Bejelentkezés


Átláthatóság és lobbi együtt szolgálja a társadalom és a választók érdekeit!

2010-12-28 - Társadalmi

A meghívó egyértelművé tette - Budapesten a reprezentatív Szabadság Kávéházban a Batthyány örökmécsesnél - alkotó civil gondolkodás találkozik a kritikus európai szemlélettel.

Európai érdekvédelmi és jogvédő napok rendezvénysorozat keretében Országbíró Zoltán közérdek politikus tartott sajtótájékoztatót a Szabadság Kávéházban "Szabadság kávéház - sajtótájékoztató jelenért és jövõért" címmel

Hangsúlyosnak nevezte a "magyarázatra szoruló törvények" megelőzését, a megfelelő kutatások és hatástanulmányok lefolytatását.

Meggyőződésének adott hangot, mely szerint a társadalmi részvétel jogi szabályozásából, a médiatörvényből nem maradhattak volna ki az "önkéntesség", "nyitott kerekasztal", "rotáció", "átláthatóság" fogalmai, egyben zálogai a társadalom helyes működésének.

"Átgondolt civil részvételre, demokratikus segítségre van a magyar közérdek politizálásban szükség, a civilek új intézményesített gondolatával Magyarország földrajzi határain messze túllépve."

Ezt követően minden jelentősebb aktív érdekvédelmi szervezet vezetője álláspontját megosztotta a sajtómunkatársaival, a jelenlévőkkel.

Simó Endre a Szociális Fórum ismert közéleti személyisége egyebek mellett a média hullámzó érdeklődését bírálta a társadalom valós problémái felé.

Dabasi Tamás a Fehér Kéményseprők Országos Szövetsége a döbbenetes társadalmi tapasztalatokra irányította a figyelmet. Kihűlt és eldugott helyeken megfagyott emberek, éhező gyermekek.

dr. Mezei László a Magyarországi Állampolgári Jogvédő Központ jogvédő személyisége a büntető eljárások hatástalanságára, a végrehajtások körüli, nyerészkedés motiválta bűncselekmények veszélyére hívta fel a figyelmet, amelynek jelenleg semmi nem állja útját.

A sajtótájékoztató után a Magyarországi Hivatásos Parlamenti Lobbi Szövetség által alapított két életmű elismerő díját adták át az érintetteknek.

A 2010. év Online politikai magazinja a POLITAKTIKA lett,
míg a lobbitörvény hatályossága alatt Magyarország vezető parlamenti és kormányzati lobbistája 2006 - 2010. közötti időszakban Országbíró Zoltán lett.

Európai érdekvédelmi és jogvédő napok méltó eseménye volt 2010. karácsonyát megelőzően a felemelő hangvételű közérdek politikai rendezvény.(FIDESZ Újság)



"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán