A Fidesz szerint lelepleződött az OVB
Deutsch-Für Tamás véleménye alapján szándékos „hatalmi tilitoli” késlelteti a népszavazást.
„Kiderült az is hogy az OVB és a kormány egyik szerve összejátszik, hogy minél tovább lehessen elhúzni a hitelesítés folyamatát.”
A legnagyobb ellenzéki párt honlapja felhívja a figyelmet arra, hogy az Országos Választási Iroda és a kormányzat elmúlt napokban tett ellentmondó nyilatkozatai után a Fidesz határozott fellépésének köszönhetően tiszta víz került a pohárba a népszavazási aláírások ellenőrzése kapcsán. Ezt Deutsch-Für Tamás keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki.
Deutsch-Für Tamás a népszavazási aláírásokat ellenőrző Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatalának vezetője által írt levélre hivatkozva kijelentette: a kórházi napidíj ügyében benyújtott aláírások hitelesítése megtörtént. Mint fogalmazott, a hivatal valamennyi lényegi munkafolyamatot elvégzett, mindössze a hitelesítésről szóló jelentés elkészítése hiányzik.
- Érthetetlen és külön vizsgálatot érdemel az, hogy az OVB elnöke, az OVI vezetője, valamint az állami szervek miért fogalmaztak meg a valóságnak nem megfelelő állításokat - szögezte le Deutsch-Für, rámutatva: szándékos hatalmi tilitoli késlelteti a népszavazást. - Kiderült az is hogy az OVB és a kormány egyik szerve összejátszik, hogy minél tovább lehessen elhúzni a hitelesítés folyamatát. Ez a magatartásuk nemcsak a józan ész és a hétköznapi tisztesség szempontjából elfogadhatatlan, hanem súlyosan sérti az Alkotmánybíróság azon határozatát, amely a népszavazás ügyében világosan kimondja az állami szervek együttműködésének kötelezettségét - nyilatkozta a fideszes országgyűlési képviselő.
A párt honlapja szerint a Fidesz azt szeretné elérni, hogy az OVB haladéktalanul, legkésőbb csütörtökig tartson ülést a kórházi napidíjról szóló kérdés ügyében, ezért az OVI fideszes tagja, Bordás Vilmos levelet írt az OVB elnökének, melyben Szigetvári Pétert arra kérte, hogy a hiányzó jelentést azonnal készíttesse el a népszavazási aláírásokat ellenőrző Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatalával.
Deutsch-Für Tamás kijelentéseire nem akar a sajtón keresztül üzengetni a Fidesznek és a politikusnak az Országos Választási Bizottság elnöke, Szigeti Péter.
Előzmények:
Lesz népszavazás
Egyetért azzal, hogy ne kelljen? Nem egyszerűbb egyetérteni azzal amit kellene? 2008 tavaszára lehetne esedékes a népszavazás. Pokorni Zoltán szerint a népszavazás esélyt ad arra, hogy értékes és tárgyszerű vita kezdődhessen arról, milyen irányba induljon el az ország.
Továbbra is a népszavazásra koncentrál az ellenzék
Az OVB majd eldönti miről dönthetnek az emberek. A Fidesz és a KDNP felszólítja az Országos Választási Bizottságot, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság döntését, biztosítsa a szabad választásokat és ne packázzon az emberekkel.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






