Európa meglepetése lehet Tőkés László
A királyhágómelléki református püspök az Európa Parlamentben elsősorban a romániai magyarság autonómiájáért fog küzdeni.
Kóka János csak az RMDSZ-nek Gyurcsány Ferenc mindhárom leendő magyar képviselőnek gratulált. A Fidesz az erdélyi magyarság győzelmének tekinti az eredményt.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék újság beszámolt róla, hogy a magyar választók megmutatták politikusaiknak, hogy a lehetetlennek tűnő célok is elérhetőek, képviselőket juttatnak az EP-be. Bebizonyították azt is, hogy az RMDSZ már nem az egyedüli képviselője a romániai magyarságnak, osztoznia kell ellenzékével a dicsőségen, de a felelősségen is. Üzentek a román politikumnak: nem elhanyagolható kisebbség az erdélyi magyarság, ha szükség van rá, erőt tud felmutatni. Az oly sokat kárhoztatott megosztottság, amely választási lehetőséget nyújtott az erdélyi magyarságnak, de magában hordozta a nagy kudarc esélyét is, mozgósító erőként hatott, és nem remélt eredményt szült.
Az RMDSZ színeiben Frunda György és Sógor Csaba, Tőkés László pedig függetlenként jutott be az Európa Parlamentbe.
Példásan szerepelt a romániai magyarság, a székelyföldi és Szilágy megyei részvétel szinte tíz százalékkal haladta meg az országos átlagot. A romániai Központi Választási Iroda közlése szerint 29,12 százalékos volt a részvétel. Az első helyen Hargita megye szerepel 45,81, másodikon Kovászna 39,57 százalékos részvétellel. Szilágy megye a harmadik 39,16, Maros megye pedig az ötödik 39,16 százalékkal. Az országos részvétel váratlanul alacsony, 25 százalék volt.
A Háromszék szerint tény, hogy a mostani voksolás mérföldkő volt a romániai magyar politizálás jelenkori történetében. Mától új fejezet kezdődik, amelynek el kell hoznia a kiegyezést. A demokrácia gyakorlásának próbája volt ez a választás, előnyei és hátrányai egyaránt megmutatkoztak. Sok mocskot hozott a felszínre, a kampány hevében rengeteg vád hangzott el, és a korábbi ígéretek ellenére mindkét oldal igyekezett lejáratni a másikat. Az RMDSZ hatalmi pozícióból, ennek minden előnyével - pénzzel, apparátussal, kormány által finanszírozott megvalósításokkal - kampányolt, Tőkés László ellenzékből, szerény eszközökkel, főként személyes jelenlétével próbálta meggyőzni választóit.
Tőkés Lászlót függetlenként indult, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Polgári Egyesület,a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége is támogatta.
A sokak által az utolsó romániai posztkommunista pártnak tartott RMDSZ és Tőkés László között a választás után is tart még a küzdelem. - Képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy örvendek Tőkés László EP-választási győzelmének, hiszen az RMDSZ ellen kampányolt – véli Frunda György, leendő RMDSZ EP-képviselő, aki 1989-ben, a Ceausescu-rezsim alatt nem vállalta Tőkés ügyvédi védelmét. Frunda György hozzáállása a választáshoz már eleve érdekes volt, mivel a marosvásárhelyi Népújságban támadta Orbán Viktort, amiért a Fidesz elnöke nyíltan Tőkés Lászlót támogatta, mondván Orbán beleavatkozik az erdélyi magyarság belügyeibe. Mondta mindezt egy európai (!) választás kapcsán. Érdekesség, hogy Frunda György az Európai Néppárt tagja lesz, ahol Orbán Viktor az alelnök.
Frundánál már barátságosabb hangnemet ütött meg Markó Béla, RMDSZ elnök, a Román Kommunista Párt egykori titkára. Markó gratulált Tőkésnek és azt üzente, hogy reméli betartja kampányígéreteit. Frunda György mellett Sógor Csaba képviseli majd az RMDSZ-t az Európa Parlamentben, aki egykor a a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külügyi tanácsosa volt.
Tőkés László szerint a demokratikus versenyhelyzet mozgósította az RMDSZ-t, illetve szavazóit, ennek köszönhető, hogy a magyarok olyan nagy számban jelentek meg a szavazóurnák előtt. Tőkés László nagy sikernek értékeli, hogy három magyar is bekerül Romániából az EP-be. Véleménye szerint azzal, hogy külön indult, megmaradt a romániai magyarság szabadsága a demokratikus választásra. A királyhágómelléki református püspök elmondta, hogy az EP-ben elsősorban a romániai magyarság autonómiájáért fog küzdeni.
Tőkés kitért egyik támogatójára, Orbán Viktorra is. Szerinte a Fidesz elnöke nagy kockázatot vállalt kiállásával, mert Magyarországon ezzel szavazatokhoz nem jutott, viszont az esetleges bukással ő is vesztett volna odahaza a hiteléből.
A Heti Válasz szerint Tőkés Lászlóra is számos nehéz feladat vár. Egyrészt a megérdemelt siker után nem pihenhet babérjain, hisz autonómia programjának keresztülviteléhez mihamarább szövetségeseket kell keresnie az EP tagsoraiban. És nem elégedhet meg a magyar néppárti képviselők támogatásával, hisz a román külpolitika közismerten nagyon erős, és számos külföldi bástyával rendelkezik. Tőkésnek meg kell találnia azt a politikai nyelvet, amellyel a magyar kisebbségi autonómia ügyét az összeurópai kisebbségi politika részeként tudja felvetni. Ha ez sikerülne, Tőkés Európa meglepetése lehet.
A választást egyébként a Traian Basescu államfőhöz kötődő Demokrata Párt nyerte.
Tőkés László, valamint az RMDSZ eredményéhez a székelyföldi autonómia ellenzője, Gyurcsány Ferenc is gratulált
A romániai magyar közösség tagjai tegnap nagy számban éltek demokratikus jogukkal a romániai EP-választás során. Honfitársaink magas részvétele erős legitimációjú magyar képviseletet eredményezett az Európai Parlamentben, amit határon innen és túl, illetve pártszimpátiától függetlenül csak üdvözölni lehet.
Bár az Európai Parlament nem nemzeti alapon épül fel, hanem politikai családokra tagozódva, a tény, hogy az európai integráció jövőjét meghatározó munkának immár a szlovákiai, romániai és anyaországi magyar nemzetiségű EP-képviselők is alakítói lesznek, reménykeltő fejlemény minden magyarnak.
A Magyar Köztársaság kormánya nevében gratulálok minden új magyar EP-képviselőnek, egyúttal felkínálom nekik a magyar kormány együttműködését minden, a régiónkat érintő közös, európai érdek érvényesítésében!
Üdvözlettel
Gyurcsány Ferenc,
a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
A magyar miniszterelnök mellett, a székelyföldi autonómia másik magyarországi ellenzője, a Gazdasági Minisztérium vezetője, az SZDSZ elnöke, Kóka János csak az RMDSZ-nek gratulált nyílt levelében, amely egyértelmű, hiszen a liberálisoknak stratégiai partnere az RMDSZ.
A Fidesz az erdélyi magyarság győzelmének tekinti az eredményt. - Győzött a nemzeti önbecsülés a politikai kicsinyhitűség felett, ami nyomasztóan kísérte végig a kampányt a határ mindkét oldalán - írja közleményében Németh Zsolt. - Gratulálunk az újonnan megválasztott EP-képviselőknek, akiknek feladata lesz, hogy megteremtsék az önálló erdélyi magyar külpolitikát, amivel másfél évtizede adósak vagyunk. A siker a világos nemzetpolitikai célok és programok sikere is, különösen az autonómia tekintetében. Elvárjuk a magyar kormánytól, hogy egyértelmű támogatásban részesítse az erdélyi magyarság által legitimált nemzetpolitikai célkitűzéseket - zárul a dokumentum.
Előzmények:
Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a Székely Nemzeti Tanács is tiltakozik a kormányfő és Kóka János kijelentései ellen. Az autonómiáról nem a román, hanem a magyar kormánynak kéne előadást tartani. Gyurcsány Ferenc mondatai nemzetárulással érnek fel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség is elvárja, hogy a magyar kabinet támogassa a határon túli magyarok törekvéseit.
Kóka a Székelyföld autonómiája ellen
A liberális gazdasági miniszter a román politikai elit malmára hajtja a vizet. Nem igazán időszerűek, az autonómia és a kollektív jogok a politikus szerint. Az SZDSZ elnöke szerint már a 23 millió román bevándorló sem aktuális. Tőkés László nyilatkozata az autonómia érdekében, valamint a székelyföldi polgármesterek csíkszeredai tanácskozásának nyilatkozata.
Traumát okozhat a magyar állampolgárság?
az Göncz Kinga szerint a kérdés nem egyszerű... A külügyminiszter és a fideszes Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén vitázott. Kit támogat a Magyar Külügyminisztérium?
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






