Ki kit képvisel?
2009-06-17 - Politaktika Szerkesztőség
Ki kit is képvisel? Bárki bármit!
A szélsőségeseknek az EP-ben csak létre kell hozniuk egy frakciót, hogy erejüket érvényesíteni tudják.
Én, kis naiv, azt hittem, aki bejut egy parlamentbe, ha még az az Európai Parlament (EP) is, akkor annak az érdekeit képviseli, aki az illetőt oda bejuttatta. Óriási tévedés! Mert ki kit is juttatott be az EP-be? — ahol nem is olyan keserű az élet, mint az epe. Én tudom, hogy kikre szavaztam.
De azok, akikre szavaztam, ezt nem tudják. Most azt mondják, hogy a mi magyar képviselőinket a román választók juttatták be, mert nem mentek szavazni. Aztán azt, hogy Tőkés László juttatta be Vadimot. Vadim meg Becalit. Magyarországon a szocialisták a Jobbikot. Nálunk azt sem lehet tudni, hogy például ki szavazott Elena Băsescura (EBA). Egy kolozsvári rendezvényen még katonai egyenruhában is feszített. Errefel a hadügyminiszter kiad egy közleményt, miszerint nem volt az, mert ahhoz hozzátartoznak a fokozatjelzések, az azonosító kitűző, és a ruha alatt fehér pólót kötelező hordani. És ezek hiányoztak EBA esetében. De ha rangrejtve lejtett ott? És vajon ki nézte meg, hogy van-e rajta alul fehér póló? Ezek után ki kit is képvisel? Bárki bármit! És nem tudom azt mondani, hogy engem márpedig ne tessenek képviselni, mert nem önökre szavaztam. Sőt, az is előfordulhat, hogy az illető képviselők jobban tudják, mi jó nekem, mint jómagam. Sokan búslakodnak azon, hogy sok szélsőséges jutott be az EP-be. Bejutott ugyan Magyarországon a Jobbik, de szerencsére tőlünk bejutott a Nagyrománia Párt. Ugyanis a Jobbiknak alig van tapasztalata szélőségeskedésben. Így most Vadim leckét tud adni nekik abból, hogyan kell pocskondiázni egy másik nemzetet vagy nemzetiséget. Ő Ázsiába küldte vissza a magyarokat, akik szerinte a lovak nyelvén beszélnek. Kíváncsi vagyok, mit fog tanácsolni a magyaroknak, hová küldjék vissza a románokat, és miben egyeznek meg a román nyelv minősítése terén. Egy biztos, sokat kell még tanulnia a Jobbik vezérének, Vonának, míg úgy fog vonítani, ahogy Vadim tud vadulni. Mivel a szélsőségeseknek az EP-ben csak létre kell hozniuk egy frakciót, hogy erejüket érvényesíteni tudják, ezért gondolom, előbb-utóbb ökölrázás helyett békejobbot nyújtanak egymásnak. Meghirdethetik a Világ szélsőségesei, egyesüljetek! jelszót. A Nagyrománia Párt, mint a neve is mutatja, Nagy-Romániát akar a Dnyesztertől a Tiszáig. Ilyen alapon a Jobbik legrosszabb esetben is harcolhatna a Nagy-Magyarországért a Kárpátoktól a Lajtáig. De a legJobbik az lenne, ha összefognának, és megalakítanák a Nagy Román—Magyar Konföderációt a Lajtától a Dnyeszterig. Ez olyan nagyhatalom lenne itt, Kelet-Közép-Európában, hogy a szlovák Slotáék is bizonygatni kezdenék, ők is szélsőségesek, és rimánkodnának, hogy vennék őket is be. Sőt, a szerbek is vannak annyira nacionalisták, mint a szlovákok, és miután bejutnak majd az EU-ba, megvalósulhat régi álmuk, s Szerbia és Szlovákia nemcsak határos, hanem egy államban lenne. Egyedül Ausztriát nem vennék be, mivel az visszatetszést keltene a nyugati nagyhatalmak körében, mert túlságosan emlékeztetne az Osztrák—Magyar Monarchiára. Különben ott rég meghalt Haider, és oda a szélsőség!
Kuti János, Háromszék
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
Megkérdeztük a szakembert
Ön mire vállalkozik?
Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.
Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.
Légy politikus! Párt szekér toló!
Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.
1000 éves Tapasztalat, vélemény
A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán