Bejelentkezés


Orbán Viktor gyengesége az MSZP erőssége

2009-12-07 - Alex Cross

Orbán Viktor az árulással felérő tehetetlenségével hiteltelenné vált. A Fidesz 20 éve bebetonozott ékesszóló diktátora nem megoldás.

Olyan radikális politikai erőre van szükség, ami meg tudja határozni a gödörből kivezető irányt, és navigálni is tudja a nemzetet, nem ijedve meg az útmenti fenyegető árnyaktól.

Ahogy közelednek a választások, úgy hozzák fel az MSZP-t Orbánék a semmittevésükkel. Minek erőltessék magukat, mikor riválisuk úgyis maga alatt vágja a fát. Mesterházy, Lendvai, Kovács, Gyurcsány és Botka jelzi azt az ötösfogatot, akiknek elméletileg versenyre kéne szállni a Fidesz egylovas vagy inkább szamaras szekerével. Szamaras, mert az Orbán húzta szekér az atyaúristennek sem akar megmozdulni a makacsul álldogáló erőforrás mögött. Egy-egy hangzatosan szélnek eresztett ’ián’ kívül másra nem hajlandó a pártvezér. Ország-átvételkor nála a lényeg a leltáron lesz, nem magán a hiányon. A leltáron amit majd bármikor fel lehet mutatni, hogy kérem ezt az országot így vettük át, reklamálni azoknál tessenek akik ezt a bődületes hiányt kreálták. Minél rosszabb állapotban kapják tehát az országot a fideszes urak, annál tovább lehet majd az elődökre mutogatni.

Milyen erőt képvisel egyáltalán Orbán Viktor?
Orbán Viktor két választáson is alulmaradt az MSZP-vel szemben, sőt még Gyurcsány bukásakor is képtelen volt megakadályozni Bajnai Gordon bohózatba illő törvénytelen hatalomra juttatását. Mit várhat a változást követelő lakosság attól az Orbán Viktortól aki hitegetésen túl másra nem volt képes az utóbbi pár évben, sőt álellenzékiségével maga gátolta meg a változást.
És most már nem csak az MSZP-ről van szó, hanem a mögöttük álló, velük összefonódott külföldi befektetőkről, az IMF-ről és Wall-Street-ről, az orosz kapcsolatokról stb. Komolyan gondolja Orbán Viktor, hogy ezekkel az erőkkel szemben érvényesíteni tudja valamennyire a nemzet érdekeit, amikor néhány szélhámos háttérbe tudta szorítani?

Az MSZP ezt a 20 éve tartó példátlan rablást ’külső’ segítség nélkül képtelen lett volna végrehajtani. Az ország gazdasági szektorának szétverésében, a külföldi befektetők beözönlésében, az ország kifosztásában kétségtelenül nagy szerepe van az IMF-nek.
Az MSZP és az IMF közösen tették tönkre az országot, és a következő kormány jó ha ezzel tisztában van. Az ország súlyos eladósodása az IMF megjelenésétől datálható. Németh Miklósék IMF tanácsadókkal dolgozták ki a múlt rendszer elnyomó apparátusának hatalom átmentését. A határ megnyitás és német egyesítés is inkább IMF ötletnek tűnik, mint Németh Miklósék kósza gondolatának. Az IMF-es Bilderberges Surányi György 60 tonna aranytól fosztotta meg a kincstárat, az IMF-es Kupa Mihály az adóreformjával szorított a nadrágszíjon, az IMF-es Bilderberges Bokros Lajos a lakosság leszegényítésével vált ismertté. A tendencia tehát adott, a folyamatok irányultságával együtt.
A rendszerváltásnak nevezett átvágást az IMF vezényelte, ami lényegében a Bilderberg csoport bankja. A Bilderberg csoport nem képzelet szülte összeesküvés elmélet, hanem kemény valóság. A néhány bankárcsalád és uralkodó család titkos összefogása és szervezkedése mára nyilvánvalóvá vált, és már nem az a kérdés hogy léteznek-e, hanem hogy zavaros elképzeléseiket mennyiben tudják megvalósítani. A komoly befolyással bíró csoport ténykedésének 50 éve alatt több mint öt millió ember lett meggyilkolva az érdekeltségi területeiken. A Rockefeller család a CIA piszkos ügyeiben és a Kennedy gyilkosságban is érintett, Rotschildék az izraeli apartheid létrehozásában jeleskedtek, Soros György az ukrán káosz megalkotásával büszkélkedhet, és még lehetne folytatnia a sort a dél-amerikai és ázsiai akciókkal.

Az USA összadóssága 2008-ban elérte az 53 billió dollárt az esztelen háborúskodás és hitelezés következtében. (53 000 000 000 000- a föld lakosságára vetítve kb. 8 000 dollár/fő csecsemőkkel és aggastyánokkal együtt) Elgondolkodtató, hogy ekkora hiány mellett miből telik a további háborúkra és hitelezésre, egyáltalán hogy működőképes az ország.
Miből kapta Magyarország a Gyurcsányék által eltüntetett hitelek nagy részét, amit most a lakosságon akarnak bevasalni. Honnan röpködnek a milliárdok? Érdemes ebbe is belegondolni, mert része az átvágásnak. Ezek a hitelek onnan vannak, hogy a FED banknál, vagy az IMF-nél beütik a gépbe a hitelezni kívánt összeget, és az máris megjelenik a számlán. Ennyi. Tehát a semmiből. Ez a semmiből teremtett pénz normál esetben akkor válik igazi pénzzé, amikor visszafizetésre kerül, mégpedig kamatostul, pl. a hitel segítségével beindított termelés bevételeiből. Mi történik, ha a hitel magán offshore számlákon landol? A bank által kihelyezett hitelek lényegében fizetési ígérvények, melyek szolgáltatásra vagy árura válthatók annak ellenére, hogy nincs mögöttük semmi. Amennyiben a bank nem kapja vissza a hitel ellenértékét, akkor hiánya keletkezik, és a piacin megjelenő többlet pénz még inflációt is gerjeszthet. A hitelező bankoknak és a gazdaságnak is fontos hogy visszakerüljön a pénz. Bajnai arra tett ígéretet, hogy a lakosságon fogja bevasalni az általuk eltüntetett hatalmas összegeket, ami eleve képtelenség.
A hitel kihelyezők súlyos hibát követtek el, amikor szélhámosokra bízták a hiteleket. Ezeket a szélhámosokat ráadásul ők juttatták hatalomra, és tartják helyükön törvénytelenül jelenleg is, a népharag ellenére. A képlet tehát az, hogy van egy nemzetközi rablás, melyet a rablásban résztvevők Bajnaival kártéríttetnének az országon.
Kormányváltás esetén viszont előfordulhat, hogy az új karakán miniszterelnök rávilágít a hitelezők felelősségére a szélhámosokkal való együttműködés miatt, és ez könnyen átcimkézheti a hiteleket rossz kihelyezésekké. Az USA és Magyarország közös sorsa, nevezetesen hogy mindkettő erős Wall Street (Bilderberg csop) függőség alatt áll, és teljesen eladósodott, rávilágít a vezető magán bankárcsoportok (Rockefeller, Rotschild érdekeltségek) felelőtlen, ország-romboló hitel kihelyezési gyakorlatára. Hogy ez mennyire céltudatos, az vita tárgyát képezi.
A Bilderberg csoport eddigi ténykedését szétzilált nemzetek és erkölcsök, eladósított országok, korrupció, leszegényített tömegek és háborúk jelezték.

A következő magyar kormánynak, amennyiben valóban a megalázott és kifosztott nemzetet akarja felemelni, szembe kell tudnia fordulni az ország hitelezőivel, és szembe kell szállnia az ország kifosztóival. A hitelek visszafizetését az ellopott és külföldre mentett ország-vagyon visszaszerzésétől kell függővé tenni. Az országot kifosztó hazaárulók és külföldi segítőik ma már az értékes földterületeket és ingatlanokat akarják megszerezni, mivel más nemigen maradt. Ezzel a nemzet létét veszélyeztetik.
A folyamatot csak a tolvajok felkutatásával és felelősségre vonásával lehet megfordítani, kiknek száma a Gyurcsány-banda ténykedése és az MSZP kiterjedt hálózata következtében több tízezer fő is lehet. Orbán Viktor várakozó álláspontja azért volt tragikus, mert Gyurcsányék széles bázist építhettek ki maguknak, szétverve az erkölcsiséget, anarchiába taszítva az országot.

Orbán Viktor eddig sem volt ellenfele Gyurcsány apparátusának, ezután még annyira sem lesz az. Orbán külkapcsolatai a Bilderberg csoportra, Izraelre, a Wall Streetre és ezek holdudvarára korlátozódik. Pontosan azokra a külpolitikai tényezőkre, melyekkel szemben határozottabb ellenállásra lenne szükség, melyek valamilyen szinten felelőssé tehetők az ország kifosztásáért. Orbán Viktor is ezen erők embere.

Orbán Viktor az árulással felérő tehetetlenségével hiteltelenné vált, az olyan elvarratlan fidesz ügyletek miatt mint a Schlecht Csaba ügy, vagy Princz ügy, vélhetően zsarolható is.
A Fidesz 20 éve bebetonozott ékesszóló diktátora nem megoldás.

Olyan radikális politikai erőre van szükség, ami a tények feltárásával meg tudja határozni az országnak azt az irányt, ami kivezet a gödörből, és navigálni is tudja a nemzetet a felfelé vezető úton, nem ijedve meg a fenyegető árnyaktól.

Across

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2009-12-07 20:51:04
Elemzése jól rámutat az "ellenzék" gyengeségeire és tehetetlenségére, mely biztosítéka lehet a gazemberekké aljasodott baloldal győzelmének. Bár nem politizálok, de mégis azt mondom, hogy Magyarországnak szüksége lenne egy nemzeti érzelmű szociáldemokrata pártra, de nem szocialistára és nem kommunistára. A szociáldemokratáknak hitelességük érdekében keményen el kellene határolódni lenin, sztálin és mindenféle moszkvai és pekingi gazemberektől. A sok magyar gazember életfogytiglanra való kényszermunkára ítélésével meg kell tisztítani a közéletet. Hasonló módon kellene a polgári ellenzéknek is politizálni, s a lényegben nem lenne szabad eltérésnek lenni. A magyar nép olyan súlyos helyzetbe került, hogy ebből már csak egy valódi nemzeti nagykoalíció tudná kihúzni. De a nagykoalíciót nem lehet létrehozni a moszkvai irányvonal és a színtelen, tehetségtelen, titokzatos irányokban semmittevő "ellenzék" között. Minden jel arra utal, hogy egy rég megírt forgatókönyv szerint zajlik minden, s még azon se csodálkoznék, ha a vörös gazemberek megint megnyernék a választásokat, s a fidesz a vállát rángatván kijelentené; még nem érett a helyzet, vagyis még nem eléggé rongyolódott le a magyar nép ahhoz, hogy a fidesznek szájába repüljön a sült galamb. -------------------------------------------------------------------------------- Orbánt és bandáját meghaladta az idő. Nyugaton minden valamire való pártvezér lemond, ha elveszíti a választásokat. Orbán nem mondott le, de az aljas gazember kormányfőjük se mondott le azok után, hogy kiderült, a rablók és a hazugok birodalmában a nép éhezik, a rendőrök lőnek, az idegen tőke pedig szabadon randalírozik a csonka Magyarországon.-------------------------------------------------------------------------------------------------- Sokszor hangsúlyoztam, nem vagyok a halálbüntetés híve, de Amerikában ezen gyalázatoknak egy töredékéért villamosszék jár. - A magyar bíróságoktól meg kell vonni a működési engedélyt, mert azok ugyanis nem Isten kegyelméből, de a nép türelméből vannak ott ahol vannak, vagyis szabotálnak, s elnéznek a bűn feje felett. Meg kell alakítani a társadalmi bíróságokat, s elsők között leszek a vádirat benyújtásában. - Amire a politikusokra kerül sor az igazságtételben, azok egy része régen a holdon lesz, vagy önkezével tesz igazságot saját, aljas lelke felett. - Hogy ne maradjon írott malaszt amit leírtam, közlöm; azt senki se tudhatja, hogy mit hoz a jövő... Az Európa Unió már erősen ingadozik és összeomlása a magyar társadalomra súlyos csapást fog hozni. Magam is beavatkozom a belpolitikai események alakításába ha kell, megfelelő erővel... A magyar állahatalomnak csak annyi kegyelem lesz, mint amennyire nekem kegyelmeztek azok után, hogy nem bántottam senkit, s mégis veszélyes bűnözőt csináltak belőlem. Amikor eljön az idő, a legnagyobb árat fogják fizetni a gyalázatért. Ha nem ők, akkor a gyermekeik. Mert erre megesküdtem. - Szemet, szemért...
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán