Mi, rendszerváltó alapítók, akik egzisztenciánkat (ha úgy tetszik egész életünket, karrierünket) tettük fel a demokratikus ellenzékben a létező szocializmus elleni harcra, 19. születésnapja alkalmából kétségbeesetten figyeljük, mivé lett a Szabad Demokraták Szövetsége.

1988. november 13-án azért alapítottuk meg az SZDSZ-t, mert szocializmus helyett szabadságot, állampárti diktatúra helyett plurális demokráciát, állami tulajdonra épülő tervgazdaság helyett magántulajdonon alapuló piacgazdaságot, az egyenlőség hamis mítosza helyett valódi jogegyenlőséget és esélyegyenlőséget akartunk. Ezek nagyjából teljesültek is. De nem számítottunk az eredeti tőkefelhalmozás azóta megismert szörnyű anomáliáira, amelyek oly sok embernek kedvét szegték. Nem számítottunk arra, hogy 19 év múlva is 3 millió szegény ember él majd hazánkban. Nem számítottunk arra, hogy a nacionalizmus, az irredentizmus, a nemzeti szocializmus eszméi felélednek, s nem lesz erőnk és bátorságunk szembeszállni a szörnnyel. A szellem szintjén még voltak elképzeléseink, de a gazdaság területén, az egészségügy területén, a szociális egyenlőség területén nem. S az alapítók közül nagyon kevesen maradtak a professzionális politika színterén, s azok is eltávolodtak eredeti elképzeléseinktől. Akik pedig kihullottak, már csak nosztalgiából, vagy még abból sem hívei az SZDSZ-nek. Ha Solt Ottilia élne, köpne ránk. Ha Szabó Miki élne, köpne ránk. Szalai Pali már korábban is elhúzott tőlünk. Pedig ők voltak a legbátrabbak. De hol van Juhász Pali, hol van Havas Gábor, hol van Iványi Gábor? S mi lett barátunkból, Demszky Gáborból? S hogy kerülhetett Mécs Imre egy másik frakcióba? A helyzet elkeserítő, az ünneplés formális. Egykori önmagunkra emlékezhetünk, de a mai SZDSZ egy zsaroló kis csoport lett. Molnár Lajosok, Mihályi Péterek, Horváth Ágnesek, John Emesék, Kókák és társaik játéktere.

Ma az SZDSZ Kelet-Európa egyetlen még létező, rendszerváltó liberális pártja, bár megkérdőjelezhető, hogy van-e köze ahhoz, amit egykor megálmodtunk. S még inkább, hogy a nagytőke, a korrupció, a kivagyiság hogyan férkőzhetett be közénk, akik a társadalmi egyenlőség, a szociálliberalizmus mellett tettük le a voksunkat.
Mi, rendszerváltó alapítók, szomorúak vagyunk, hogy az SZDSZ 19 év elteltével eltávolodott saját alapértékeitől és a modern, európai Magyarország érdekeinek képviseletére csak nyomokban képes. Bár ellenzékben és kormánypártként egyaránt következetesen védi az emberi jogokat és a demokráciát, a tiszta versenyre épülő szabad piacgazdaságért való küzdelme félre csúszott, a szolidaritás a kisebbségekkel elvben ugyan megmaradt, a közösség vállalása a hátrányos helyzetűekkel és a szegényekkel csak szavakban van jelen. Hagyjuk, hogy a bíróságok háborús bűnösöket rehabilitáljanak, hagyjuk, hogy neonácik garázdálkodjanak, hagyjuk, hogy eluralkodjon a korrupció, hagyjuk, hogy a rendőrség elbizonytalanodjon, hagyjuk, hogy a társadalomban a liberalizmus szitokszóvá váljék.

Az SZDSZ-ben az alapító értelmiségiek nemzedéke elhagyta a politikát. A pragmatikus akarnokok dominálják az SZDSZ-t. A fiatal, hivatásos politikusok egy része semmiben sem különbözik a többi párt megélhetési, korrupt politikusaitól, s bár a párt ugyan megőrizte nevét, szellemiségét elveszítette, egységét és belső demokráciáját kikezdte a mindennapi gyakorlat. Olyan új erőcsoportok jelentek meg, amelyek idegenek az alapítók szellemiségétől.

Ma a magyar liberális párt nem a szocialisták vitatható reformjai egy része mellett kiállva, vagy azokat éppen opponálva igyekszik folytatni a rendszerváltáskor megkezdett munkát, hanem egy pitiáner zsaroló magatartást gutírozva, mindent megtesz a maradék népszerűség elvesztése érdekében. Az európai liberális hagyományokat megcsúfolva igyekszik a nagy európai liberális családba illeszkedni, de ez csak részben sikerül. Az együttműködésre törekvés minden demokratikus erővel és a civil társadalommal mára üres malaszt maradt. Eltussolt korrupciós ügyek, kivagyiság jellemzi azokat is, akik még placcon maradtak a régiek közül. Hol vannak a Rajk Lászlók, akik a Tocsik-ügy, a mindenkori Tocsik-ügyek kapcsán visszaadják mandátumukat? Hol vannak a Solt Ottiliák, akik fölteszik a kérdést: mi közöm nekem a hatalomhoz, a pénzhez? Hol vannak a szegények gyámolítói? Hol vannak a Vásárhelyi Miklósok, akik a politika bugyraiban jól kiismerik magukat, s képesek a párt és a nemzet számára egyaránt hasznos alkukat kötni? Hol vannak a Szabó Miklósok, akik intranzigens magatartásukkal állandóan figyelmeztettek bennünket, hogy eddig és ne tovább?

Tiszta szívünkből azt kívánjuk, hogy az SZDSZ térjen vissza eredeti célkitűzéseihez, vesse ki soraiból mindazokat, akik akadályai a morális megtisztulásnak. Tiszta szívünkből kívánjuk, hogy legyen ereje a hatalom akarásával szemben visszatérni az eredeti elképzeléseihez. Mert sikerre csak ebben az esetben számíthatunk, egyébként a többi rendszerváltó liberális párt sorsára jutunk, elenyészünk, a történelem süllyesztőjébe kerülünk. Onnan pedig nincs visszaút.

Boldog születésnapot kívánunk egykori magunknak, s mindazoknak, akik hűségesek maradtunk egykori eszméinkhez! Boldog születésnapot kívánunk azoknak, akik a magyar liberalizmust nem áldozták föl a hatalom, a bírvágy és az üres ideológia oltárán!

Tizenkilenc évet öregedtünk, de néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve nem sikerült fölnevelnünk egy új, elődeikhez méltó politikus generációt. Kétséges, hogy megérjük-e a 22. születésnapunkat parlamenti pártként, vagy majd elölről kell kezdeni, nekünk, vén csatalovaknak az építkezést.

Persze addig is örüljünk, hogy még élünk, örüljünk, hogy még emlékezünk, emlékezhetünk, de tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a az ifjú janicsárokat, az általunk vágott ösvényen erőfeszítés nélkül nyomunkba tolulókat megfékezzük.

Leszegett fejjel ünneplünk. S kezünkbe vesszük a heti Beszélőt, olvassuk benne Nagy W. András kíméletlen írásait. Legyenek az ő glosszái vezérlő csillagunk!

Kozák Gyula

Rajk László és más SZDSZ-alapítók születésnapi levele, amire reagált Kozák Gyula:

SZDSZ alapítóinak ünnepi nyílt levele

Mi, alapítók, 19. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük a Szabad Demokraták Szövetségét. 1988. november 13-án az állampárti diktatúra demokratikus ellenzékeként alapítottuk meg az SZDSZ-t, mert szabadságot, plurális demokráciát, magántulajdonon alapuló piacgazdaságot, jogegyenlőséget és esélyegyenlőséget akartunk.

Ma az SZDSZ térségünk egyetlen még létező, rendszerváltó liberális pártja.

A rendszerváltók nemzedékét fiatal, hivatásos politikusok váltották fel, de a párt megőrizte nevét, szellemiségét, egységét és belső demokráciáját.

Mi, alapítók, büszkék vagyunk arra, hogy az SZDSZ 19 év elteltével továbbra is hű maradt saját alapértékeihez és a modern, európai Magyarország érdekeihez. Ellenzékben és kormánypártként egyaránt következetesen védi az emberi jogokat és a demokráciát, küzd a tiszta versenyre épülő szabad piacgazdaságért, szolidáris a kisebbségekkel, a hátrányos helyzetűekkel és a szegényekkel.

Ma a magyar liberális párt a reformok ügyét saját népszerűsége elé helyezve folytatja a rendszerváltással megkezdett munkát. A legjobb európai hagyományoknak megfelelően együttműködésre törekszik minden demokratikus erővel és a civil társadalommal.

Tiszta szívünkből azt kívánjuk, hogy az SZDSZ továbbra is töretlenül folytassa nehéz munkáját. Sikere, mint eddig mindig, az egész ország sikere lesz.

Boldog születésnapot SZDSZ! Boldog születésnapot, magyar liberálisok!

Ara-Kovács Attila
Dobrovits Mihály
Dornbach Alajos
Gáspár Zsuzsa
Halda Alíz
Haraszti Miklós
Hodosán Róza
Iványi Gábor
Juhász Pál
Kenedi János
Konrád György
Kozák Márton
Litván Györgyné Gál Éva
Pinczehelyi Éva
Pinczehelyi Sándor
Rajk László
Szalai Júlia
Vásárhelyi István
Vásárhelyi Júlia

A HVG honlapján megjelent Mihályi Péter közgazdásznak, a szabaddemokraták szakpolitikusának nyílt levele, amelyben válaszolt Kozák Gyula SZDSZ-alapító levelére.

A személyes megtámadtatás okán, harag nélkül, tisztelettel és barátsággal küldöm az alábbiakat Kozák Gyulának, aki nyílt levele tanúsága szerint valamiféle kivételes romlottságot és alkalmatlanságot vél felfedezni az elmúlt 19 év liberális politikájában. Kozák – meglehetősen nagy részben – a liberálisok számlájára írja a szegénységet, a korrupciót, a kivagyiságot, a morálisan vitatható bírósági ítéleteket, a rendőrség elbizonytalanodását, a bátorság hiányát, melynek következtében újraéledt az irredentizmus, a neonáci garázdálkodás. Nem értünk egyet.

Az alábbi idézetek a magyar demokratikus ellenzék lengyel barátjától, a liberális Európa minden szegletében ma is nagy megbecsülésnek örvendő Adam Michnik 1994 és 2002 között keletkezett írásaiból származnak, amelyeket egybegyűjtve magyar nyelven a pozsonyi Kalligram kiadó adott ki Harag és szégyen, szomorúság és büszkeség címmel. Zárójelben a 2006-os kiadás oldalszámai szerepelnek.

„[A] demokratikus ellenzékből kinőtt és annak hagyományaira hivatkozó politikai formációk mára marginalizálódtak és sorra veszítik el a választásokat. Felfedezhető ebben a forradalom egyfajta logikája, amely eltaszítja létrehozóit, de legalább már nem falja fel saját gyermekeit. Ez egyáltalán nem kevés. A hatalomgyakorlás másfajta készségeket követel, mint a részvétel az antitotalitárius ellenzékben. Inkább professzionalizmust mintsem idealizmust, inkább ügyességet, mintsem bátorságot, inkább hozzáértést, mintsem hősiességet vár el.” (161)

„A demokrácia csak rövid ideig igényli, hogy ezek az állhatatos hercegek, a maguk rendíthetetlenségével és feddhetetlenségével részt vegyenek a hatalomban. Később már nem kívánatos, hogy azok irányítsák a társadalmat, akik tekintettel antifasiszta vagy antikommunista múltjukra, erkölcsileg tisztábbak, mint a polgárok többsége. […] A diktatúrával szembeni morális hajlíthatatlanságból a demokráciával szembeni politikai tanácstalanság lett.” (184)

„A demokratikus államrend ugyanis krónikusan tökéletlen. Ez a – bűnös, korrumpált, törékeny – szabadság világa, amely a szükségszerűség totalitárius világának széthullását követte. És amely szintén tökéletlen volt, szerencsére…” (22) „A szabadság azonban mindenkié – a gazembereké, a csalóké és a huligánoké is.” (57)

„A radikalizmus a bűn nélküli, igazságos és harmonikus világ utáni természetes emberi vágyból nő ki. […] Lehet, hogy a 20. század legfontosabb üzenete az a tudásunk, hogy a világ megszabadítása a bűntől a jóra szomjas elve veszedelmes öncsalása: tökéletlenségre vagyunk ítélve. […] A demokrácia nem gyógyszer az emberi bűnökre. Csak a diktatúrára gyógyszer.” (25-26)

„Tény, igen sajnálatos tény – idézi lengyel kontextusban Michnik Alexis Tocqueville évszázadokkal korábban leírt sorait – hogy a közéletben tapasztalható hataloméhség és az élősdiség az adófizetőkön, nem egy bizonyos politikai párt sajátja. Ez az egész nemzet súlyos és állandó fogyatékossága.” (139)

Mihályi Péter