Elfogadták a vagyontörvényt, Magyarország a Gyurcsány Zrt. Molnár Oszkár szerint
A Fidesz a kormányt segítette a név szerinti szavazással? Esélyt sem adott az ellenzék a másként gondolkodó szocialistáknak.
Az MSZP és az SZDSZ országgyűlési képviselői hétfőn megszavazták a vagyontörvényt. Így jövőre lehetőség lesz a Budapest Airtportban, a Nemzeti Tankönyvkiadóban, a Nemzeti Autópályakezelőben lévő állami részesedés eladása.
Név szerinti szavazással – amit a Fidesz kért - az Országgyűlés elfogadta a köztársasági elnök által július elején visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvény módosított változatát, amely szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökét, a korábbi változattal szemben, nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki hat évre. A képviselők 190 igen szavazattal, 156 ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el törvényt. Több vélemény szerint, hogy ha a Fidesz nem kért volna név szerinti szavazást, akkor nem hajszolt volna minden szocialista képviselőt a vagyontörvény megszavazására. Így – nevekkel - viszont érvényesült a szocialista pártfegyelem, esélyt sem hagyva a más véleménynek.
A korábban még június 25-én elfogadott törvény szerint összeolvad az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, helyükbe a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lép. Ezt az új szervezetet egy héttagú tanács irányítja, amely teljes tulajdonosi jogokat gyakorol az állami vagyon felett. A törvény lehetőséget ad, hogy több, jelenleg állami, vagy többségében állami tulajdonú cég eladhatóvá váljon 2008-tól.
A pénzügyminiszter szerint a jogszabály lelke az, hogy az állami vagyon még mindig igen jelentős. - A vagyontörvény célja, hogy javuljon az állami vagyonnal való gazdálkodás átláthatósága, megteremtődjenek a feltételek az állami vagyon hosszú távú hasznosítása terén az új, a jelenleginél hatékonyabb megoldások alkalmazásához, további cél az is, hogy a vagyongazdálkodásért felelős egyetlen szervezet az állami vagyon teljes körére egységesen működjön – érvelt a vagyontörvény mellett Veres János.
- Ha hatályba lép az MSZP és az SZDSZ által elfogadott vagyontörvény, akkor az megteremti Magyarország kiárusításának, kisemmizésének lehetőségét – nyilatkozta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. - A Gyurcsány-kormány csak egy szempontból közelített az állami vagyonhoz, hogy hogyan lehet minél gyorsabban túladni rajta, és az államháztartás lyukait hogyan lehet betömködni az érte kapott pénzzel – mondta az ellenzéki politikus.
A törvény hatálya nem terjed ki például a területi-helyi-települési-kisebbségi önkormányzati tulajdonra, az állam pénzvagyonára, az államadósságra, a Magyar Államkincstárra, valamint a társadalombiztosítási rendszer vagyonára sem.
Értékesíthető lesz több regionális vízközmű vállalat, vagyis a magyarországi ivóvízkészletet is privatizálhatják. Felmerülhet a Budapest Airtportban, a Nemzeti Tankönyvkiadóban, a Nemzeti Autópályakezelőben lévő állami részesedés eladásának a lehetősége is. A Magyar Villamos Művekben és a Magyar Postában a 99 százalékos tartós állami tulajdon 75 százalék plusz egy szavazatra csökkent. Várhatóan nem lehet majd eladni a MÁV-ot, a Szerencsejáték Zrt-t, valamint egyetlen erdőgazdaságot sem.
A vagyontörvénnyel kapcsolatos szavazás és az Élőlánc Magyarországért mozgalom demonstrációja után többen inzultálták a Parlamentből távozó kormánypárti képviselőket az ott maradt Kossuth téri tüntetők. Többet megköpdöstek közülük, illetve virágfölddel dobálták a szocialista képviselőket.
A szavazás eredményéről Molnár Oszkár, a Fidesz országgyűlési képviselője tájékoztatta a tüntetőket. A politikus ekkor megjegyezte, hogy mostantól Magyarországot Gyurcsány Zrt.-nek hívják.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint elfogadhatatlan és példátlan a hazai demokrácia történetében, hogy egy parlamenti szavazás miatt inzultálták a kormánypárti képviselőket.
A feldühödött tüntetőkhöz a Fidesz politikusa Révész Máriusz is kilátogatott. Mesterházy szerint a fideszes Révész Máriusznak az a mondata a tüntetők felé, hogy „ezt ne”, még elfogadható lenne, de a szocialista képviselő szerint az indoklás már kevésbé, miszerint „ez csak Gyurcsánynak használ.”. Mesterházy Attila egyetértett azzal a megállapítással, hogy párttársának Szabó Zoltánnak nem kellett volna nyilvánvaló mozdulatokkal hergelnie a tüntetőket, mert szerinte egy közszereplőnek nagyobb toleranciát kell tanosítania.
A vagyontörvényt megszavazta:
Alexa György MSZP, Alföldi Albert MSZP, Arató Gergely MSZP, Dr. Avarkeszi Dezső MSZP, Dr. Baja Ferenc MSZP, Balogh József MSZP, Dr. Balogh László MSZP, Barabásné Czövek Ágnes MSZP, Dr. Bárándy Gergely MSZP, Dr. Baráth Etele MSZP, Bókay Endre MSZP, Boldvai László MSZP, Borenszki Ervin MSZP, Dr. Bóth János MSZP, Botka Lajosné MSZP, Dr. Botka László MSZP, Burány Sándor MSZP, Dr. Buzás Péter MSZP, Dr. Csákabonyi Balázs MSZP, Dr. Csiha Judit MSZP, Csizmár Gábor MSZP, Csontos János MSZP, Dr. Czinege Imre MSZP, Deák Istvánné MSZP, Dér Zsuzsanna MSZP, Donáth László MSZP, Ecsődi László MSZP, Érsek Zsolt MSZP, Farkas Imre MSZP, Fedor Vilmos MSZP, Fetser János MSZP, Filló Pál MSZP, Fogarasiné Deák Valéria MSZP, Földesi Zoltán MSZP, Frankné dr. Kovács Szilvia MSZP, Gál J. Zoltán MSZP, Dr. Gál Zoltán MSZP, Dr. Garai István Levente MSZP, Dr. Géczi József Alajos MSZP, Dr. Gedei József MSZP, Godó Lajos MSZP, Gőgös Zoltán MSZP, Göndör István MSZP, Gúr Nándor MSZP, Gy. Németh Erzsébet MSZP, Gyárfás Ildikó MSZP, Gyula Ferencné MSZP, Gyurcsány Ferenc MSZP, Hagyó Miklós MSZP, Dr. Hajdu Attila MSZP, Hajdu László MSZP, Halmai Gáborné MSZP, Hárs Gábor MSZP, Dr. Havas Szófia MSZP, Herbály Imre MSZP, Dr. Hiller István MSZP, Horváth Csaba MSZP, Dr. Horváth Klára MSZP, Dr. Ipkovich György MSZP, Iváncsik Imre MSZP, Dr. Jánosi György MSZP, Jauernik István MSZP, Dr. Józsa István MSZP, Juhász Ferenc MSZP, Juhász Gábor MSZP, Dr. Juhászné Lévai Katalin MSZP, Káli Sándor MSZP, Dr. Kálmán András MSZP, Dr. Kapolyi László MSZP, Kárpáti Tibor MSZP, Katanics Sándor MSZP, Dr. Katona Béla MSZP, Dr. Kékesi Tibor MSZP, Keleti György MSZP, Keller László MSZP, Kiss Ferenc MSZP, Kiss Péter MSZP, Kocsi László MSZP, Dr. Kolber István MSZP, Kormos Dénes MSZP, Korózs Lajos MSZP, Koscsó Lajos MSZP, Kovács Tibor MSZP, Dr. Kozma József MSZP, Dr. Kökény Mihály MSZP, Kránitz László MSZP, Laboda Gábor MSZP, Dr. Legény Zsolt MSZP, Lendvai Ildikó MSZP, Lombos István MSZP, Lukács Zoltán MSZP, Dr. Magda Sándor MSZP, Mandur László MSZP, Márfai Péter MSZP, Mécs Imre MSZP, Dr. Mester László MSZP, Mesterházy Attila MSZP, Mohácsi József MSZP, Molnár Albert MSZP, Dr. Molnár Csaba MSZP, Molnár Gyula MSZP, Molnár László MSZP, Dr. Molnár Zsolt MSZP, Dr. Nagy Imre MSZP, Nagy Jenő MSZP, Nagy László MSZP, Nyakó István MSZP, Dr. Nyul István MSZP, Dr. Oláh Lajos MSZP, Paizs József MSZP, Pál Béla MSZP, Pál Tibor MSZP, Papp József MSZP, Páva Zoltán MSZP, Dr. Perjési Klára MSZP, Podolák György MSZP, Puch László MSZP, Rába László MSZP, Rákóczy Attila István MSZP, Rónavölgyi Endréné MSZP, Rózsa Endre MSZP, Sándor István MSZP, Dr. Schiffer János MSZP, Dr. Schvarcz Tibor MSZP, Schwartz Béla MSZP, Simon Gábor MSZP, Dr. Simon Gábor MSZP, Sós Tamás MSZP, Dr. Steiner Pál MSZP, Dr. Suchman Tamás MSZP, Szabados József MSZP, Dr. Szabó Éva MSZP, Szabó György MSZP, Szabó Gyula MSZP, Szabó Imre MSZP, Szabó Lajos MSZP. Szabó Vilmos MSZP, Dr. Szabó Zoltán MSZP, Dr. Szabóné Müller Timea MSZP, Dr. Szakács László MSZP, Dr. Szanyi Tibor MSZP, Dr. Szekeres Imre MSZP, Dr. Szép Béla MSZP, Szirbik Imre MSZP, Szűcs Erika MSZP, Tasnádi Péter MSZP, Tatai-Tóth András MSZP, Teleki László MSZP, Dr. Tittmann János MSZP, Tóbiás József MSZP, Dr. Tompa Sándor MSZP, Tóth András MSZP, Tóth Gyula MSZP, Dr. Tóth István MSZP, Tóth József MSZP, Dr. Tóth József MSZP, Tóth Károly MSZP, Tóth Tiborné dr. MSZP, Török Zsolt MSZP, Tukacs István MSZP, Dr. Ujhelyi István MSZP, Dr. Vadai Ágnes MSZP, Dr. Varga László MSZP, Varga Zoltán MSZP, Varju László MSZP, Vécsi István MSZP, Végh Tibor MSZP, Dr. Veres János MSZP, Veress József MSZP, Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi MSZP, Dr. Vojnik Mária MSZP, Warvasovszky Tihamér MSZP, Dr. Wiener György MSZP, Winkfein Csaba MSZP, Zatykó János MSZP, Béki Gabriella SZDSZ, Dr. Bőhm András SZDSZ, Dr. Fodor Gábor SZDSZ, Geberle Erzsébet SZDSZ, Dr. Gegesy Ferenc SZDSZ, Gulyás József SZDSZ, Gusztos Péter SZDSZ, Dr. Hankó Faragó Miklós SZDSZ, Horn Gábor SZDSZ, Dr. Kóka János SZDSZ, Kovács Kálmán SZDSZ, Lakos Imre SZDSZ, Dr. Molnár Lajos SZDSZ, Dr. Pető Iván SZDSZ, Dr. Világosi Gábor SZDSZ
Előzmények:
Közérdeket sért a vagyoneladás
Elhárulnak az utolsó akadályok a kórházak, múzeumok, egyetemek, kormányzati épületek, stratégiai vállalatok és a Nemzeti Földalaphoz tartozó termőföld eladásának útjából? Több mint hatvan közszereplő nyílt levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy a vagyontörvényt előzetes normakontrollra juttassa el az Alkotmánybírósághoz.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






