Elnökválasztás előtt az SZDSZ
Kóka érdekeit szolgálják az új párttagok? Fodor Gábor tisztázná a kérdést.
Az SZDSZ kapcsolatos heti hírek szerint, mintha a botrány szele keringené körbe az elnökválasztásra készülő pártot. Legalábbis bizonyos események mintha erre utalnának, van aki már pártszakadást emleget. Előreláthatólag két jelölt közül kell majd választaniuk a liberálisoknak. Fodor Gábor már január közepén bejelentette, Kóka János pedig a jövő hét szerdáján fogja hivatalosan is bejelenteni, hogy indul a pártvezetői székért. A liberális párt tagjai között nagy felháborodást okozott az a hír, hogy az elmúlt hónapokban több száz új tagot vett fel a párt Baranya megyében – ahol Wekler Ferenc a liberális megyei elnök -, de sokan léptek be a szervezetbe Somogy és Tolna megyében is.
Legalábbis bizonyos események mintha erre utalnának, van aki már pártszakadást emleget.
Egyes liberális politikusok szerint mindez a Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Pető Iván, Horn Gábor és Kóka János érdekeit képviselő csoport tudtával történik, hogy így erősítsék a gazdasági miniszter esélyeit az elnökválasztáson.
Megszólalt az ügyben az egyik jelölt, Fodor Gábor is. - Az a határozott meggyőződésem, hogy egyetlen egy elnökjelöltnek nem lehet érdeke az SZDSZ-en belül, hogy az elnökválasztás körül olyan viták legyenek, amelyek eredményeképpen megkérdőjelezhető annak az eredménye – nyilatkozta a politikus. - Ez ugyanis nem az SZDSZ, és nem az SZDSZ elnökjelöltjeinek az érdeke. Közösen kell fellépni az összes elnökjelöltnek azért, hogy tisztázzák, hogy mi történt ezen a téren. Nem lehet megkerülni ezt a kérdést, nem lehet azt mondani, hogy hát itt semmi nem történt. Tisztázni kell ezt a dolgot. Kóka János bejelentette, hogy ő is be fogja jelenteni, hogy el fog indulni az SZDSZ elnöki posztjáért. Én örülök, hogy ezt a döntését meghozta. Számoltam vele – mondta az SZDSZ elnökjelöltje – értékelte az eseményeket Fodor, majd célzott riválisára is: - Nekem az a meggyőződésem, hogy az nem lenne jó, ha az SZDSZ elkövetkezendő elnöke a kormánynak a tagja lenne. Biztos, hogy ez ellen a leghatározottabban fogok fellépni – tájékoztatott a politikus.
Az ügyben termesztésen megszólalt a jelenlegi pártelnök is, akit a legtöbb liberális politikus Kóka János patrónusának tart. - Az alapszabály értelmében, ha valaki belép az SZDSZ-be, 90 nap után lesz választó és választható, azaz csak azok lehetnek kongresszusi küldöttek a tavaszi elnökválasztáson, akik tavaly november 28-ig léptek be a pártba – mondta sajtótájékoztatóján az elnök.
Kuncze szerint a határidőig 100-150, összesen pedig mintegy 8-900 új tag lépett be a pártba. A tagbővülés miatt így Baranya-megyéből legfeljebb 9-13 emberrel több vehet részt az elnökválasztáson. - Mivel ez a várhatóan 750-850 küldött maximum 1,5 százaléka, így ezzel nem befolyásolható a választás – fejezte be Kuncze Gábor. De itt talán nagyot hibázott, hiszen gondoljunk csak bele mit történt volna, ha mondjuk csak 1,5 százalékkal kapott volna kevesebb szavazatot az SZDSZ a 2006-os országgyűlési választásokon, tehát így ez a megállapítás nem teljesen korrekt.
Érdekes, sőt gyanús, hogy az a párt, ami szinte vidéken megszűnt létezni – legalábbis a tavalyi ötkormányzati választási adatok ismeretében -, és vitatatlanul a jelenlegi országos támogatottságuk erősen öt százalék alá süllyedt, és annak a pár százaléknak a nagyját is Budapesten lenne képes begyűjteni - mintsem a nem annyira kozmopolita és liberális szemléletű vidéken – ennyire népszerű lenne Dél-Dunántúlon. Az SZDSZ március 31-én tartja tisztújító ülését, ahol majd megválasztják Kuncze Gábor utódját.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






