Izraeli katonák Budapesten
Több száz izraeli katona tartózkodott Budapest belvárosában. Pénteken, rendőrségi felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból.
Érdekes, hogy mit keresnek izraeli katonák egyenruhában Budapest utcáin. A Havariapress megpróbálta kideríteni, pontosan mi történik, azonban az ORFK nem kívánta az esetet kommentálni. A külügyi és a honvédelmi tárcánál sem adtak egyértelmű felvilágosítást az üggyel kapcsolatban.
A hírügynökségi értesülések szerint az izraeli véderő katonai küldöttsége jár hazánkban, a konvoj mozgását rendőrségi autók biztosítják. A nem hivatalos programon résztvevő, szokatlanul népes, valamint szokatlanul alacsony beosztású katonákból álló delegáció délelőtt a Parlamentet, majd Európa legnagyobb zsinagógáját látogatta meg.
Egyes értesülések szerint nem kizárható az sem, hogy a katonák azért érkeztek hazánkba, hogy az itteni izraeli érdekeltségeknek nyújtsanak védelmet. A nemzetközi gyakorlat szerint az adott ország diplomáciai létesítményeit annak kerítésén belül védhetik annak katonái. Viszont a Magyar Nemzet értesülései szerint toborzás céljából tartózkodnak Magyarországon. A katonák programjait a Szochnut zsidó kivándorlást segítő szervezet koordinálja.
- A magyarországi zsidóság vendégeként izraeli katonai küldöttség tartózkodik Magyarországon. A delegáció tagjai részt vesznek a magyarországi zsidóság kulturális rendezvényein, és felkeresik a holokauszt emlékhelyeit - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pénteken az MTI-vel. (A szervezet alelnöke egyébként a szocialista országgyűlési képviselő Suchmann Tamás.)
Izrael Állam nagykövetsége közölte, az Izraeli Védelmi Erők 200 fős küldöttségét pénteken fogadta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Parlamentben. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének tudomása szerint az izraeli katonák vasárnap távoznak az országból.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a Magyar Nemzet kérdéseire reagálva közölte, hogy a NATO szabályai szerint nem kell az ilyen látogatást bejelenteni a szaktárcának, mert nem hivatalos útról van szó. - Magánszemélyként akár líbiai vagy iráni katonák is jöhetnek, ha megfelelnek a beutazás feltételeinek – nyilatkozta a szóvivő.
Mindenesetre furcsa, hogy a tömegoszlatásban járatos izraeli katonák pont most a március 15-i rendezvények előtt érkeztek a fővárosba.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






