Következmények nélkül
Meg kéne erősíteni a társadalmat és a magyar gazdasági szereplőket, a vállalkozókat és munkavállalókat, vissza kéne adni az oktatás és egészségügy becsületét…
Tenni való lenne bőven, csak egy jó kormány kéne hozzá… Előrehozott választásokat, demokráciát most!
A rémhírek a balaton-felvidéki reptérről, a makói gázkincs idegen kézbe kerüléséről, a velencei tavi telekfelvásárlásról, az északi vízkészlet eladásról, a lakosság leszegényítéséről, a betelepülésekről stb. mind igazak. Magyarországot megszállják, de ez a megszállás gazdasági jellegű, és multikhoz kötődik. A zsidó, cigány és egyéb magyar ellentétek generálása csak a valós veszélyről tereli el a figyelmet, és megossza a lakosság erejét.
Ma már a multik előörseként elhíresült IMF nyíltan is átvette a gazdaság irányítását. Gyurcsány Ferenc a demokratizmust semmibe véve önhatalmúlag döntött így, miután teljesen eladósította az országot.
Pygmalion-effektusnak nevezik az önmagát beteljesítő jóslatot.
A valós veszélyt napjainkban a multik jelentik melyek a magyar kormány segítségével akadálytalanul tették kezüket az országra. Magyarországot lényegében nyugat-európai, izraeli, orosz és amerikai multik uralják, kiknek legfőbb céljuk a profit maximalizálása. Velük szemben csak a lakosság érdekeit szem előtt tartó erős kormánnyal védekezhet egy nemzet. A kormány viszont annál erősebb minél jobban élvezi a lakosság támogatását. Magyarországon ez az összefüggés bomlott meg, a kormány és politikai vezetés átállt a multik és bankok oldalára, elárulta, magára hagyta a lakosságot.
Bajnai kinevezése törvénytelen volt.
Gyurcsány Ferenc önszántából, és nem a képviselők visszahívásának következtében mondott le. Bajnai Gordont nem képviselők jelölték, hanem Gyurcsány Ferenc, miután több jelölt a bohózatba illő eljárás folyamán kiesett. Fenti két tény önmagában is egyértelművé teszik, hogy Bajnai Gordon kinevezése nem ’konstruktív bizalmatlansági indítvány’ alapján történt, az később lett kreálva diktatórikus utasításra. Gyurcsány Ferenc abszurd módon és törvénytelenül a képviselők eszközével buktattatta meg saját magát és jelölte ki önhatalmúlag utódját, felrúgva a demokráciát és választási törvényeket. Súlyos felelősség terheli a köztársasági elnököt, akinek kötelessége lett volna megakadályozni ezt a törvénytelenséget. Súlyos felelősség terheli Orbán Viktort is, mert nem tett meg mindent a nemzetpusztító kormány eltávolítására. A nemzet hitegetésével, a parlamenti kivonulgatásaival csak az elnyomóknak kedvezett, és tovább züllesztette a politikai ’elitet’. Az országot Gyurcsánnyal közösen juttatták a mai reménytelen helyzetébe.
Gurcsány Ferenc a hazugságai ellen tüntető tömeget példátlan brutalitással verette szét 2006 október 23-án. A karhatalmi akció részleteit titkosították. Gyurcsány Ferenc felszólította az elégedetlenkedőket az ország elhagyására. Gyurcsány Ferenc mialatt tönkretette az országot és lejáratta a valódi baloldalt, vagyonát megtöbbszörözte úgy, hogy még a fizetéséről is lemondott.
Bajnai Gordon gátlástalanságát öngyilkosságba kergetett, becsapott vállalkozók, off-shore céges mahinációk jelzik. Törvénytelen hatalomra jutása után kijelentette, hogy hatalmát a következő választásokig megtartja, nem törődve a demokratikus és törvényes előrehozott választásokat követelő több százezres tömeggel. Bajnai korábbi funkciói révén nagyban hozzájárult a jelenlegi lehetetlen helyzet kialakulásához, s most arcátlanul tetetné utcára azokat, kik emiatt vesztették el munkahelyeiket, mindenüket. Jól jellemzi cinikus kijelentése, miszerint a tönkre tett emberek cseréljék lakásaikat kisebbre.
A Gyurcsány és Bajnai féle off-shore cégekkel manipuláló vállalkozók több ezer milliárdnyi vagyont mentettek ki az országból, ami jelentősen hozzájárult az ország kifosztásához. Ezektől kell megszabadulni. Nem szabad várni, mert tudják hogy ez már a végjáték, és ez fokozhatja pusztításukat.
Magyarország következmények nélküli ország lett. A liberalizmus miatt a ranglétrán emelkedve egyre szabadabban lehet áthágni a morális és írott szabályokat. A pénz hatalom, a hatalom arc. A képviselők elszámolatlan költségtérítései, az állami vezetők off-shore céges üzelmei amellett hogy milliárdos károkat okoznak, erkölcsiségében is rombolják a társadalmat. Az uram-bátyám kapcsolatrendszer vezette vállalati, gazdasági struktúrák eleve versenyképtelenek a racionálisan szervezett nyugati riválisaikkal szemben. A beton-biztos pozíciók felelőtlen döntéshozókká degradálták a magyar vezetőket.
Csak az előre hozott választás eredményezhet nemzeti megbékélést a becsapottak és vakok közt. És most nagy szükség lenne az összefogásra.
Háttérbe kéne szorítani a korrupciót és bűnözést. Zsidóknak, cigányoknak és minden magyarnak közösen kéne fellépni a lakosságot megosztó antiszemitizmus, cionizmus és rasszizmus ellen. Meg kéne erősíteni a társadalmat és a magyar gazdasági szereplőket, vállalkozókat és munkavállalókat. Vissza kéne adni az oktatás és egészségügy becsületét, fel kéne emelni porba tiport honfitársainkat, és biztosítani kéne gyermekeinknek a félelem nélküli jövőt.
Tenni való lenne bőven, csak egy jó kormány kéne hozzá…
A gazdasági mutatók tovább romlanak, a lakosság elszegényítése csak újabb hitelek felvételére elegendő, a kormány egyetlen célja a hitelező bankok igényeinek kielégítése. Bajnai ugyanazt teszi most az országgal, mint amit tett a libatenyésztőkkel…
Előrehozott választásokat, demokráciát most!
Across
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






