Bejelentkezés


Magyar javaslat a távfűtés támogatására

2008-09-17 - Politaktika

Hegyi Gyula, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának a tagja módosító javaslatokat adott be annak érdekében, hogy a kogenerációs erőművek mentesüljenek a fizetési kötelezettség alól.

A távfűtés Magyarországon alapvető szociális kérdés, jórészt a szerényebb jövedelműeket érinti.

Az Európai Parlament szocialista frakciója szeptember 16-án, kedden vitatta meg az EU klímavédelmi csomagját. Az EU 2020-ig 20%-al csökkentené üvegházgáz kibocsátásait, de a kibocsátás csökkentéséről még kemény viták folynak. Linda McAvan, a szocialista delegáció alelnöke bejelentette: egyetértés született abban a kérdésben, hogy ha a világ többi országa (így például az Egyesült Államok és Kína) kész maga is áldozatot hozni, akkor az EU minden további döntés nélkül automatikusan akár 30%-os csökkentést is felvállal. Az EU ezen túl szigorítja az úgynevezett emisszió kereskedelmet, vagyis minden nagyobb kibocsátónak fizetni kell az üvegházgáz kibocsátásaiért.

Hegyi Gyula, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának a tagja módosító javaslatokat adott be annak érdekében, hogy a kogenerációs erőművek mentesüljenek a fizetési kötelezettség alól. A magyar szocialista képviselő elmondta, hogy ezek az erőművek előremutató hatékonysággal hasznosítják az energiát azáltal, hogy az erőműben keletkezett hőt is hasznosítják.

Magyarországon a távfűtés nagymértékben ezt a hőt használja, ezért a kogenerációs erőművek támogatásával a lakosság számára oly fontos távfűtést is támogatjuk Hegyi Gyula elmondta nyugati képviselőtársainak, hogy a távfűtés Magyarországon alapvető szociális kérdés, jórészt a szerényebb jövedelműeket érinti. A szocialista frakció ennek hatására támogatásáról biztosította a magyar képviselő javaslatát, ám kérdéses, hogy a többi párt és az Európai Tanács támogatni fogja-e ezt a kezdeményezést. A szocialisták azt is javasolják, hogy a kórházak tüzelőberendezései is mentesüljenek a "klímaadó" alól. Hegyi Gyula reméli, hogy az EP összes magyar képviselője felsorakozik a távfűtés és a kórházak indirekt támogatása mellett.

A jogszabályról év végén dönt az Európai Parlament.


Brüsszel, 2008. szeptember 16.
Földeák Iván
Hegyi Gyula EP-képviselő sajtótitkára


Kapcsolódik:

Miért a legszegényebbeket hagyja magára az állam a fűtési szezon során?
Dr. Turi-Kovács Béla írásbeli kérdése Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterhez a fűtéstámogatások ügyében. Nagyon szépen hangzik a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján szereplő állítás, miszerint várhatóan a háztartások 60%-a részesül idén fűtéstámogatásban. Azonban fel kell hívnom szíves figyelmét arra, hogy a háztartások 60%-a nem jelenti automatikusan a lakosság 60%-át is, lévén, hogy épp a gáz- illetve távhőszolgáltatással nem rendelkezők azok, akik kistelepülésen, sokszor mélyen a szegénységi küszöb alatt élve az országos átlagot jóval meghaladó számú gyermeket nevelnek.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

A média robotosa

Egy minden hazugságtól, tulajdonostól független, toll Forgató és eszme szélmalmosokkal, szélhámosokkal harcoló!

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán