőbb riválisokat egyszerűen ellehetetlenítik, vagy felvásárolják és bezárják. A nyugati típusú fő médiákat tehát a monopóliumok állították saját szolgálatukba, és ezáltal ”tömegcikk” szintre degradálták. Mára ez a faramuci helyzet odáig fajult, hogy az internet jóvoltából egyre többen pártolnak át olyan tárgyilagosabb azaz ’minőségibb’ arab vagy orosz oldalakra, mint az Al Jazeera, vagy Russian Today.

Ma a nyugati típusú hivatalos médiák félrevezető stratégiája a gépiesen ismétlődő pszichikai módszerek jóvoltából jól körülhatárolható.
A központilag meghatározott sztorik lehetnek pontatlanok, ellentmondásosak, vagy akár a nevetségesek is, a médiák feladata, hogy abból olyan szalonképes történetet gyártson , ami rásózható a lakosságra. A cél ilyenkor természetesen a többség igényei szerinti tálalás.
A klasszikus példák végig kísérik a múlt századot olyan hírek emészthetővé tételétől mint a Japán városokra dobott atombombák, vagy a Vietnamban véghezvitt tömegmészárlások, majd Kennedy elnök máig homályos meggyilkolása, vagy a közelmúlt New Yorki terrortámadása a WTC tornyok ellen az azt követő hamis indokkal kitört Iraki háborúval.

A klasszikus tényfeltáró újságírás ezekben a kiemelt esetekben nemcsak tilos, de életveszélyes is.
Jelenleg ott tart az amerikai újságíró szakma, hogy az elhivatottabbak saját hírportálokon keresztül próbálnak kapcsolatot létesíteni közönségükkel, a kitartóbbakat pedig szó szerint kirugdalják a kényesebb tudósítási helyszínekről, ahogy történik újabban a tüntetéseken.

Adrian Salbuchi argentin elemző a líbiai események alapján 7 pontban összegezte a médiák megtévesztési módszereit a politika szolgálatában.
1. Elkezdik támadni a célország ”csere érett rezsimjét”, az államot ”durvának” minősítik.
2. Az országba telepített, nyugati titkosszolgálatok által támogatott és felfegyverzett terroristacsoportokat mint ”szabadság harcosokat” kezdik méltatni.
3. Az ENSZ biztonsági tanácsa az állítólagos tömegmészárlások és pusztítás hatására ”szankciókat kezdeményez a civilek védelmében”.
4. Hamis híreket kezdenek terjeszteni a ”nemzetközi közösség kiemelt szóvivői és elemzői aggodalmaként”.
5. A célország bombázását ”felszabadításként” üdvözlik.
6. A célország feletti ellenőrzés megszerzése után elkezdik bevezetni a ”kívánt demokráciát”.
7. ”Külföldi befektetés és újjáépítés” ürügyén ráteszik a kezüket a célország olajára, nyersanyagaira, természeti kincseire.

A kulcsszavak 'képmutatás és erőszak', és mindig a demokrácia, béke és 'emberi jogok' nevében.