Bejelentkezés


Giccsadó az internetre

2008-04-16 - Politaktika

Megadóztatnák az internetet. Az ellenzők az internet elterjedésének lassulásától óvnak.

Az MSZP a fogyasztói szokások megváltozásával indokolta a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosításának szükségességét.

Az internetszolgáltatók, valamint az informatikai ipar jeles képviselőinek egységes tiltakozását váltotta ki az internet előfizetési díjakra bevezetendő 0,8 százalékos kulturális járulék terve.

A Napi Gazdaság beszámolt róla, hogy évi 2-2,5 milliárd forint pluszbevételt remél a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke a parlament előtt lévő törvénymódosításból, amely bizonyos termékekre kivetné a "giccsadót", míg más termékeknél és szolgáltatásoknál csökkenti vagy megszünteti azt. A parlament előtt lévő kormányzati javaslat kiterjesztené az internetszolgáltatókra, a mobiltelefon-tartalmak díjaira és az importbútorokra is a kulturális járulékot - mindhárom esetében 0,8 százalékos kulccsal. A bútorokra például az indoklás szerint azért vetnék ki a járulékot, mivel ott az "átlagosnál jelentősebb nagyságrendű formatervezés, design testesül meg". A jövőben nem terheli az egyszázalékos elvonás a szótárakat, az üres mágneses, félvezető adathordozókat, az üres optikai lemezeket, valamint a dvd-kölcsönzést; a gyermekkönyveknél pedig fél százalékra mérséklődik.

Az MSZP a fogyasztói szokások megváltozásával indokolta a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosításának szükségességét, mivel meredeken csökkennek a kulturális alap innen származó bevételei. - A parlamenti leírókon kívül ma már szinte senki nem használ hangkazettát, így meredeken csökkennek a kulturális alap innen származó bevételei – mondta a szocialista Schiffer János az Országgyűlésben. A képviselő az internet kulturális járulékoltatása mellett érvelt, mert úgy véli az alap ebből támogatja a fesztiválokat, amelyek vendéglátási és idegenforgalmi haszonnal is járnak

Az SZDSZ-es Pető Iván elképzelhetőnek tartotta, hogy megszűnjön az elkülönített járulék és az áfa, vagy az szja egy bizonyos része menne a kulturális alapba. - Sem a szolgáltatóknak, sem a fogyasztóknak nem jelentene nagy terhet a kulturális járulék, mivel fogyasztóként 20 és 70 forint között mozogna – mondta a liberális képviselő.

- Még egymillió magyarországi internetező kellene, ami évente hozzávetőleg 32 milliárd forint áfatöbbletet jelentene, és ebből nyugodtan fordítható kultúrára egymilliárd forint, amit ez a javaslat tartalmaz – érvelt az MDF-től Pettkó András, aki ) április 1-jei viccnek nevezte az internetes szolgáltatások kulturális járulékát.

A fideszes Halász János a fogyasztási szokások gyors változása miatt nevezte késésnek a javaslat benyújtásának időpontját és szintén ellenezte az internet-szolgáltatások kulturális járulékát.
- A Fidesz támogatja a kultúra támogatását, de nem az internet rovására – vélekedett párttársa, Nyitrai Zsolt. - Hiller István kitalálta, hogy Európában egyedülálló módon megsarcolja az internetet - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

A média robotosa

Egy minden hazugságtól, tulajdonostól független, toll Forgató és eszme szélmalmosokkal, szélhámosokkal harcoló!

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán