Hónapokig rendkívüli helyzet volt Gyöngyösön?
- Lehet olyan rendkívüli helyzet, amely teljes mértékben elfogadhatóvá teszi, hogy a betegek akár a folyosón feküdjenek. Tehát rendkívüli helyzetben igen, általános helyzetben nem tudjuk elfogadni - nyilatkozta Horváth Ágnes.
Beszámolók szerint a hevesi városban hónapokig a folyosón kezelték a betegeket.
A Hír TV beszámolt róla, hogy káoszhoz vezetett az egészségügyi reform a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban. Többórás várakozásról, zsúfolt kórtermekről és folyosón fekvő betegekről szólt a hír.
Egy idős hölgybeteg elmondta, hogy annyira zsúfoltak a kórtermek a gyöngyösi kórházban, hogy őt is csak egy folyosón lévő ágyra tudták lefektetni. A 87 éves hölgy vérző nyombélfekéllyel került a gyöngyösi kórházba. Úgy vizsgálták és kezelték az orvosok, hogy közben a látogatók jöttek-mentek a folyosón. Azt mondta az egyik legmegalázóbb az volt, hogy - bár nem magatehetetlen - bepelenkázták ok nélkül. Szerinte azért mert kevés a nővér, az ápolók három ember munkáját végzik nap mint nap. Továbbá kevés az orvos is.
A beszámolóból kiderült, hogy a gyöngyösi kórház üzemeltetését tavaly tavasszal vette át a Hospinvest Zrt. A magáncég működteti a kiskunhalasi és a hatvani intézményt is, most pedig az egrire pályázik. A heves megyei kórház folyosói tele vannak ágyakkal és betegekkel. A Hír TV rejtett kamerás felvételén jól látszik, ahogyan az egyik beteg lefekszik a kórház folyosóján található betegágyra, majd egy rokona takarja be. A szűk folyosókon, ahol betegek alszanak, rengeteg a látogató. A gyöngyösiek azt mondták, míg az önkormányzat kezében volt a kórház, nem voltak ilyen állapotok az intézményben.
Fontos megemlíteni, hogy a szocialista többségű gyöngyösi önkormányzat pályázat nélkül adta át a működtetési jogokat. Azóta az alkalmazottak negyedét már elküldték.
A felvétel bemutatása után csak két nappal megszólaló egészségügyi miniszter szerint csak szervezési hibák történtek a gyöngyösi kórházban. - Lehet olyan rendkívüli helyzet, amely teljes mértékben elfogadhatóvá teszi, hogy a betegek akár a folyosón feküdjenek. Tehát rendkívüli helyzetben igen, általános helyzetben nem tudjuk elfogadni - mondta Horváth Ágnes. Érdekes nyilatkozat, valaki megint hülyének néz valakit, miközben felelőse - természtesen - nincs az ügynek.
A televízió állítása szerint a felvételek bemutatása óta a szerkesztőséghez özönlő levelek és telefonok szerint azonban nem egyszeri esetről van szó, hanem hónapok óta kezelik már a folyosókon a gyöngyösi betegeket.
Hétfőre eltüntették a gyöngyösi kórház folyosóiról a betegeket, miután a tisztiorvosi szolgálat (ÁNTSZ) jelentett be ellenőrzést az intézménybe.
Vége a rendkívüli helyzetnek?
Az ügyben Gyöngyös országgyűlési képviselője, a szocialista Magda Sándor még nem nyilatkozott.
Videók:
A folyosón fekszenek a betegek - káoszt hozott a reform a gyöngyösi kórházban
Horváth Ágnes: Van amikor elfogadható, hogy a beteg a folyosón feküdjön
Kapcsolódik:
Vizitdíj megtagadó nyilatkozat
Megtagadom a vizitdíj fizetését, mert a Magyar Köztársaság 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA VII. fejezet 35.§. (1) bek. (g) „meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről”. Ezen törvényi hely értelmében Alkotmány ellenesnek tartom a vizitdíjat, ezért megfizetését megtagadom.
Előzmények:
Felhívás TB mentő népszavazásra
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?"
A hazug Gyurcsány Ferenc szerint még mindig hazugság a TB–privatizáció?
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényt.
Emberkísérlet
Nem mindegy, hogy a beteg mikor kap szakellátást. Pesti Imre szerint ma Magyarországon felelőtlen és etikátlan, az európai normákat messze figyelmen kívül hagyó emberkísérlet zajlik.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






