Bejelentkezés


Három milliárdos tette tönkre az országot

2007-02-21 - Politaktika

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére Orbán Viktor, a Fidesz elnöke múlt hét pénteken a Millenáris Park Teátrumában, kilencedik alkalommal mondta el hagyományos országértékelő beszédét.

Olyan események történtek 2006-ban Magyarországon, amelyekre emberemlékezet óta nem volt példa - kezdte beszédét Orbán Viktor. - Önbecsapás volt azzal áltatni magunkat, hogy a gazdaságot, az emberek mindennapjait nem rántja magával államháztartás – mondta a politikus.

Orbán Viktor szerint a válság oka költségvetési hiány - Lába kelt a pénznek, mert a szocialista vezetők eltüntették azt. Kiderült, hogy az MSZP-kormány éveken át hazudott, kiderült, a kabinet sodorta válságba az országot - folytatta a Fidesz elnöke. A kormány nem vállalja ezért a felelősséget, azokkal akarja hibája árát megfizettetni, akik védtelenek – vélte Orbán Viktor.

Az évértékelő beszéd - amint számítani is lehetett rá – a kormány gazdaságpolitikáját fogja főleg kritizálni. - Az MSZP-kormány azt mondja, hogy a megszorítások, az adóemelések, a vizitdíj, a tandíj szükséges, mert valakinek vissza kell fizetnie a hiányzó pénzt. De miért a védteleneknek, a becsületeseknek? - kérdezte Orbán Viktor, majd röviden vázolta, hogy hogyan jutott idáig az ország, illetve, hogy hogyan lehetne változtatni ezen. - Először fizessenek a hazugok, akik becsapták, félrevezették az embereket, meghamisították a gazdasági adatokat, nagyképűen fittyet hánytak a figyelmeztetésekre, akik nem átallottak súlyos 100 milliókat költeni propagandára, szavazatvásárlásra.

Orbán Viktor a fő bűnösöket is egyértelműen megnevezte. - Három dúsgazdag milliárdos vitte csődbe és tette tönkre a magyar gazdaságot, a három ember: a gazdasági miniszter (Kóka János), a pénzügyminiszter (Veres János) és a miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc) – beszélt nyíltan a pártelnök.

Nagyon sokszor célzott az új többségre a Fidesz elnök. - Az új többség megoldást akar, jövőt akar és értelmes célokat. Ha reformok kellenek, tudni akarja a reformok célját és értelmét. Nem fogadja el, hogy a reformra hivatkozva háborút indítottak a társadalom ellen. Békának nevezve őket, az érintettek bevonása és megkérdezése nélkül, diktátumokkal alakítja át az életüket a kormány. Az új többség hitem szerint ragaszkodik a rendszerváltás alapjához. Demokratikus politika nem működhet a nép, a választók ellenében. Ragaszkodik a demokráciához, amely Bibó István definíciója szerint olyan rendszer, idézem: "ahol a nép abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni" – értékelte a politikus. Új többség? Érdekes megfogalmazás, noha valószínűleg csak egyszerűen, szimplán „többség” van. Kérdés, hogy továbbra is „Egy a tábor egy a zászló”? - Egy az ország, hisz mindannyiunk hazája ez és egy a zászló, hiszen egymásra vagyunk utalva – ezek szerint egy, erősítette meg Orbán Viktor.

Ha valaki halott már egy Orbán Viktor beszédet, az akkor az összeset hallotta, tartja a cinikus mondás. A volt miniszterelnök új információt nem közölt a hallgatóságával az évértékelő beszéde alatt, ami a monológja egyik legnagyobb hibája. Orbán Viktor elmondta azt, amit eddig is tudott mindenki, de túlságosan az érzelmekre és az indulatokra próbált hatást gyakorolni.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán