Bejelentkezés


Megvalósíthatatlan az ingyen BKV

2010-05-08 - Politaktika Szerkesztőség

A MSZP továbbra is a tudatosan hazudozó politikusok pártja, akik amnéziában szenvednek nem képesek reálisan értékelni a kialakult politikai helyzetet.

A BKV állandó forráshiánnyal küzd, minden évben újabb milliárdokkal nő az adósságállománya, állandó hitelfelvételre és állami segítségre szorul.

A Magyar Szocialista Párt-MSZP választási vereségéből nem tanulva ismét hozta a formáját május 1-én ahol egy újabb megvalósíthatatlan ígéret hangzott el a párt főpolgármester-jelöltjének részéről. Az MSZP ezen újabb ígéretét nem lehet másképpen értékelni, mint úgy, hogy önkormányzati pozícióik megtartása érdekében már most elkezdték a kampányt az őszi önkormányzati választásokra, amelyben mindent egy lapra feltéve a gyurcsányi képmutatás és hazudozás módszereit fogják alkalmazni.

A MSZP továbbra is a tudatosan hazudozó politikusok pártja, akik amnéziában szenvednek nem képesek reálisan értékelni a kialakult politikai helyzetet, amelynek következtében esélye sincs arra, hogy valaha modern európai szociáldemokrata párttá váljon. A szocialisták a megújulás a változás helyett a jelen állapot konzerválása mellett állnak ki a múlt káros szereplőit állítják reflektorfénybe akik eddigi hibáikból nem tanulva továbbra is gátlástalanul hazudoznak össze vissza beszélek azaz hülyének nézik az embereket.

Az MSZP főpolgármester-jelöltje Horváth Csaba ugyanis arra tett ígéretet a budapesti polgárok számára, hogy legkésőbb 2013-ig bevezetik a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten abban az esetben ha a fővárosi polgárok bizalmát elnyerve az esedékes önkormányzati választásokon főpolgármesterré választják. A főpolgármester-jelölt tervei szerint az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe akik legalább 4 éve állandó budapesti lakosok vagy diákként a fővárosban tanulnak amelynek fedezetét a parkolási díjakból valamint a pár év múlva bevezetésre kerülő dugódíjból fedeznék amelynek használatából 51 milliárd forint bevétele lehet a fővárosnak.

A főpolgármester-jelölt úr ígéretével csak egyetlen egy probléma van mégpedig az, hogy ellentmond korábbi önmagának, mivel nemrég kormánybiztosként Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Demszky Gábor főpolgármesterrel a budapesti polgárok feje fölött döntve együtt szerződésben vállalták, hogy az állam pénzügyi segítséget nyújt Budapestnek a BKV megsegítésére de cserébe a Fővárosi Közgyűlés a mindenkori infláció mértékével emeli a BKV jegyek és bérletek árát. Ezenkívül Horváth Csabának és az MSZP-nek 16 éve volt arra, hogy programjukat elképzeléseiket megvalósítsák amit elmulasztottak, mivel döntési pozícióba kerülve a budapestieknek tett ígéreteikről rendre elfeledkeztek egyéni önös érdekeik megvalósítása miatt amelynek következtében az ígéretekből hazugságok és korrupciós ügyek sorozatai lettek.

Ezen helyzet eredménye lett az, hogy a BKV állandó forráshiánnyal küzd minden évben újabb milliárdokkal nő a mai napig az adósságállománya saját működési költségét nem képes önerőből biztosítani és állandó hitelfelvételre állami segítségre szorul, mivel egyes MSZP-s politikusok szocialista kifizető helynek tekintették a közlekedési vállalatot ahonnét talicskával tolták ki a pénzt. Közben a BKV járműparkja az elmúlt évek alatt teljesen elöregedett, mivel a főváros és a BKV vezetése saját korrupciós ügyeik lebonyolításával a nyomok eltüntetésével volt elfoglalva, amelynek következtében a budapesti tömegközlekedést öreg rozoga instabil buszok jellemzik így az is kész csodának számít ha a busz az egyik megállóból el tud jutni a másik megállóba. Ez alapján a BKV jelenlegi helyzetét figyelembe véve megállapítható az, hogy még a dugódíj bevezetése által sem valósítható meg az ingyen BKV Budapesten, mivel nincs rá fedezet.

A dugódíj bevezetéséből befolyó pénz pedig nem a közösségi közlekedés ingyenességét hivatott biztosítani, hanem abból az elöregedett járműparkot kell modernizálni, mivel a dugódíj hatására emelkedni fog a tömegközlekedés igénybevétele ami újabb járművek forgalomba állítását és a járatok sűrítését teszik indokolttá.

Az emberek problémája nem az, hogy fizetni kell a tömegközlekedésért, hanem az, hogy évről évre egyre többet aránytalanul sokat és közben a szolgáltatás színvonala egyre romlik a BKV-t pedig nem fejlesztik a város vezetői, hanem szétlopják. Erre a megoldás nem az ingyenes közlekedés létrejötte, hanem a fejlesztés és az autózással versenyképes színvonalas szolgáltatás megvalósítása amelynek alapfeltétele a közlekedési vállalat finanszírozásának és viteldíj politikájának átalakítása.

Harangi Fülöp sk.

Hozzászólások

Gróf Endre közgazdász Pécs

2010-05-18 22:19:07
Gróf Endre közgazdász Pécs Az MSZP-nek az ingyenes közlekedésre vonatkozó javaslata egy közönséges degeneráció.Foglalkozni sem érdemes vele akkora blődség,plebejusi megfogalmazással: marhaság. Jellemző rájuk. Egyébként hogyan lehet az, hogy az MSZP mindig csak a választások idején akar valami normálisat tenni? Hogy-hogy csak ilyenkor jut az eszükbe ?
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán