A Magyar Iszlám Közösség nyílt levele
Elutasítjuk az Irán ellen tervezett agressziót!
Komoly aggodalommal tölt el bennünket a Közép-keleti válságos, elmérgesedett helyzet. Iránt atombomba megszerzésével, gyártásával, annak előkészítésével vádolják, s az utóbbi időkben megszaporodtak azok a jelek, melyek szerint az Iráni Iszlám Köztársaságot katonai csapással akarják rákényszeríteni atomprogramja leállítására.
NYILT LEVÉL
George W.Bush, az USA elnöke,
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság Elnöke,
Mahmúd Ahmadinedzsád, az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke
részére
Igen tisztelt Elnök Urak!
A Magyar Iszlám Közösség egy történelmi kisegyház, a történelem folyamán sokat szenvedett közép-európai Magyarországon! A magyarországi muszlim hívők nagy részét tömörítjük sorainkban, túlnyomórészt a magyar származású muszlimokat!
Sokszor, a gyakorlatban is bizonyítottuk békeszeretetünket, toleranciánkat, valamint a Magasságos Isten iránti szeretetünket a bel-és külföldön bajba jutott emberek, közösségek megsegítésére szervezett segélyakcióinkkal.
(Bosznia, Irak, Indonézia, Pakisztán, Szudán...)
Komoly aggodalommal tölt el bennünket a Közép-keleti válságos, elmérgesedett helyzet.
Iránt atombomba megszerzésével, gyártásával, annak előkészítésével vádolják, s az utóbbi időkben megszaporodtak azok a jelek, melyek szerint az Iráni Iszlám Köztársaságot katonai csapással akarják rákényszeríteni atomprogramja leállítására.
Leszögezzük, hogy békeszerető közösségként nem értünk egyet az atomfegyverek elterjedésével, általában a fegyverekkel, és azoknak az alkalmazásával a vitás kérdések megoldásában.. Mi örülnénk a legjobban, ha megvalósulna a teljes leszerelés, és egy fegyverektől mentes világ!
Kijelentjük azonban, hogy Iránnak, mint minden államnak, joga van a békés célú atomtechnológiához, annak fejlesztéséhez, alkalmazásához!
A világnak is joga van az ellenőrzéshez!
A világnak (s ebben nekünk is) joga van a békéhez és biztonsághoz. Véleményünk szerint az Irán ellen tervezett felelőtlen katonai akció háborús spirált indíthat el: megerősödhet a terrorizmus (ezt látjuk Irak esetében is) és akár egy újabb világégéshez is vezethet.
Önök felelősséggel tartoznak saját Hazájuk és Népük iránt, megérthetik tehát, hogy mi aggódunk, és felelősséget érzünk Hazánk és az egész világ biztonságáért és békéjéért!
Nagy tisztelettel kérjük Önöket, hogy üljenek le a tárgyalóasztalhoz, s hozzanak mindenki számára elfogadható, tisztességes megállapodást!
NE LEGYEN HÁBORÚ! Még az úgynevezett „korlátozott” háborút is elutasítjuk, hiszen ilyen nem létezik, és minden katonai akció ártatlan emberi életeket követel!
Az Egyetlen Könyörületes Isten nevében kérjük tisztelettel az Önök jó szándékát és szeretetét minden ember felé!
A mi szándékainkat a Pax Islamica Charta igazolja.
Nagy tisztelettel a Magyar Iszlám Közösség nevében:
Bolek Zoltán, elnök
Rózsa-Flores Eduardo, alelnök
Budapest, 2007. április 02.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






