Bejelentkezés


Közlemény az izraeli kémrepülőgépek ügyében

2010-03-21 - Politaktika Szerkesztőség

A Jobbik felszólítja Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy az izraeli nagykövettől követeljen választ arra a kérdésre, hogy izraeli fegyveres erők mióta és milyen céllal gyakorlatoznak Magyarországon.

Az izraeli nagykövet szerint országának repülőgépei rutinfeladatot láttak el hazánkban, ráadásul nem is először.

K Ö Z L E M É N Y

Nem adott választ Bajnai Gordon arra, hogy a zsidó állam légi erejének elektronikus felderítő gépei kinek a megbízásából és milyen feladattal tartózkodtak hazánkban.
A kormány, a hozzá közel álló médiumok, a biztonságpolitikai szakértők, valamint Izrael budapesti nagykövete is olyan elfogadhatatlan magyarázatokkal álltak eddig elő, amelyek próbálják elbagatellizálni az ország szuverenitását súlyosan sértő izraeli katonai gyakorlat
tényét.

A Jobbik álláspontja szerint teljesen lényegtelen, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint az izraeli légierő ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt. A kérdés az, hogy Izrael a gyakorlat helyszínéül miért Magyarország legforgalmasabb légi kikötőjét választotta, s erre hogyan kaphatott engedélyt a Honvédelmi Minisztérium tudta nélkül?

Izrael budapesti nagykövete szerint országának repülőgépei szokásos rutinfeladatot láttak el hazánkban, ráadásul nem is először. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezzel összefüggésben emlékezteti a magyar közvéleményt és a Bajnai-kormányt, hogy tavaly februárban izraeli rendőrök részvételével, a legnagyobb titokban tartottak terrorelhárítási gyakorlatot Ferihegyen, az akcióról akkor kiderült, már szintén nem az első eset volt.

A Jobbik felszólítja Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy haladéktalanul rendelje magához Aliza Bin-Noun izraeli nagykövetet, s a leghatározottabban követeljen választ arra a kérdésre, hogy izraeli fegyveres erők mióta és milyen rendszerességgel gyakorlatoznak a Magyar Köztársaság területén, illetve hogy ezek a gyakorlatok pontosan milyen célt szolgálnak!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom követeli, hogy Bajnai Gordon azonnal tájékoztassa a magyar lakosságot arról, hogy az elmúlt nyolc évben milyen katonai megállapodásokat kötött a szocialista kormány Izraellel. Számoljon be a kormányfő arról, hogy ezekben a szerződésekben a zsidó állam fegyveres erői számára milyen felhatalmazást adott arra, hogy azok hazánk területén tartózkodjanak és katonai-rendészeti műveleteket hajtsanak végre.

Balczó Zoltán
a Jobbik alelnöke
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán