Bejelentkezés


Hétszázezres laptopok a honvédségnek

2009-03-04 - Politaktika Szerkesztőség

Drasztikus intézkedéseket jelentetett be Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

A honvédség 57 hordozható számítógépet (laptopot) vásárol darabonként 725 ezer forintért.

Miközben drasztikus megszorításokat jelentett be tárcájánál Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a Magyar Nemzet megtudta: darabonként 725 ezer forintért vásárol összesen 57 hordozható számítógépet (laptopot) a honvédség.

A beszerzés teljes összege meghaladja a 41 millió forintot. Szekeres egy hete közölte: a takarékosság jegyében az idén elmarad a kecskeméti repülőnap, a honvédmajális, katonai tisztelgések pedig csak az állami ünnepségeken lesznek.
(...)
Drasztikus intézkedéseket jelentetett be Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Ugyanakkor 3000 "munkahely" létesítéséről is beszélt. A katonák utoljára 2001-ben emelt illetményét kéne rendezni előbb - vélte erre Simicskó István, aki az MNO-nak elmondta: az utóbbi esztendőkben felszámolták az ország védelme szempontjából fontos fegyvernemi képességeket.
(...)
Kezdeményezi hogy a feleslegessé nyilvánított ingatlanokat vegye át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, /!/ezzel így 1,2 milliárd forintot tudnának megtakarítani - sorolta Szekeres a megszorító intézkedéseket.
(...)
A szárazföldi haderőnemnél jelenleg 8250 fő teljesít szolgálatot - tette hozzá. A honvédség tárcalétszáma az Országgyűlés határozata alapján mindössze - a tízezres méretű adminisztratív létszámmal együtt - 24 950 fő, 1000 fővel emelték meg ugyanis a létszámot a pápai repülőtér beüzemelése miatt. 1000 katonánk rendszeresen külföldön van, 1000 felkészül erre a feladatra, váltásban 1000 "piheni ki" feladatát. Az országot pillanatnyilag mindössze alig több mint 5000 katona védi. "Ők többnyire könnyűlövészek, mivel a tüzérség megszűnt mint fegyvernemi kultúra, a harckocsizók errefelé tendálnak (két kezünkön meg tudjuk számlálni, hány harckocsi van működőképes állapotban a magyar honvédségnél)". A gépesített, nehézeszközökkel, páncélozott eszközökkel fölszerelt dandárjainkat lecsupaszították és könnyűlövész dandárokká alakították, ebből lett a tatai és a debreceni dandár - /Simicskó
(...)
Kezdeményezni fogom a kormánynál azt is, hogy a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanokat, valamint a Nemzeti Földalap szintén feleslegessé vált ingatlanjait átadhassuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy őrzésük onnan kezdve ne katonai feladat legyen. Ezek az intézkedések fogják biztosítani, hogy kevés pénzből is jó teljesítményt tudjunk nyújtani - sorolta Szekeres a tervezett intézkedéseket.
(...)
A magyar honvédségnél jelen pillanatban egészségtelen arányeltolódást érzünk: a terrorelhárító szakcsapatok kialakítása olyan áron történt meg, hogy az ország védelme szempontjából fontos fegyvernemi képességeket felszámolták. Ez az egészségtelen aránytalanság odavezet, hogy hazánk bármilyen veszély esetén csak a szövetségeseire számíthat" - mutatott rá Simicskó


Részletek a Magyar Nemzet és a hírTV híreiből

Hozzászólások

Comet

2009-03-04 17:31:51
jól értem, hogy 8250 katonára jut tizen valahány ezer adminisztrátor és ez a katonaság lenne hivatott az országot védeni ha nem lenne Nato. Magyarország védelmi erejét valakik tudatosan felszámolták. Mi ez a baromság? Ennyire még Kádárék sem voltak hülyék, pedig itt volt a szovjet hadsereg, de az állam nem mondott le saját védelemről. A védelem ilyen mérvű tönkretétele a mai zavaros világban hazaárulás.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán