Bejelentkezés


Mi az a „holokauszt”?

2010-05-04 - gergely

A Köztársasági Elnöki Hivatal nem válaszol.

Ne mond az Avatarra hogy csak egy film, mert beperelnek a Naviik!

Egyik nap gondoltam egy nagyot, és csak megnéztem, mi lehet az a "holokauszttagadás-törvény".
Elvégre nem árt tudni, miről nem szabad beszélni. Ez ugyanis mégsem úgy hangzik, mint a nyílt utcán náci jelszavakat skandálni...

Először is megkerestem az ominózus jogi passzust. Ezt a sovány izét találtam:

"2010. évi XXXVI. törvény
a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról*
1. § A Btk. a következõ 269/C. §-sal és az azt megelõzõ alcímmel egészül ki:
„A holokauszt nyilvános tagadása
269/C. § Aki nagy nyilvánosság elõtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét
tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bûntettet követ el, és három évig terjedõ
szabadságvesztéssel büntetendõ.”"

Ez lett a törvény végleges szövege (a módosítás 2.§-a csak a hatálybalépés idejéről szól, és onnantól megsemmisült).

No gondoltam, ez nem sokat mond, hát leültem korunk könyvtára, az internet elé, kideríteni, mégis miről van itt szó?

Első lépés: wikipedia. Jó kis lexikon. Címszó: "holokauszt". Nácik, gázkamrák, zsidók, koncentrációs táborok - ismerjük. Lássuk a vitalapot.
Nos, ott rögtön kiderült hogy korántsem olyan tiszta ez a kérdés mint első pillantásra látszott. Röpködtek ott mindenféle kifejezések, mint "Bombenholokaust" (német szó, a szövetségesek bombázásának német területen lakó áldozataival kapcsolatos kifejezés, tehát a Harmadik Birodalom lakói voltak az áldozatai, másszóval a nácik), "elfelejtett holokauszt" (súlyos kiritkákkal illetett kifejezés egy 2-3000 fős partizánvadász alakulattal kapcsolatban), cigányholokauszt (merthogy ezt a valóban népcsoportot is felszámolásra ítélték ám a nácik)...
Szóval a helyzet bonyolódott. Ezért egy egyszerű keresőbe ütöttem be a kifejezést: "holokauszt".

No itt meg már volt minden: magyar holokauszt (Magyarország népességével kapcsolatos 2.VH-s népírtási történések), náci holokauszt (nácik által elkövetett holokauszt), zsidó holokauszt (a zsidóság sérelmére elkövetett holokauszt), holokauszt Ruandában (Afrikában, bőven a 2.VH. után történt hogy Ruandában az egyik csoport kb. egy nap alatt majdnem egészében lemészárolta az ország lakosságának másik felét, semmi köze a dolognak a 2.VH-hoz), sőt: "nők holokausztja" (a középkori boszorkányüldözések kapcsán a nőkre fókuszáló kifejezés, bár tudjuk hogy a középkori európai boszorkányüldözésben ugyanúgy égettek férfiakat, sőt: állatokat is boszorkányság vádjával).

És itt kezdtem teljesen elveszni. Merthogy mi köze mindennek a törvényhez? Ami egy JOGI SZÖVEG, ám nem tartalmaz SEMMILYEN definíciót, vagy bevettnek tekinthető jogi terminust.

Elmondom, mire gondolok:
- mi az a "holokauszt"? Ahogy kivettem kb. annyit jelent, mint "etnikai tisztogatás", "tömegmészárlás etnikai alapon". Többet nem. Még az sincs megadva, hogy ezt most történelmi eseményre kell érteni, vagy minden holokausztra, és így pl. az Avatar c. fimben a kékbőrű idegen lények tervezett kiírtása is ide tartozik, és perelhetnek a rajongók ha vacaknak titulálom kedvenc 3D-szörnyeiket?
- Mit jelent az, hogy "nagy nyilvánosság" előtt? Egyetlen nyilatkozatot hallottam a kérdésben, ott Mr. Politikus azt mondta: "olyan formában történő közlés, aminek esélye van eljutni az érintettekhez". De ennek ismételten semmi értelme, mert akkor ha egy "érintett" emberke van jelen, és annak az arcába mondaná valaki ami tiltva vagyon, az akkor már "nagy nyilvánosság".
Ellenkező végletként tekinthetünk egy akár jelszóval védett weblapra, amire esélye nincs olyan személynek tévedni aki "értinve lehet", bármekkora is az oldal látogatottsága egyébként (nem elképzelhetetlen akár milliós regisztrált felhasználó sem). Szóval mégis mit jelent az, hogy "nagy nyilvánosság"?
- "a holokauszt tényét tagadja"... Mint említettük ehhez tudnunk kéne, mit is jelent a "holokauszt" kifejezés, annak minden részletével egyetemben. És vajn csak annak mindenstül való tagadása, vagy bármely részlete a tiltás hatálya alá esik?
- "jelentéktelen színben tüntetni fel"... Na ez aztán végképp mi a rossznyavaja? Mihez képest? Mi az hogy jelentéktelen? Ha akarom értelmezhetem ezt úgy, hogy "akár egy ember halála is borzalmas, így jelentőségteljes", de mi egy áldozat egymillióhoz viszonyítva (ti. mondhatnák, hogy az egész holokausztnak egyetlen áldozata volt, de az is welfogadhatatlan; így jelentéktelenítésnek számít-e a kijelentés?)? Miből és mekkora eltérés meríti ki a "jelentéktelen színben való feltűntetés" kritériumát?

Továbbá érdekelne az is, miben áll a fenti cselekmény "társadalomra való veszélyessége", merthogy én nem látom őszintén megvallva. Mert az, hogy tagadja valaki a dolog megtörténtét, még nem jelenti hogy az állítólagos történéseket ne tartaná elítélendőnek.

Végül pedig kifejezetten érdekelne, hogy milyen adatok alapján hozták meg ezt a "törvényt", hiszen egy akármilyen állítást tettek benne, amit nyilván nem minden alap nélkül tettek. De ha már rá vagyok kényszerítve, akkor arra is kényszerítve érzem magam, hogy megtudjam, mégis mire alapozzák a kijelentést.

De hogy mást is mondjak, érdekelne, miért pont ezt a történelmi eseményt (ha arról van szó egyáltalán) védték le törvényileg?
HA le kellene védeni valamit a történelemből, akkor az a Föld életkora (valahol 4-5 milliárd év között, általánosan 4,600,000,000 évet szoktak megadni).
Ez számtalan módon igazolt tudományos tény, az információk a bizonyítékokról könnyen felkutathatók, és meglehetősen könnyen áttekinthetőek.
Ugyanakkor nem mondható hogy ne lenne szükség rá, ismerve a kreácionista mozgalmat (szerintük a Biblia Ószövetsége tudományos könyv, az szó szerint megtörtént, beleértve Noé bárkáját a Mount Everestet ellepő özönvízzel és a Fáraó (melyik?) többmilliós seregével együtt való belefulladásával a Vörös Tengerbe).
Valamint a "társadalomra való veszélyesség" ténylegesen kimutatható ezen tudományos eredmény vitatása kapcsán. Ugyanis eme tény vitatása a felhasznált módszerek vitatása, amiket mivel a bírósági gyakorlat is felhasznál, ténylegesen veszélyezteti a közbiztonságot.


Ezért levelet írtam a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, elvégre ki lenne illetékesebb a kérdésben (jogi oldalról, nem történészként természetesen)?
Legnagyobb sajnáltaomra a mai napig semmilyen válasz nem érkezett a kérdéseimre. Pedig 3 év szabadságvesztés egy ártatlannak látszó kijelentés miatt nem kis tétel!


De TEGYÜK most FEL, hogy kizárólag a 2. VH. során a nácik által a zsidósággal szemben elkövetett koncentrációs táborokban zajló eseményekről van szó.
TEGYÜK HOZZÁ azt is, hogy a kételkedés nincs megtiltva, azaz bár tagadni nem szabad, de elfogadni sem kell az állításokat.
Ennek megfelelően olvasandó ez a cikk is.

Először is felvetődik a kérdés, hogy a politikai foglyok, vagy akár a cigányság miért nem kerülnek védelemre a törvény által?
Vagy hogy azt ne mondjam, mutasson valaki egy 2.VH-s filmet amiben más jelvényt láthatunk, mint a sárga csillag a zsidókon! Merthogy a wikipedia vagy ötféle jelvényt sorol fel amiket kötelezően viselni kellett anno. Ennek fényében pedig nem nagyon csodálkozható hogy egyesek propaganda szagát gyanítják.

De feledkezzünk most meg erről. mi az, ami kételkedésre adhat okot az átlagember számára, akit a meghozott törvény "elfelejt" tájékoztatni, és honatyáink sem iparkodnak a válaszokkal számukra?

Nos, a 2.VH-ról a többség fogadni mernék hogy Hollywood és egyéb filmtermések kapcsán hallottak. Ez viszont nem elfogadható hivatkozási alap a történelemkutatásban, remélem egyetértünk.

Van a dolognak nagy irodalma is, de átlagpolgárként senki nem lehet köteles szétválogatni a valódi szakkönyveket a témában írt regényektől. Gondoljunk csak Kertész Imre Sorstalanságára, ami az író által bevallottan puszta kitaláció az utolsó betűig. De vannak sokkal kevésbé nyilvánvaló kiadványok is, teli elavult adattal (pl. Auswitz II-re (= Birkenau) 4milliós orosz propagandaadat, amit mára 1.1 millióra csökkentett a hivatalos történelemkutatás, és még nem biztos hogy ez - lenne - a vége!).

Jut eszembe, Birkenau 4milliója! A Nürnbergi perben Rudolf Hess (akárhogy is írják, manapság Hoess, Höss, Höß és egyéb változatok is forgalomba kerültek) még 3.5 millió elgázosított zsidóról vallott! Tehát a nácik beszámolói SEM elfogadható alap a tövény kereteihez.

De a túlélők beszámolói csak azok, gondolhatnánk. Csakhogy megintcsak nem. Egy hét könyvtárazós (nem internet!) gyűjtögetésének eredményeként számos olyan 2.VH-s holokauszttal kapcsolatos beszámolóra bukkantam, amiket az utolsó szóig megcáfoltak, kihullottak a tudományos igényű kutatás rostáján. Had adjak közre erről egy rövid listát, mindről ezrek és ezrek tettek tanúbizonyságot:
- emberbőr lámpaernyő
- egyéb elképesztő kivégzési módok, mint: atombomba, savfürdő, elevenen elégetés, elektromosság, levegő kiszivattyúzása, légkalapács stb.
- többszáz megsemmisítőtábor: a magyar wikipedia megadja a koncentrációs táborok teljes listáját. Ez a szám 49. Ebből 10-et jelöl meg megsemmisítőtáborként.
- 1960 előtti könyvekben a megsemmisített zsidók számát 6millióban jelölik meg, ebből 4milliót jelölnek meg Auswitcz-Birkenauban (= Auswitz2). Az azutáni forrásokban az Birkenauban elpusztultak számát 1.1millióra csökkentették, az összes elpusztított zsidó száma ugyanannyi maradt a később nyomtatott könyvekben. Más területeken sem történt csökkenés, így még a szakkönyvek is megkérdőjeleződnek.
- Dachauról, Buchenwaldról stb., amely táborokról amerikai katonák és szemtanúk sokáig állították hogy megsemmisítő-táborok voltak, kiderült hogy nem rendelkeztek gázkamrákkal, így nem töltöttek be ilyen funkciót.

És most azoknak, akik szerint a törvény nem lesz befolyással a történelemkutatásra:
- Auwitcz1-ből,a helységből amit emberek elgázosításának helyeként jelöltek meg mintát vettek, csakúgy mint a felszerelés (pl. ágyneműk) fertőtlenítésére szolgáló helyiségek falából. Mindkét vizsgálat azt mutatta ki a közölt eredmények szerint (az első magánkutatás volt, a másikban egy céget kértek fel a vizsgálatra) Auswitz1-ben a megjelölt helyiség nem üzemelt gázkamraként. (Fontos megkülönböztetni A1-et A2-től!).
- A vizsgálatokat ignorálták, a második vizsgálatot végző személyt 14 hónap börtönbüntetésre ítélték. Az illető kérte a vizsgálat megismétlését a bíróság által kijelölt vizsgálócsoport által, és kijelentette, hogy amennyiben ez a vizsgálat megcáfolná őt, bocsánatot kérne, és visszavnná konklúzióját. A bíróság ezt megtagadta.

Mivel nem lehet "jelentéktelen színnben feltűntetni", így mint a gyakorlatból is látjuk, két eset lehetséges alapvetően:
1) a témát nem kutatják, mert minek, úgyis tudunk mindent a hivatalos jogi állsápont szerint
2) amennyiben a témát kutatják, de a jelenlegi törvényi állásponttól (ami nem tudományos tény, hanem joggal nevezhető jelen formájában államvallásnak!) eltérő eredményt kapnak, akkor az eredmények nem publikálhatóak. Amennyiben pedig mégis közzéteszik az ÚJ eredményeket, börtönbüntetés és könyvégetés a "jutalma". Ennek az egésznek a következménye pedig természetesen, hogy a témát (mint az 1-es pontban jeleztem) nem kutatják.


Tehát jelen formájában a törvény nem mond semmit, nem alkalmas semmire, csakis a kutatások, az igazság kiderítésének akadályozására.
A törvény célja továbbá épp ellentétes az általa következtetésképpen kiváltott hatásnak. Ugyanis külön előjogokat biztosít egy vallási kisebbség (név szerint a zsidóság) számára - ráadásul olyan előjogokat, amik emberiségellenesek azáltal, hogy megtiltják a tudomány működését, az egyetlen módszerét ami valódi eredményeket tud felmutatni a világ megértése terén -, és ílymódon ellenérzéseket kelt, nevén nevezve a dolgot: antiszemitizmus szít.



Zárszóként félig poénból írnám:
MOSTANTÓL MINDENT TAGADOK, KIVÉVE A HOLOKAUSZTOT (bármi is legyen az).

Hozzászólások

Comet

2010-05-05 20:01:56
A holocaust lényegében a nácizmus és közvetetten a cionizmus zsidó áldozatait jelölte. Újabban kiterjesztették a fogalmat, mert visszatetszővé vált a második világháború mártírságának kisajátítása. A holocaust a megemlékezés mellett a cionizmus eszköze a zsidóság megnyerésére, erő demonstráció a véráldozat szólásszabadságot sértő misztifikációjával, és nem utolsó sorban üzleti lehetőség – ld. kártérítések. A holocaustra hivatkozni lehet, kutatni azonban a fentiek miatt nem.

gergely

2010-05-09 16:15:14
Épp ez az, hogy jelölTE. Ma már nem jelöli. Tehát a törvény alapvetően hibás még a saját keretei között is (a teljes jogi kontextusban pedig szvsz törvénysértő).
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán