Bejelentkezés


Tékozlás, lopás vagy hazaárulás

2010-03-25 - Alex Cross

Aki saját hazája gazdasági megszállását, szolgasorba juttatását segíti elő az ugyanúgy hazaárulást követ el, mint aki katonai megszállásban működik közre.

Az MSZP rákos daganat az ország testén, amit fel kell számolni, vezetőit felelősségre kell vonni.

Vádolhatók-e az ország gazdaságát idegen kézre játszó politikusok és gazdasági bűnözők hazaárulással? A válaszhoz először tisztázni kel a hazaárulás fogalmát, és a befolyásukat kiterjeszteni akaró idegen erők stratégiáját.

A magyar Büntető Törvénykönyv definíciója a hazaárulásra:
144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő…

A Magyar Köztársaság jelenleg idegen (IMF) felügyelet alatt áll, gazdaságát idegen vállalatok működtetik. A rendszerváltástól eltelt húsz év alatt az ország vagyonának jelentős része eltűnt, az országot kifosztották. A szólásszabadság ellenére az ország lakosságának jogait megnyirbálták, a munkavállalók kiszolgáltatottságát fokozták, a szociális biztonságot megszüntették. Ezen módszerekkel biztosították gyakorlatilag az olcsó munkaerőt az országba özönlő külföldi vállalatoknak, és hazai vállalkozóknak. Az országot lényegében gyarmatosították.

Ki lehet-e jelenteni, hogy a külföldi vállalatok elnyomó, gyarmatosító szándékkal özönlötték el az országot? A 20. század gazdasági előny szerzésért folytatott háborúit és stratégiáit szemlélve a válasz egyértelműen igen. Magyarország gazdasági megszállásának forgatókönyve teljesen szinkronban van számos dél-amerikai és afrikai ország kifosztásával. A ’liberalizált’ gazdaság, a szabad pénzmozgás miatt megszaporodó offshore cégek és számlák, a burjánzó korrupció többszörösen dokumentált módszerei a modernkori gyarmatosításnak a szociális háló szétszabdalásával, az oktatás és közbiztonság lezüllesztésével az olcsó, robotolásra fogható munkaerőt megteremtésével együtt.
Az IMF megérkezésétől az eladósodás és forintleértékelődés ördögi spirálja megállíthatatlanul húzza a mélybe az országot, ahogy tette ezt már több adósságcsapdába csalt országgal.

A 80-as években a Reagen doktrína értelmében minden eszköz bevethető volt a szocialista tábor gyengítésére. Csoda lenne, ha az al-Queda-t vagy a nicaraguai ’gerillákat’ kiképző és támogató Reagen adminisztráció az IMF-t felebaráti szeretetből küldte volna Magyarországra. A magyar adósság úgy kúszott fel 22 milliárd dollárra pár év alatt, hogy Német Miklósék észre sem vették. Hogy hova tűnt a 22 milliárd dollár azóta sem tudni. Az egészet elintézték egy szánalmas szlogennel, miszerint az ország megette a tortát.
Ki evett tortát, és milyen tortát? És ha ellopták a 22 milliárdot? Nem mi lennénk az elsők akiket átvertek. És hova tűntek azóta a magyar gyárak, a magyar mezőgazdaság, ipar kereskedelem, bankok? Hova tűnt a 60 tonna aranytartalék? Honnan lett a mai 150 és 300 milliárd dollár közé becsült adósság? Mert a lakosság ahogy nem evett tortát 22 milliárdért, úgy nem evett 150 milliárdért sem.

Lopást vagy hazaárulást követtek el azok a politikusok és gazdasági vezetők, akik milliókért, tízmilliókért, vagy milliárdokért adták át a magyar gazdaságot a külföldi befektetőknek, robotokká téve a lakosságot? Árulók, vagy ’csak’ ostobák voltak azok a vezetők, akik előnyösebb feltételeket teremtettek a betelepülő vállalatoknak mint a hazaiaknak. Ostoba vagy hazaáruló az a magyar tanácsadó aki bércsökkentésre beszéli rá a nyugati munkaadót, kijelentve, hogy ”ezeknek ennyi is elég”. Kuncze Gábor nem érti, hogy mi rossz van abban, ha pártja pénzt fogadott el a Strabagtól, és valószínűen azt sem érti miért Magyarországon épülnek a leglassabban és legdrágábban az autópályák. Siemens, Grippen, Daimler a vízben úszó jéghegy homályosan derengő kontúrjai csupán. Mi van a mélyben? Lehet-e egyáltalán üzletet kötni Magyarországon megvesztegetés nélkül.

Az ország bankárai és politikai vezetői élenjárnak a vagyonkimentésben. Bajnai óta újabb rekord született az offshore számlák növekedését illetően. A nálunk státuszszimbólumnak számító pénzkimentést máshol büntetik.

Az MSZP azt kérte, hogy a vádaskodók rágalmazás helyett nevezzék meg az árulókat.

Egy ország megszállása történhet katonailag, és gazdaságilag. Aki saját hazája gazdasági megszállását, szolgasorba juttatását segíti elő az ugyanúgy hazaárulást követ el, mint aki katonai megszállásban működik közre, hiszen mindkettő célja az ország forrásainak megszerzése és a lakosság feletti uralom biztosítása.

A Suchmann Tamás Kocsis István páros navigálták a privatizációkat azokban a zavaros kilencvenes években. Sérthetetlenségük az őket fedező politikusok érintettségét. Pedig volt hogy Kocsis István szinte úgy menekült ki az országból.
Bajnai Gordon magyar vállalkozók pénzét játszotta át egy nyugati bankhoz. A vállakozók közül 9-en öngyilkosak lettek. Bajnai Gordonból barátja Gyurcsány Ferenc a demokratikus törvényeket semmibe véve miniszterelnököt csinált. Hazaárulás vagy összeesküvés történt.

Gyurcsány Ferenc szélhámosságai, hűtlen kezelést valószínűsítő gyarapodása, a demokráciáért tüntetők brutális szétveretése milyen büntetőjogi kategória.

Egy igazi jogállamban a választ ezekre a kérdésekre nem ellenzéki politikusok, hatásvadász újságírók vagy az utca embere adja meg, hanem a törvények betartatásáért felelős igazságügyi intézmények. Baj akkor van, ha ezek az intézmények hallgatnak, vagy tehetetlenek.

Ma már egyértelmű hogy az országot elárulták, kifosztották és hogy azok az erők akik ezt a gyalázatot tették az MSZP körül szerveződnek. Semmi sincs, ami az MSZP-ben értéket képviselne, amit építeni lehetne. Az MSZP az egykori ÁVH-ból és a Kádár korszak rendszerváltáskor köpönyeget váltott elnyomó apparátusából származtatható, amit jól tükröz a 3 peresek és volt ÁVH-sok jelenlegi eldorádója.
Az MSZP rákos daganat az ország testén, amit fel kell számolni, vezetőit felelősségre kell vonni.

Across
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán