Lengyel Zoltán a pácban
Magára hagyta a Fidesz a képviselőt. Lehet, hogy az MSZP-nek van igaza?
A Fidesz igennel szavazna a honatya mentelmi jogának a felfüggesztéséről szóló szavazáson.
Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt július 9-én éjjel állította meg három rendőr Budapesten az Alagút utcánál. A politikusnál nem voltak iratok, és állítása szerint ragaszkodott ahhoz, hogy addig nem közli adatait, amíg a rendőrök nem igazolják magukat, ők azonban ezt elmondása szerint nem tették meg, hanem kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Lengyel Zoltán ellen az I. kerületi rendőrkapitány tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt, mert a rendőrség szerint a politikus megütötte a vele szemben szabályosan intézkedő egyik rendőrt. A Fidesz egyelőre hallgat és kivár.
A Népszabadság szerint a Fidesz képviselőjét februárban Dég községben szerették volna igazoltatni a rendőrök, miután a behajtani tilos tábla ellenére kanyarodott be a buszfordulóba, de nem volt hajlandó átadni a papírjait. "Majd holnap megnézitek, a kocsit pedig most loptam" – idézi az újság Lengyel Zoltán állítólagos szavait. Végül a rendszám alapján derült ki, hogy a szabálytalankodó sofőr képviselő, ezért mindössze csak figyelmeztették a rendőrök a politikust, aki a lap szerint hazugsággal vádolta és megfenyegette a rendőröket, hogy "felnyomja" őket. A Népszabadság arról is beszámolt, hogy májusban Lengyel Zoltán egy sárbogárdi benzinkútnál részese volt lánya közlekedési balesetének.
A lapnak név nélkül nyilatkozó prominens ellenzéki képviselő szerint ha az igazoltatós sztoriban a rendőrök verziója a valóság, akkor az MSZP-nek "sajnos igaza van": kollégája méltatlanul viselkedett, s ezzel az egész pártot is lejáratta.
egy másik napilap, a Népszava úgy értesült, hogy ha meggyanúsítják a képviselőt, akkor a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló szavazáson a Fidesz igennel voksol majd.
Érdekes, hogy az MSZP intenzíven támadja Lengyel Zoltánt, de a Fideszből eddig senki sem kelt a védelmére.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






