Az ideológiák vége

Az 1980-as évek végén, amikor egyértelművé vált a szovjet blokk szétesése, egy amerikai filozófus Francis Fukuyama felvetette a kérdést, hogy akkor most vége lenne a történelemnek? (The National Interest - ”The End of History?” – 1989)
A többi liberál-demokrata(?) gondolkodóhoz hasonlóan Fukuyama úgy vélte, hogy a Szovjetunió és szövetségesei szétesésével a marxizmus végső vereséget szenvedett, az emberi társadalmak elérték legtökéletesebb formájukat, a béke és általános jólét beköszöntével elérkezett a társadalmi evolúció utolsó fejezete, a történelem végső stádiuma.

A 90-es években azonban néhány nyugati közgazdász próbálta megzavarni az eufórikus hangulatot közelgő gazdasági válságok rémképeivel, hasztalan – egészen 2008-ig. Az azóta is tartó válság aztán egy csapásra feltámasztotta Marxot, persze csak megfelelően leszűkített körökben, hiszen elmélete ma is ugyanolyon puskaporos hordónak számít, mint száz éve.

Eltitkolt marxizmus

Az emberiség legutóbbi történelmét legjobban befolyásoló filozófus kétségtelenül Karl Marx volt, olyannyira, hogy elméletétől ma sem lehet elvonatkoztatni, sőt lényegében ma is ez áll a gazdasági és társadalmi viták gyújtópontjában. De mi valójában az üzenete Marx terjedelmes műveinek?
Marx értékelésénél először is figyelembe kell venni, hogy a 19. század derekának filozófusa volt, tehát az akkori viszonyokból indult ki. Meglátásainak időállósága a tendenciák megragadásában van. Marx elméletét nyugati kritikusai előszeretettel azonosítják a szovjet kommunizmussal, holott a 19. században futurisztikusnak ható képzetei homlokegyenest ellentmondanak Lenin permanens forradalmi elméletével.     
Marx zsenialitása végül is egy nagyon egyszerű törvényszerűség felismerésében volt, nevezetesen hogy a társadalom termelékenységének változása a társadalom szerkezetében végbemenő minőségi változással jár. Marx ezzel a társadalmi evolúció gondolatát fogalmazta meg, azaz hogy a társadalom teljesítőképességének növekedése az általános jólét növekedését és az ehhez szükséges társadalom-szerkezeti átalakulást eredményez. A demokratikus irányba való haladáson van tehát a lényeg, nem a proletárdiktatúrán.


Liberalizmus kontra kommunizmus

Marx gondolatai azonnal riadalmat keltettek az uralkodó osztályokban, akik legalább annyira érdekeltek a tömegek kiszolgáltatottságának fenntartásában mint a jólétben. A ma már elavult ”proletárdiktatúra” kifejezése önmagában ellentmondó, hiszen a diktatúra szűk körű elnyomó apparátust jelent a tömegek felett. Marx azonban általános megközelítéssel a zsarnokság ellen érvelt és annak felszámolását jósolta, és ebben rejlik mai aktualitása is.
Későbbi ellenlábasai az ugyancsak ellentmondásos liberális demokrácia eszmevilágával támadtak vissza.
Az átvágás itt az, hogy liberalizmus nem létezhet demokratikus alapokon. A korlátlan szabadság ugyanis csak az erősek szabadságát garantálja, míg a többség kiszolgáltatottságát növeli. Társadalmi szinten a liberalizmus az összefonódásoknak kedvező átmeneti struktúra, ami rejtett vagy nyílt fasizmusba torkollik.


Hazugságok háborúja

Marx meglátása azért idegesítő még ma is a nagytőkések számára, mert működik. A demokrácia és jólét kiszélesedésével, a zsarnokság puhulásával lényegében Marx tételei igazolódnak.
A ’két lépés előre egy hátra’ kapitalista ciklusosság törvényszerűségét pedig a jelenleg is tartó gazdasági világválság látszik igazolni.
1913-ban egy bankárcsoport az amerikai nép kijátszásával megkaparintotta az USA bankjai feletti ellenőrzést, ami pénzügyi potenciáljánál fogva egy csapásra a világ legbefolyásosabb társaságává avanzsálta a háttér összefonódást. Valójában ez a társaság a holdudvarával képezi azóta is a marxi baloldali társadalmi evolúció jobboldali konzervatív ellenpólusát. Tevékenységük a rejtettség ellenére egyértelműen nyomon követhető a megalakulásuk körüli gazdasági válságoktól napjaink gazdasági és társadalmi válságaiig.
Bár a világ vagyonának több mint 90%-át a népesség kevesebb mint 1% birtokolja, Marx tételét a termelékenységgel járó evolúciós fejlődésről nem sikerült érvényteleníteni. Erre legjobb példa pont az USA, ahol a világ legerősebb titkos-társaságai a merényletek és politikai mahinációk ellenére sem tudták megakadályozni a választójog kiterjesztését, a szegregáció felszámolását. A jelenlegi elnök pedig a szociális háló kiterjesztésének erőltetésével sokkolja a konzervatív erőket.

A zsarnokság a 20. században hivatalosan 'piacképtelen' lett, annak rejtett formáit csak hazugsággal lehet a tömegekre erőltetni. A hidegháború korában a kelet és nyugat a kölcsönös katonai fenyegetés mellett jelentős ideológiai, ill. hazugság hadjáratot is folytatott, aminek elsődleges célja valójában nem az ellenfél lejáratása, hanem a saját elnyomó apparátus társadalommal való elfogadtatása volt. Keleten a ’rothadó kapitalizmus’ meséjével etették a népet, nyugaton viszont az embertelen kommunizmussal rémisztgettek, megfeledkezve a ’vasfüggönyön túli’ teljes foglakoztatásról, szociális hálóról, valamint arról, hogy néhány nyugati demokrácia szinte szocialistább volt a szocialista országoknál (Svédország, Svájc). Valójában mindkét tábor egy felé ment, csak más utakon. 
A 80-as évek végére az ellenségeskedés jórészt Reagen amerikai elnök ’titkos háborújának’ köszönhetően a fejlettebb termelési viszonyokkal rendelkező nyugat győzelmével zárult.


Bolond világ

A nyugat ideológiai győzelme hamar kiábrándítóvá vált a gazdaságilag megszállt országokban, ahol hosszú idő után a lakosság először szembesült a munkanélküliséggel és a szétfoszlott szociális hálóval járó létbizonytalansággal.
A nyugat a pofont akkor kapta, amikor a magasabb profit reményében kitelepült vállalataik által feltuningolt fifikásabb országok riválisként kopogtattak vissza piacaik kapuin. Ehhez jön még Dél Amerika és Afrika, nem beszélve a forrongó arab térségről, ahonnan ugyancsak könnyen kiszórhatják őket liberalizmusukkal és vállalataikkal együtt.
A nyugati liberalizmus tehát azzal hogy megfojtotta riválisát, nem tudta megállítani Marx társadalmi evolúciós tételét. A ’liberális’ oligarchák által megálmodott globalizált világ hajója a kikötő kijáratánál megfeneklett, és valójában inkább az a kérdés mit lehet, ill. mit érdemes kimenteni róla.
A gyarmatokká degradált egykori szocialista országok vezetői meg törhetik a fejüket, hogyan csökkenthetik a munkanélküliséget, fékezhetik meg a szegénységet és az azzal járó bűnözést, hogyan építhetik fel újra a szociális hálót, egyszóval hogyan nyerhetik vissza azt, amit a liberalizmussal elvesztettek.


Az ideológiák vége

Fukuyama tévedett amikor a történelem végéről és a marxizmus elavulttá válásáról beszélt.
Az egykori szovjet blokk behódolásával csak az ideológiai csatározás szűnt meg, az emberiség történelme továbbfolyik, mégpedig a Marx által megjósolt irányba, bár nem a proletárok vezényletével.
A Rockefellerek, Rotschildek, Warburgok, Bushok a köréjük szerveződő olyan titkos-társaságokkal, mint a Bilderberg csoport vagy Skull&Bones esetleg megzavarhatják a folyamatokat, de hosszútávon megváltoztatni azokat nem tudják.
A liberalizmus egyenlőre a hazugságok korát hozta el, ami csak az igazság kiderüléséig lehet életképes.
A médiák ideig óráig elhitethetik a liberál-demokrata maszlagot, hogy jobb a munkanélküliség a teljes foglalkoztatottságnál, vagy a létbizonytalanság a biztonságnál, de csak addig, amíg a becsapott tömegek nem jönnek rá, hogy az általános jólét feltételei adottak, csak egyesek kisajátították őket.
Tegnap Gyurcsány Ferencről derült ki mekkora szélhámos, ma az IMF-es népnyúzó de magát szintén szocialistának feltüntető Strauss Káhnról tudhatta meg a világ mekkora gazember. Rajta már kattant a bilincs.
Ma Kaddhafi-ról mondják ki háborús bűnösségét, de holnap Tony Blair, George Bush vagy az izraeli rezsimek háborús bűnösei is sorra kerülhetnek.
Mert ha eltűnnek az ideológiák, akkor csak a törvények maradnak.


Across