Bejelentkezés


Euronewst - magyarul is!

2008-06-10 - Politaktika

A Euronews tévécsatorna működését vitatta meg a héten az Európai Parlament Kulturális Bizottsága.

Hegyi Gyula, a bizottság magyar tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy az európainak nevezett csatorna nem sugároz magyarul, miközben az arab és orosz program után immár ázsiai nyelveken is terveznek adásokat.

A magyar szocialista képviselő ugyancsak szóvá tette, hogy a hírek és kulturális ajánlók túlnyomó többsége néhány nagy nyugati országgal foglalkozik.

Hegyi Gyula szerint nemcsak az új tagállamokat, hanem például Finnországot is diszkriminálják, néhány nyugat-európai kultúra dominál a műsorokban. Elmondta, hogy Budapesten egy kábelcsomagból az érdektelenség miatt már ki is vették az Euronewst, s egy kínai nyelvű programmal pótolták azt, amire a jelek szerint nagyobb az igény.

A magyar képviselő mellett mások is elégedetlenségüket fejezték ki. Spanyolország kiszállni készül a projektből, és spanyol nevű programokra sem tart igényt a továbbiakban.

Philippe Cayla, az Euronews francia elnöke azzal érvelt, hogy a rendelkezésre álló pénz kevés ahhoz, hogy az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén sugározni tudjanak. Szeretné elérni, hogy minden európai fővárosban legyen irodájuk és tudósítójuk, s így kiegyenlítettebb lehet a program. Hegyi Gyula szerint az Európai Bizottságot is felelősség terheli azért, hogy az Euronews párizsi kvázi magántelevízióból valódi európai csatornává váljon.

 

Brüsszel, 2008. június 4.
Földeák Iván
Hegyi Gyula EP-képviselő sajtótitkára

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-06-11 13:19:03
Az Euronews programmal (ha megvalósul) Európa törleszt egy keveset a magyar néppel szembeni gigantikus adósságából. A történelmi félrelököttség nem kellemes érzés a világban járva, ha valaki Magyarországról származik. - A magyar kultúráról, a magyar nyelvről valódi képet kell, hogy kapjon Európa és a világ többi része. Csak egy példát említek: A legszebb európai nyelv a portugál. A legkönnyebb a spanyol. A legelőkelőbb a görög. De a legkifejezőbb a magyar. Az összes latin nyelvek együtt se tudják azt, amit a magyar egyedül. A német nyelvben csak két szó jelzi az idő múlását::: alt/ältere = idős/ebb, vagy öreg, és a greis = vén, vagy agg::: A német nyelvben öreg az asszony, öreg az emlék, öreg a ház, öreg a divat, öreg a város, stb. A magyarban megtalálható régi,öreg,idős,koros,agg,vén,avult,ó,(mint ódivat,óváros),szavak árnyaltsága egyetlen európai nyelvben se létezik. Classica philologia tanulmányaim alatt volt lehetőségem az intellektuális fokon való összehasonlításra. Az eredményt az akadémiai kultúrával bíró emberek megértették. A többi nem hitte el... Az Euronews most sokat törleszthet. Csak azt nem szabad megengedni, hogy a Hazát elárult, indoktrinált, leszerepelt,pártpolitikai szemmel néző, embernek látszó de lélek nélküli kreatúrák kisajátítsák maguknak a magyar népről megalkotandó európai képet, mely amúgy se kedvező. El a politika kezeivel az Euronews magyar szerkesztésétől!
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

A média robotosa

Egy minden hazugságtól, tulajdonostól független, toll Forgató és eszme szélmalmosokkal, szélhámosokkal harcoló!

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán