Bejelentkezés


EP képviselők a strasbourgi vörös csillag ítéletről

2008-07-16 - Politaktika

Üdvözli a strasbourgi emberi jogi bíróság döntését a vörös csillag használatáról Herczog Edit és Hegyi Gyula.

Az MSZP két európai parlamenti képviselője emlékeztet arra, hogy a vörös csillag régi munkásmozgalmi jelkép, amelyet ma is sok demokratikus baloldali párt használ. A strasbourgi ítélet világossá teszi, hogy a nácizmus és a baloldali eszmék összemosása ellentétes az európai jogállamiság értékeivel.

Az előbbi jelképeit szerte Európában tiltják, hiszen a gyűlöletre uszítanak, míg a hagyományos baloldali jelképeket csak egy időre tudták elorozni a demokratikus mozgalmaktól a sztálini típusú diktatúrák.

A vörös csillag több évszázados jelkép, Ady Endre is az emberi felszabadulás szimbólumaként köszöntötte nevezetes versében. Herczog Edit és Hegyi Gyula reméli, hogy a strasbourgi ítélet nyomán Magyarországon is felhagynak a náci és baloldali jelképek összemosásával.

 

Strasbourg, 2008. július 8.
Földeák Iván
Hegyi Gyula EP-képviselő sajtótitkára


Kapcsolódik:

Kiáltvány a velünk élő szocializmus ellen
A Kisgazda Ifjúsági Tagozat elkeseredetten veszi tudomásul, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság felmentette a vörös csillagot hordó Vajnai Attilát, s vele együtt magát a vörös csillagot. "Persze nem csodálkozunk azon, hogy a pártállami múlt díszpintyeiből verbuválódott MSZP háza táján a mai napig ködfátyolos szemmel tekintenek a vörös csillagra. Meggyőződésünk szerint a szociáldemokratáktól lenyúlt szegfű helyett ideálisabb pártlógó lehetne számukra az ötágú csillag, de hát pontosan tudjuk, miért lett szegfű a szocialisták jelképe: mert a szeghez kalapács kell, a fűhöz meg sarló."

Az nem vörös csillag!
„Mindezek alapján bátran javaslom mindenkinek, hogy akik az önkényuralmi jelképeket akarják használni, akkor úgy válasszák ki a megfelelőt, hogy "csonkítva" és enyhe színárnyalati eltéréssel jelenjen meg.” Így is lehet packázni az állampolgárokkal.

Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?
Horn Gábor szerint, mivel részben eltakart a csillag, nem ötágú... csupán jelzés értékű. Az SZDSZ így fejezi ki, hogy a Fidesz a kádári illúziót kelti.

Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!
A Parlament 2000. június 13-i határozata értelmében minden év február 25-én emlékezünk meg A kommunizmus áldozatairól. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul elhurcolták.

Kik a kommunizmus áldozatai?
„Mert ki is az MSZP? A Kommunista (szocialista) utódpárt. És mire emlékeznek a kommunizmus áldozatainak emléknapján? A kommunizmus (azaz az MSZP elődpártja) által elkövetett gazságokra. Tessék mondani, akkor mire is emlékezik kegyelettel az MSZP? ..."

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-07-16 13:12:47
Aki nem szenvedett a hitleri és sztálini embertelen brutalitásoktól, a szadista kegyetlenkedésektől, az nem tudja szellemileg felfogni a szimbólumok jelentését. A horogkereszt se náci találmány. Megtalálható volt Indiában vallási jelképként. Ha tehát a vörös csillagot a hátsóajtón vissza akarják csempészni, tegyék az indiai vallási jelkép, a horogkereszt mellé. Ott jól megfér. Máshol nincs helye az ilyen szemétdombra való jelképnek. Ha a nemzetközi munkásmozgalomnak szüksége van jelképekre, tartsák magasba a jó munkájukért kapott elismerést, meg a diplomáikat. A klasszikus értelemben vett munkásosztály már rég nem létezik. Lehet vitatni, de ez akkor is így van. Tehát a nem létező munkásosztálynak nincs szüksége szimbólumokra, melyeket a munkakerülő szocialisták olyan nagyon szívesen "képviselnének". (Csak dolgozni ne kelljen.) Azt javaslom, hogy a bolsevikok vezessék a kutyát, a szocialisták meg képviseljék saját magukat a MUNKÁBAN !!!!!!! - Akkor megvalósul egy álom, mely szebb lesz a valóságnál. Ne akarjon mindenki mindenáron belekapaszkodni a munkások érdekeibe. A munkások - ha még vannak - nincsenek gondnokság alatt. Európában már nagyon is öntudatosak lettek. /// Amikor a bécsi vörösökben csalódtak a bécsi munkások, az V. kerületben egy jókora gyűlésen Haider mellé álltak, aki ugyancsak jobboldali nézeteiről ismert. Kertner (Karinthia) Landeshauptmann-ja (Tartományi főnök) szerintük jobban védte a bécsi munkások érdekeit,mint a megcsontosodott bécsi vörösök, akik vörösebbek a szovjet zászlónál. - Állításaimat le lehet ellenőrizni, ezek már történelmi tények. Amikor Haider pártja FPÖ kormánykoalícióba lépett az ÖVP- vel, Európánban sokan fasizmust kiáltottak. Még az akkori köztársasági elnök is aláíratott leendő kormányukkal egy "Preambelt", előre mosván kezeit. Fasizmus nem lett Ausztriában.Csak az történt, hogy a vörösök egyre többet veszítettek a választásokon. - Ennyit a munkásképviseletről, az érdekekről és a szimbólumokról. Némyely fegyver visszafelé is elsülhet. (Köszönöm, hogy ilyen magyar butaság is létezik még. Ugyanis a buta embert könnyebb legyőzni az egyre nehezebbé váló nemzetközi gazdasági harcban. Minden gondolkodó ember meg tudja védeni érdekeit. Nincs szükség ara, hogy mások védjék meg úgy, ahogy éppen akarják, vagy nem akarják. A magyar szocialisták a hülyeség helyett védték volna meg a kórházakat, melyeket az idősebb generáció épített fel a háború romjaiból. Most,amikor tisztességgel el kellene őket látni - KERÜL AMIBE KERÜL - ellopták tőlük a betegellátást a szocialisták tudtával és segítségével !!!... Nincs egyéb problémátok, mint a pokol piszkos vörös pentagrammja ? NEM SZÉGYELLITEK A MOCSKOS POFÁTOKAT? MIFÉLE EMBEREK VAGYTOK TI? - Megkínzásom emlékére, életfogytig tartó számüzetésem harmincadik évében. www.best-wall-street-house.com

K-Zé

2008-07-16 21:40:28
Egyértelmű kettős mérce érvényesül a jelképek használata ügyében.

Dr. Constantin Helios

2008-07-17 00:18:44
Még csak azt tenném hozzá előbbi gondolataimhoz, hogy aki egyszer vörös, mindíg náci. Ahol szabadság van, ott nics szükség a tömeggyilkosokat megjelenítő szimbólumokra. hitler is tömeggyilkos volt és sztálin is. A jókoranagy szovjetuniójuknak mintegy százmillió politikai áldozata volt. De úgy látszik,hiába volt a sok szenvedés. A leírhatatlan emberi kínok. Sokan, akik még embernek se látszanak, nem tanultak a múltból. A legrosszabbat provokálják. A szabadság védelmére megvannak az az eszközeink és készen állunk a végső konzekvenciára is... Mert még mindíg jobb meghalni, mint térden állva élni. Elég volt a megszállók rabszolgatartó piszkos rendszeréből. Akkor inkább jöjjön a pokol pusztító kék tüze. Hogy minek van kék tüze? Hamarosan megtapasztalhatjuk mindannyian. Mert a lejtőn nincs megállás... - www.best-wall-street-house.com
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán