Kiss Péter lesz Gyurcsány Ferenc utódja?
Májusban távozna a jelenlegi kormányfő az ország éléről. A Medgyessy Péter bukása után, a pártkongresszuson Gyurcsánnyal szemben alulmaradt Kiss Péter mégis miniszterelnök lehet.
Bizalmi válságban a koalíció.
Több internetes portál fórumán elterjedt az valóságot megalapozott a hír, hogy Kiss Péter váltja Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnököt.
A reálisnak tűnő hír szerint a Magyar Szocialista Párt belső kemény magja arról döntött, hogy a párt tömegbázisának megtartása valamint a párt jövője érdekében legkésőbb 2008. május végéig Gyurcsány Ferencet lemondatják a kormányfői és pártelnöki tisztségekről. Kapcsolódik, hogy a Magyar Nemzet kormányhoz közeli körökből úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc júniusban lemond a miniszterelnöki posztról, majd elfoglalja a Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság vezetői székét.
A tervek szerint a szocialisták jövőbeli elképezése az, hogy a kormányfői és pártelnöki feladatot két személy fogja ellátni. Feltehetőleg a Magyarország miniszterelnöke Kiss Péter lesz. A pártvezető személyéről még megoszlanak a vélemények. Mint ismert a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök bukása után az MSZP vezetői,(elsősorban Kovács László pártelnök, valamint Puch László, Szili Katalin) ugyan inkább Kiss Pétert látta volna szívesebben miniszterelnökként, de a pártkongresszuson a küldöttek végül Gyurcsány Ferenc mögé álltak, akit az SZDSZ is támogatott.
Az SZDSZ várhatóan hasonlóan meneszti Kóka Jánost. Jelenleg a párt olyan bizalmi válságban van, hogy ezt csak határozott intézkedésekkel lehet helyreállítani. Ebben a folyamatban a párt alapító és legrégibb tagjai határozott egységes álláspontot képviselnek.
Érdekesség:
Részlet: Homoki-Szabó Attila „Gáz, gáz, gáz!!!” című írásából:
„Másnap a Gazprom és a Bush-kabinet vezetői aláírták az utolsó aláírnivalót, és Jalta óta a legfontosabb nagyhatalmi megegyezésre pecsét kerülhetett. Miközben a magyar sajtó azt hitte, hogy itt most az a kérdés, hogy Sólyom László beszól-e Guantanamo miatt, vagy hogy Táncsics börtönét most tényleg visszakapjuk-e, addig a Gazprom és a State Department vezetői lepapírozták Magyarország és Európa jövőjét. A tervezett beruházás háromszor annyi pénzt mozgat meg, mint a II. Nemzeti Fejlesztési Terv teljes kerete.
A dologba azonban egy apró hiba csúszott. Gyurcsányék kihagyták a remek orosz kapcsolatokkal bíró szocialista nehézipari "maffiát". Puch László, Knopp András, Kapolyi László és társaik mellett úgy mentek el a szervezők, mintha itt se lettek volna. Pedig ők még Mogiljevics idején könyékig benne jártak az orosz gáz európai közvetítésében. Ez bosszúért kiáltott.
Miután a Gyurcsány-Kóka páros rendre elhajtotta őket a picsába, augusztusban az öregfiúk Puch László közvetítésével eladták az őszödi beszédet a Fidesznek. Orbán Viktor megnyugodott, hogy az április fiaskót könnyű lesz helyrehozni, és izgalmában még erdélyi látogatásakor meghirdette a szeptember 23-i gyűlést a Hősök terére. Egyszerűen képtelen volt kivárni amíg hazajön, annyira felélénkült. Az volt a terve, hogy addig a hazugság/illegitim szlogeneket jól bejáratják, és a téren lejátsszák az őszödi beszédet. Jó minőségben, óriási hangfalakból. Döbbent arcú tízezrek. Mindenütt megismételt híradó-bevágások, satöbbi.”
Kapcsolódik:
Gyurcsány Ferenc nyáron távozik?
Nem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc júniusban lemond a miniszterelnöki posztról, majd elfoglalja a Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság vezetői székét - értesült a Magyar Nemzet kormányhoz közeli körökből.
Horn Gábor: "Feri, menj a picsába ..."
- Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be! – elemezte a választás utáni helyzetet Horn Gábor Kóka Jánosnak a párt kampánysátrában. A koalíciós egyeztetésért felelős SZDSZ-es államtitkár elnézést kért. Mesterházy Attila szerint Horn Gábornak fel kellett volna ajánlania a lemondását.
Az albán belügyminiszter lemondott
”A Magyarországnál fejlettebb Albániában tudják a kötelességüket az ország vezetői, míg nálunk semminek nincs felelőse.” Magyarországon a gyurcsányság nem felelős semmiért.
Gyurcsány Ferenc bukni fog
Gyurcsány Ferenc a Magyar Progresszív Társaság rendezvényén szólalt fel, majd a The Times-nak adott hosszabb interjút, amelyekben elemezte a mai közéleti és politikai állapotokat, illetve megemlítette, hogy meg fog bukni.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






