A média robotosa
2012-01-26 - békés gábor
Egy minden hazugságtól, tulajdonostól független, toll Forgató és eszme szélmalmosokkal, szélhámosokkal harcoló!
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!…Olyan műveletlen, mint a kárpótlási föld. Úgy szórja mérgező ostobaságait, mint a parlagfű a maga pollenjét.
Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára.
Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termő réteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája.
Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos mint egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog mint a hal és visszacsíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen.
Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki.
Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU-ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből.
Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát!
Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó.
Lásd még: Ady:”A legszomorúbb állatok.” Című cikkét 1902
Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára.
Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termő réteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája.
Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos mint egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog mint a hal és visszacsíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen.
Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki.
Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU-ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből.
Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát!
Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó.
Lásd még: Ady:”A legszomorúbb állatok.” Című cikkét 1902
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
