Marx ma nem divat

Marx nem divat ma, Marx ma nem trendi.

Volt egy nagy német gondolkodó! Karl Marxnak hívták. Tőkés volt. Gyáros. És idealista. Marx tudni akarta, hogy kik és hogyan állítanak elő értékeket a gyáraiban, azért, hogy növelni tudja a profitját. Kíváncsi és felkészült gondolkodó volt. Csiszolt elme, de idealista. Munkásságának eredményeit nem akarta, nem tartotta meg magának, hanem meg akarta osztani a többi gyárossal, a többi tőkéssel. Azt gondolta segít a többi tőkésnek azzal, hogy megmutatja azt, hogy hogyan lehet több értéket megtermelni, hiszen az ő korában a kapitalizmus arról szólt, hogy gyártsunk többet olcsóban, s aki ügyes az meggazdagszik.

Marx abban a korban élt, amikor az eredeti tőkefelhalmozás többé - kevésbe lezajlott, a gyárosok, a tőkések már megszerezték a gazdasági hatalmat, és ennek révén a politikában is egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A régi arisztokrácia, a földesurak még nagy befolyással rendelkeztek, de hatalmuk, gazdasági súlyuk és szerepük egyre csökkent.

Az eredeti tőkefelhalmozás során az igazán nagy vagyonokat elsősorban a kereskedők halmozták fel, többnyire nem egyenértékű cserék útján, a távoli földrészek áruinak megszerzésével, a távoli földrészek kizsákmányolásával. Az ő kezükben, ahogyan a földesurak kezében a föld, a vagyon holt tőke volt. Marxnak szüksége volt a kereskedőkre, mert az általa megtermeltetett, a gyáraiban előállított termékeket a kereskedők juttatták el a fogyasztóhoz. Azt azonban nem akarta, nem szerette volna, hogyha a kereskedők az ő hasznát is lefölöznék, ha vele is úgy kereskednének, hogy a vele folytatott kereskedelem során sérül az egyenértékek cseréjének elve.

Marx tehát elemzett és írt. Megírta máig híres tanait a Tőke című művében. Munkásságában leírtak máig igazak. Senki nem meg cáfolta Marx megállapításait. Ma a közgazdászok többsége mégsem ismeri munkásságát. Marx ugyanis kiment a divatból. Tanításának lényegét, hogy a termelés során keletkezett új értéket a gyárosok és a munkások között nem egyenlően osztják el, tehát megvalósul a kizsákmányolás, a kizsákmányoltak, a munkásosztály, szakszervezeteik vezetői is megismerték, megértették és a tőkésekkel folytatott osztályharc során felhasználták.

Marx ezért ment ki a divatból. A tőkéseknek nem volt érdekükben olyan mélyreható elemzés, mely az ő tevékenységüket is bírálta. Arra azonban továbbra is szükségük volt, hogy a gazdaságban lezajló folyamatokat elemezze valaki, hogy a folyamatokban el lehessen igazodni. Így azokat a közgazdászokat fizették, alkalmazták, „futtatták”, akik nem ástak a folyamatok mélyére, hanem csak a felszínen mozogtak. Így alakult ki a határhaszon elmélet, mely leírja ugyan a gazdasági folyamatokat, segít eligazodni a felszínen, de nem ás le mélyre, nem kutatja az okokat, csak leírja a jelenségeket.

Válság van. Világválság. A termelés szerte a világban visszaesik, mert az emberek, a nép, a fogyasztók felhalmozott vagyonának jelentős része eltűnt. Megrendültek a bankok, a biztosítótársaságok, a befektetési alapok. Nem termelési, bizalmi válság van. Egyetlen szektor van a mai gazdaságban, melynek egy igazi tőkéje van, a bizalom. Ez a pénzügyi szektor. S ez a szektor veszítette el az igazi tőkéjét, a bizalmat. A szektorból többen felelőtlen és hazárd befektetési politikát folytattak.

A tőzsdén szereplő vállalatok részvényeinek értékét kétféleképpen határozták meg. A marxi tanítások szerint, ha egy vállalat könyvi értéke 100 millió forint, és a vállalat teljes tőkéjére egymillió részvényt bocsátottak ki, akkor egy részvény értéke 100 Ft, hiszen ekkora tőkét képvisel. Őket nevezik fundamentalistáknak. Ha a vállalat nyereségesen dolgozik, és a nyereség egy részét visszaforgatja, és növeli a tőkéjét, és 5 év múlva a vállalat tőkéje 200 millió forintra rúg, akkor a részvény értéke 200.- Ft, ha közben nem bocsátottak ki újabb részvényeket, tehát a részvények száma változatlan.

A tőzsdék birodalmában van egy másik irányzat, amely szerint nem kell foglalkozni azzal, hogy a cég tőkéje mennyi értéket képvisel, a kereskedéshez elég azt figyelni, hogy mely részvényeket keresnek, és az értékesítéséi görbe hogyan alakul. Amelyik részvényt mindenki keresi, azt érdemes venni, mert annak megy fel gyorsan az ára. Aztán majd a görbék megmutatják, hogy melyik papírból mikor kell „kiszállni”, mikor kell a nyereséget realizálni, mikor kell, mikor lehet a profitot bezsebelni.

A nagy tőzsdéken ez folyt. Aztán megjelent még valami. Olyan részvényeket adtak - vettek, mely nem is volt a birtokukban. Ezt ők shortolásnak hívják. Ha esik a papír árfolyama, el kell adni gyorsan sokat, és amikor leesett az árfolyam meg kell venni ugyanannyit és nem derül ki, hogy olyat adunk el, ami nem is volt, a vételi és eladás ár különbözetét zsebre lehet rakni.. Ha nem a tőzsdén teszem meg azt, hogy olyasmit kínálok fel eladásra, ami nem az enyém, ami nincs a birtokomban, azt csalásnak hívják. Ezt tetézték még azzal, hogy egyes befektetők nem a megtakarításaikat fektették be, hanem olyan vagyonnal, olyan pénzzel kezdtek tőzsdézni, mellyel nem rendelkeztek. Hitelt vettek fel az ingatlanjaikra, sokszor többet, mint amennyit az ért. Arra számították, hogy az ingatlan ára felmegy, s ha el kell adni a most 10 milliót érő, de 5 év múlva már 20 millióért „eladható” ingatlant, akkor most arra fel lehet venni 13-14 milliót, s ezt be kell fektetni a tőzsdén, és lehet vele shortolni.

Na, ez vezetett a mostani hitel- és pénzügyi válsághoz. Elég néhány elhibázott döntés, elég néhány félre sikerült befektetés, úszik minden. A nyugdíjalapok, a bankok, az abban lévő megtakarítások. A pénzügyi szektor egy része, jónéhány felelőtlen és más pénzét kezelő felelőtlen ember eljátszotta a szektor valamennyi szereplőjének valós tőkéjét, a bizalmat. Azért kezdek a kormányok bankmentő akciókba, azért támogatják a pénzügyi szektor kevésbé hazardírozó tagjait, azért akarják őket megmenteni, hogy ne omoljon össze a teljes rendszer, hogy mentsük, ami még menthető, ne veszítse el még több ember a befektetéseit, ne menjen tönkre még több vállalkozás, hogy az embereknek maradjon megtakarításuk, munkájuk, megélhetésük.

Szeged, 2008. 10. 09.