Titkolt privatizáció
A főváros a nyilvánosság teljes kizárásával titokban a 151 esztendős múltra visszatekintő Fővárosi Gázművek értékesítésére készül.
A privatizáció célja nem más, mint a fővárosi költségvetés hiányának ideiglenes felszámolása.
Ha a fővárosnak nem sikerül a költségvetési hiányát felszámolnia akkor nem lesz elegendő forrása arra, hogy megvalósítsa az elhatározott fejlesztéseket. Emiatt készül eladni azt az aranytojást tojó tyúkot amely jelenleg is Budapest osztalékbevételének 90 százalékát adja. A privatizációból remélt pénzből ugyan ki lehet húzni 2010-ig de, hogy utána mi lesz azt már senki nem tudja megmondani a város döntéshozói közül.
A főváros már tavaly megvált a még birtokában lévő Elmű-részvényektől, a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek feletti befolyása pedig már 1997-ben megszűnt, bevételre így onnan nem lehet számítani. A Főgáz mostanság tervezett privatizációjának megvalósítása pedig azt jelenti, hogy a fővárosnak eddig évi két-három milliárd forint bevételt hozó jövedelemforrás végleg elapad az egyszeri nagy bevétel reményében és drasztikus mértékben fog emelkedni az így is irreálisan magas gáz ára.
A Főváros Gázművek osztalékbevételeiből eddig utak, hidak épültek ujjultak meg. Az eladás után a nagy fővárosi cégek közül egyedül a Főkefe maradna Budapest tulajdonában. Azt a pénzt, amit most kapni lehet ezért a cégért pillanatok alatt feléli a főváros.
A Kisgazda Polgári Egyesület-Kisgazda Polgári Szövetségpárt határozottan tiltakozik a Fővárosi Gázművek tervezett értékesítése ellen és kész minden rendelkezésére álló alkotmányos eszközt alkalmazni megakadályozása érdekében, mivel az értékesítésből befolyó összeg csak ideiglenesen képes a hiány felszámolására. Álláspontunk szerint Budapest költségvetési hiánya megoldható a protokollköltségek lefaragása és a város észszerű gazdálkodása által.
Harangi Fülöp
a KPE-KPSZ budapesti elnökségének tagja
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






