Bejelentkezés


Fölényes Fidesz előny, de érvénytelen az időközi választás

2008-01-28 - Politaktika

Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi választást Budapest XI. kerületében, de az alacsony részvétel miatt a voksolás nem érte el az érvényességi küszöböt.

Úgy tűnik az embereket egyre kevésbé érdekli a politika, egyre kevesebben hisznek a pártoknak.

A XI. kerület honlapjának tájékoztatása szerint. Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) jelöltje több mint három és félszer több szavazatot kapott az újbudai időközi országgyűlési választáson, mint a koalíciós jelölt, Lakos Imre. Az SZDSZ-es Lakos Imrére a választók 20,6 százaléka szavazott. Csapody Miklós (MDF) 9,8 százalékos, Fenyvessy Zoltán (MIÉP) 3,1 százalékos támogatást kapott.

A választáson való részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt, ezért február 10-én ismét az urnákhoz járulhatnak a budapesti 15-ös számú választókerület felnőtt lakói.

- A Fidesz-KDNP jelöltje - annak ellenére, hogy nem volt érvényes a választás - elsöprő győzelmet aratott – nyilatkozta Semjén Zsolt a KDNP elnöke. A kereszténydemokrata párt vezetője megjegyezte, hogy a két kormánypárt együttesen a voksok mintegy húsz százalékát tudta csak megszerezni. Semjén úgy vélte, az emberek így fejezték ki véleményüket a kormány munkájáról.

Az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje a Fidesz kampányát okolja a választói passzivitásért az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választáson. Lakos Imre szerint a voksolók távolmaradásáért többek között Rétvári Bence kampánya a felelős.

- A választópolgárok a lábukkal szavaztak, de úgy, hogy nem használták azt. Politikailag az a magyarázata az alacsony részvételnek, hogy a két nagy párt gyakorlatilag csődöt mondott a populista politikával – nyilatkozta az MTI-nek Csapody Miklós, az MDF jelöltje. A korábban már négyszer ebben a körzetben diadalmaskodó Csapody szerint. - A vasárnapi újbudai időközi választáson bebizonyosodott, hogy három pólusúvá vált a magyar politikai paletta. Létezik a Fidesz körüli politikai tömb, az MSZP körüli tömb és van a Magyar Demokrata Fórum – reagált az eredményekre Dávid Ibolya, az MDF elnöke.


Budapest, 15-ös számú országgyűlési egyéni választókerületének (a XI. kerület északkeleti része), 2008-as időközi országgyűlési választási eredményei, első forduló:

Választó polgárok száma: 32.132
Szavazóként megjelentek száma: 12.305 (38,3%)
Érvényes zavazatok száma: 12.267

1. dr. Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) 8.224 szavazat (67,0 %)
2. Lakos Imre (SZDSZ-MSZP) 2.489 szavazat (20,3 %)
3. dr. Csapody Miklós (MDF) 1.189 szavazat (9,7 %)
4. dr. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) 365 azavazat (3,0 %)
 
(A 2006-os országgyűlési választások eredményei a 15-ös számú egyéni körzetben)


Előzmények:

A XI. kerületben melegítenek a pártok 2010-re

A nagy jelentőségű január 27-i időközi választásra készülnek a XI. kerületben a pártok. Szeretné visszaszerezni volt választókörzetét a jelenleg is országgyűlési képviselő, MDF-es Csapody Miklós.

Jelenlegi országgyűlési képviselők indulnának az időközi választáson
Lakos Imre és Szabó Vilmos közül az egyik az MSZP-SZDSZ koalíciót, Simicskó István a Fidesz-KDNP-t, Csapody Miklós pedig az MDF-et képviselné, noha mindegyikük már parlamenti képviselő. Az október 20-án elhunyt Deák András helyére választ majd a dél-budai kerület „új” képviselőt.

Elhunyt Deák András
Ötvenhat éves korában elhunyt Deák András, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán