Sosem volt ilyen népszerűtlen az MSZP / Gyurcsány mint rossz példa
2009-03-19 - Politaktika Szerkesztőség
A többség szerint Gyurcsánynak nincs helye a politikában
Gyurcsány Ferenc rossz példa, kerülendő partner és vicc a nemzetközi politikában
Eddigi regnálásának mélypontjára jutott Gyurcsány Ferenc és kormányának népszerűsége a Medián legfrissebb felmérése szerint. A miniszterelnök elutasítottsága minden eddigi rekordot megdöntött.
Soha nem volt ilyen népszerűtlen a szocialista párt, és soha nem látott mélypontra jutott Gyurcsány Ferenc elfogadottsági indexe is - derül ki a HVG-nek készített Medián-felmérésből. Az országban olyan arányban vannak a pesszimisták, mint másfél évtizede soha. A válság elején még úgy tűnt, hogy a romló közhangulat nem morzsolja tovább az MSZP táborát, sőt az új helyzet még lehetőséget is kínált a kormányzatnak arra, hogy kitörjön a defenzívából. Ez a trend mostanra megfordult, és márciusra jelentős mértékben visszaesett a szocialisták támogatottsága. A Medián felmérése szerint a teljes népesség 16, a választani tudó "biztos" szavazók 23 százaléka voksolna rájuk, ami az utóbbi tíz év legalacsonyabb adata a cég mérései szerint. A Jobbik enyhén erősödve immáron tartja parlamenti álmokra feljogosító eredményét.
A kutatás szerint stabilan 4 százalékon állnak, de az MDF is erre a szintre erősödött. Az SZDSZ bázisa a többi párthoz képest a legnagyobb arányban maradna távol a szavazástól, így a liberálisok kilátásai a legrosszabbak. A romló közhangulatban a Fidesz-vezérkar kivételével az összes vezető politikus népszerűsége visszaesett, és bár ez a változás a kormányfő esetében kisebb volt az átlagosnál, kedveltségi mutatójában a mostani adat a negatív rekord - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. 18 százalékos támogatottsága alulmúlja az összes korábbi kormányfő legrosszabb népszerűségi indexét is (Antall Józsefnek 25, Boross Péternek 39, Horn Gyulának 29, Orbán Viktornak 40, Medgyessy Péternek 37 százalékon volt a mélypontja).
Ezzel párhuzamosan 18 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik hivatalban tartanák a Gyurcsány-kormányt, és növekedett azoké, akik előre hozott választásban és átmeneti szakértői kormány megalakításában látnák a legjobb megoldást a jelenlegi helyzetre. A legszembetűnőbb változás, hogy tovább emelkedett azoknak az aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok. A Medián másfél évtizede teszi fel ezt a kérdést az embereknek, de ilyen mértékű kiábrándultságot még soha nem mutattak az adatok. Rossz irányról vallott az emberek 91 százaléka (a Bokros-csomag alatt az arány 80 százalék volt). Optimistának száz emberből csak 6 vallja magát.
hírTV (nol.hu)
--
Gyurcsány mint rossz példa, kerülendő partner, vicc a nemzetközi politikában
A gazdasági válság hatására Magyarország és Gyurcsány Ferenc előbb rossz példa lett, aztán intő jel, majd kerülendő partner, míg legújabban már viccek születnek a magyarok kínlódásáról.
"Higgyék el, nem vagyunk Magyarország."
(A cseh Lidové Noviny szerkesztőségi cikke, február 24.)
"Ma Magyarország gazdasága nagyobb egyensúlyban van, mint Nagy-Britannia, Olasz- és Franciaország."
(Gyurcsány Ferenc, február 27.)
"Nem lehet sem Szlovéniát, sem Szlovákiát összehasonlítani Magyarországgal."
(Angela Merkel német kancellár, március 1.)
"Magyarországnak ezerszer nagyobb problémái vannak, mint Szlovákiának."
(Robert Fico szlovák kormányfő, március 2.)
"Szolidaritás? Hülye vagy?!"
(A szlovák Sme című lap karikatúráján Robert Fico a koldusként ábrázolt Gyurcsány Ferencnek, március 2.)
"Nem kell túldramatizálni a helyzetet, és ugyanabba a kategóriába helyezni minden országot."
(Mikołaj Dowgielewicz európai ügyekért felelős lengyel miniszter, március 2.)
"Hogyan fektethetünk le olyan, a bankrendszert érintő közös alapelveket, amelyek megakadályozzák, hogy a Magyarországhoz vagy Ukrajnához hasonló feltörekvő gazdaságok továbbgyűrűző problémái elérjék országunkat?"
(Barack Obama, március 3.)
"Mi a különbség az Egyesült Államok és a Magyar Köztársaság között? Míg az Egyesült Államok Barack Obamáról, Johnny Cashről és Bob Hope-ról híres, addig Magyarország Gyurcsány Ferencről, meg arról, hogy nincs sem készpénze [angolul: cash], sem reménye [angolul: hope]."
(Alex Takis, www.socyberty.com, márc. 7.)
fidesz.hu
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.
A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette
A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.
Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül
"Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"
A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?
A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!
A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!
Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!
Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.
Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán