Bejelentkezés


Segítség jövőkép ügyben!

2012-02-14 - békés gábor

Lassan 10 éves, de igaza beigazolódott közben!

Az E.U. értsd elvtárs-uraknak A vízen mindíg felül úszóknak!

 Miskolc város (szocialista párti) alpolgármestere (2003. dec. Városi TV) kifejtette
azon óhaját, hogy vajon milyen lesz a város ötven év múlva? Mert ő néki, mint annyi
másról, fogalma sincs.
Másrészt pártja visszautasítja az ellenzék vádjait, miszerint nekik ne lenne
jövőképük? Sőt nagyképük is van! Önmagukat illetően. Segítsünk hát az E-U (értsd:
Elvtárs Úrnak, és a szocializmus, valamint az Európai-unió birodalom, a vörös-kék
Köpenyegforgatás felkent bajnokának) vegye elő a régi módszert: a nagy példakép példáját.
Mit mutat ez? A Szovjetunió 1960-ban úgy állt össze, hogy 150 millió orosz és 70 millió
egyéb kisebbségi nemzet. 2000-re, negyven év alatt, ez egy az egyre alakult úgy, hogy
150 millió orosz és 150 egyéb nemzetiségű! Fel is bomlott a birodalom. Trianon se
Kellett hozzá. A prognózis szerint hazánk lakossága sem nő, hanem hatmillióra csökken,
Úgy, hogy a „kisebbség” aránya szintén egy az egyhez szintet éri majd el! Viszont a kor-
megoszlás aránya húsz a hetvenhez, magyarul, a magyarok átlagéletkora lesz a hetven év!
A demokrácia aranyszabálya szerint a többség kormányoz, így az előírja majd, mivel az
Idősek a lakosság reprodukálására nem képesek, így ők az arra képesek ellátására, eltartására
kötelezendők! Míg a „fiatalok” a népesség számának növelésével lesznek, vannak elfoglalva.
A (kisebbségi származású) aktívak életkori többsége okán törvényhozás törvénybe iktatja, hogy a kukázóknak joga a szemetet a lakásokban, házakban is összegyűjteni, és a helyszínen eldönteni, hogy ott, ők mit minősítenek szemétnek. Amely lakás-ház tulajdonos havonként nem szolgáltat elegendő szemetet, annak lakója köteles a többség számára szemét adót fizetni, a környezetvédelem EU komfortossága indokával.
A törvényhozás kiterjeszti a szabadságjogokat, a „szabadelvű” kisebbség ajánlatára. Nemcsak a felsővezetők, képviselők lophatnak büntetlenül, hanem mindenki, aki hozzáfér. A mezei, tyúk és zseblopást munkajövedelemnek ismeri el, mivel az megélhetését biztosítja a
széles néptömegeknek. A szabadságjog kiterjesztése folytán a börtönök köztörvényes elítéltjei
azonnal szabadon bocsátandók. A szabadságjog kiterjesztendő a szabadrablásra, valamint az
élvezeti szerek szabad használatára: alkohol, drog, nők.
A lakosságszám növelésére képtelen egyedek, idősek, rokkantak, meddők, kötelesek a
többség számára fűtési célú erdőt, valamint gyümölcsöst telepíteni, és azt őrizetlenül hagyni.
Kötelesek továbbá mezőgazdasági és konyhakerti művelést folytatni, melyet a többség éjszakánként és hétvégeken, szabadon, szükségletei beszerzése céljából látogathat.
Közelebbről Miskolcon mi lesz? Mivel a többség a közüzemi szolgáltatásokért fizetni nem lesz képes, vagy hajlandó, az a bevétel híján összeomlik. Előbb a fűtés, majd a gáz, villany és az ivóvíz szolgáltatás szűnik meg. Újjá éled a népi kultúra, verem, vályog és paticsház építés. A PVC padló a tetőre kerül, padlókon járnak majd a fellegek! Beérik a szocialista párt idegenforgalmi célú fejlesztése: az „India Európa közepén” project megvaló-
sításával! Ez tovább erősíti szavazó bázisukat is.
Városunk az amerikai turisták számára közelebb hozza Indiát. Ha már átruccannak
Párizsba, ahol arabok, négerek kóborolnak, Berlinbe, ahol a török mecsetek között megnézik a német kolóniát, Budapesten, Miskolcon hamísítatlan indiai élménytúrát, szafarit élvezhetnek: A Germanus Gyula által megírt 1920-30-as szegénység, a kosz, és a tunyaság
Indiáját.
Fel kell ugyan a turisták figyelmét hívni, hogy a bennszülöttek ingerlése kihívó öltözködéssel, arany ékszerekkel, Malbóró cigarettával, videó felvevővel, stb. saját érdekükben tilos. Ezt ugyanis a bennszülöttek azonnal elszedik. Ellenállás esetén a turistát nyolc napon túl gyógyuló atrocitás éri. 2004. Hol volt még akkor Szögi Lajos tanár megölése?

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán