Gyurcsány Ferenc ünnepi beszéde az Operában

Köztársasági Elnök Úr! Excellenciás Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégeink! Honfitársaim!

A Magyar Köztársaság valamennyi polgára nevében meghajtom fejemet 1956 októberének nagyszerű teljesítménye és a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök csodálatos emléke előtt. '56 a szabadság kiáltása. '56 egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása. A kiáltó szó bennakadt, s évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét, s teremtett egy új, egy demokratikus és egy szabad Magyarországot.

Az elmúlt években sok ünnepi beszédet hallhattak. Számosat hallgattam magam is, másokat én mondtam. Olyan egyszerű megpróbálni veretes fogalmakba önteni mindazt, amit Í56-ról gondolunk, hisz bonyolultságában is nemes. Tudjuk, hogy mit gondolunk róla. De a demokratikus Magyarország számára a mondatoknál, a méltatásnál majdnem fontosabbak a kérdések. Azok a kérdések, amelyek a holnap 18 évessé váló szabad Magyar Köztársaság kérdései.

A diktatúra sokat állít és keveset kérdez, vagy talán egyáltalán nem kérdez. A demokrácia keveset állít, de kevés állítását tiszteletben tartja. Viszont annál sokkal többet kérdez. Az én állításom, a mi állításunk a harmadik Magyar Köztársasággal kapcsolatban a szabadság igenlése, a demokrácia igenlése, az emberi méltóság igenlése. Annak elfogadása, hogy mi, csetlő-botló, korántsem tökéletes, bár arra törekvő emberek alkotjuk az országot, hogy minden hatalom belőlünk származik. Ez nem túl sok mondat. Innentől kezdve már kérdések jönnek.

A demokraták nemcsak bátrak, ahogyan Bibóra szoktunk utalni, hanem leginkább mernek kérdezni, keresni és kutatni az utat. Mernek érdeklődni a másik iránt. Mernek kíváncsiak lenni. Van kételyük, mi több, van humorérzékük. A diktatúrának nincsen humorérzéke. A demokráciának és a szabadságnak van.

Voltak nagyszerű, kiváló emberek, a mártír miniszterelnöktől az írógépe fölé hajladozó miniszter-tudóson, Bibón át a pesti srácokig, bonyolult sorsú forradalmárokig, akik álmodtak egy világot. Ha megérhették volna, valószínűleg vitatkoztak volna egymással. Biztos vagyok benne, hogy Mindszenty bíboros úr és Nagy Imre, ha győz a forradalom, egy sor kérdésben talán nem értett volna egyet. De talán épp azért, mert ott voltak a forradalomban, és tudták, hogy mily nemes dolog az, amit vérrel és verejtékkel kivívtak, talán tudták volna becsülni, mi több, értékelni mindazt, ami azon túl, hogy összekötötte, el is választotta őket.

Azt tudom mondani honfitársaimnak, hogy a harmadik Magyar Köztársaság demokratikus rendjét nem pár száz hangoskodó fenyegeti. Nem ők. Hanem azok, akik úgy gondolják, hogy van rajtunk, polgárokon, a különbözőségeinkben is megmutatkozó sokféleségen kívül valami más is; egy olyan tekintély, amely elviselhetetlenül és elfogadhatatlanul arra kényszerít bennünket, hogy föladjuk önmagunkat.

Azt tudom mondani Magyarországnak, hogy ne akarja föladni önmagát. Hogy merjen megmérkőzni, hogy merje belakni a szabadságot. Hogy értse meg: nincsen rajta kívül más, csak ő maga. Nem adják ajándékba sem a szabadságot, sem a boldogságot.

Magyarországnak vannak szövetségesei és barátai, Európában és máshol. De hogy mire fogjuk vinni, azt a határon belül élő sok millió és a határon túl élő nagyon sok honfitársunk közös kulturális, tudományos, gazdasági és egyéb teljesítménye dönti el. Neki mer-e indulni Magyarország, meri-e tenni és elfogadni azt, hogy sokféleségében van az ereje, vagy meghátrál? Megöljük-e magunkat és egymást, sehova nem vezető, helyenként kicsinyes és középszerű, önfeladást is sejtető vitákban, vagy elindulunk?

Holnap leszünk 18 évesek. Látszólag nagy kor. Ünnepelni szoktuk, tortával és gyertyákkal. Magyarország ebben a 18 évben nagyon hosszú utat járt be. De most már tudom, hogy az útja hosszabb és nehezebb lesz, mint bármelyikünk szerette volna, mint ahogyan az Í56-osok szerették volna.

Nem az az igazi veszély, hogy sokan szeretnének visszahúzódni a demokrácia-hiány, vagy ahogy hívtuk, a puha vagy kemény diktatúra langyos, melegedő világába. A veszély az, hogy nem merünk elindulni. A veszély az, hogy azt gondoljuk, hogy történelmi sérelmeink vagy megvertségünk fölemlegetése mindig elegendő ok lesz ahhoz, hogy ne keressük mindazt az erőt, amitől olyan nagyszerű ez az ország, ami képes volt nemcsak megmaradni, hanem fejlődni is.

Biztatnám Magyarországot, hogy higgyen magában. Biztatnám, hogy ne adja föl. Biztatnám, hogy a benne levő jó és rossz küzdelmében merjen a jóra tenni. Csak rajta múlik. Tudom, hogy nem könnyű a demokrácia göröngyös útja, tudom. Tudom, hogy a szabadság mellett tisztességes megélhetés, jólét is kell, hogy kiszámítható legyen a holnap és a holnapután. A szabadság nem garancia a jólétre, de minden másnál jobb lehetőség. Senki más, csak mi magunk dönthetjük el, hogy élünk vele vagy feladjuk ezt.

Sokat tettünk az elmúlt években azért, hogy meglássuk azt, ami elválaszt bennünket. Mit gondolnak, nem lenne itt az ideje annak, hogy azt keressük, ami összetartja ezt a fantasztikus országot? Nem gondolják, hogy 1956 méltó ünneplése csak az lehet, hogy az emberek kezet nyújtanak egymásnak? Hogy mi itt, magyarok, ilyenek meg olyanok, örömmel, bánattal és azzal a vággyal, hogy tudunk jó életet élni, meglátjuk és megszeretjük a másikban azt, amitől a másik jó és értékes, hogy ne kelljen semmi különleges oknak lennie ahhoz, hogy figyelemmel és odaadással fordulunk embertársaink felé. Nem gondolom, hogy ez sok, bár úgy látom, hogy sokkal nehezebb, mint gondoltuk.

Azt szeretném, ha '56 ünnepe arra figyelmeztetne bennünket, hogy a szabad magyar demokrácia csak barikádok egyik oldalán épült fel. Azon az oldalon, ahol azt mondták, hogy aki magyar, velünk tart. És én most úgy látom, hogy az ország velük, velünk tartott.

Meghajtom fejemet mindazok előtt, akiknek élete, sorsa, ifjúsága és álma egy nagyszerű eszmény áldozatául vált. Azt kívánom, hogy ne kelljenek újabb hősök ahhoz, hogy Magyarország szabad, független és demokratikus maradjon. Azt kívánom, hogy ne csak bátorságunk legyen, hanem erőnk és tehetségünk is ahhoz, hogy demokraták maradjunk, szabadok legyünk, és vigyázzunk erre az áldott, jó országra.

Köszönöm, hogy meghallgattak!