Élet-halál harc
Magyarországon közöttünk 25-30 ezer olyan ember él, akinek sorsa szüntelen harc a túlélésért. Örökös életveszélyben vannak, kitéve a környezet viszontagságainak.
A hajléktalanság olyan jelenség, mely mellett nem mehetünk el közömbösen.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!1990-ben a Népjóléti Minisztériumon belül létrejött a Szociális Válságkezelő Programok Irodája, melynek feladatai közé tartozott többek között a hajléktalanok ellátását biztosító intézményrendszer kiépítése is. Az Iroda által készített előterjesztés elvi alapjának tekintette, hogy: „a Magyar Köztársaság területén a XX. század végén nem szabad/na embereknek hajlék nélkül élni!” Ez azonban nem valósult meg.
Napjainkban 25-30 ezer hajléktalan él Magyarországon. Számuk elgondolkodtató, de a jelenség megléte még inkább paradox. Maga a tény megdöbbentő, hogy a társadalom megengedi akár egyetlen ember éh- vagy fagyhalálát is. A hajléktalanság igen régre tekint vissza, éppen ezért tragikus a megoldatlansága.
Magyarországon egy átlagos családnak legalább 145 ezer forintra lenne szüksége a számlák és egyéb költségek kifizetésére, a társadalom egyharmada azonban ötvenezer forintból él. Az alsó, 20%-nyi réteg az államtól való függőségben, segélyekből él. Az ország jelenlegi gazdasági helyzete kedvezőtlen, ez azonban nem elég ok emberi életeket hagyni tönkremenni. Semmi sem lehet indok egy ember kiszolgáltatottságból adódó szenvedésének és halálának megengedésére.
Rendkívül fontosak a fejlesztések, illetve a turizmus céljából létrehozott kulturális centrumok, ám amíg ezek 30 ezer ember méltóságába és esetenként életébe kerülnek, szükségességük és értelmük megkérdőjelezhető. A legfontosabb minden ember létszükségleteiről való gondoskodás lenne, ez egy társadalom alapvető feladata. Az Alkotmánybíróság 42/2000-es határozata értelmében az államnak kötelessége hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról gondoskodnia.
A fizikai nehézségek mellett a pszichikai problémákkal is szembesülniük kell. Hiába létezik Magyarországon a diszkrimináció tilalma (Alkotmány 70/A. § (1) bek.), a lenézett-séggel és előítéletekkel naponta találkoznak. Ilyen például a bizonyos városrészekből való kitiltás a látvány vagy kéregetés miatt, a feléjük irányuló durva modor, és még egyes egész-ségügyi dolgozók viszonyulása is (például mentősök). Pedig lehetőségeik csekély száma miatt rá vannak szorulva a segítségre. Helyzetük életveszélyes, ezért számukra a legfontosabb a túlélés. Olykor más szabályokat követnek, mint ami a megszokott, nekik ez azonban szükségszerű az életbenmaradáshoz. A kinézetük és a kéregetéseik miatti kitiltás pedig egyenesen sértő rájuk nézve.
Sokan vélik úgy, a hajléktalanná válás az egyén személyes hibájából történik, ám könnyelműség ilyesmit kijelenteni, főleg általánosítani.
A hajléktalanság okait vizsgálva négy csoportot különböztetünk meg. Az első csoportba a rendszerváltás utáni gazdasági struktúra átalakításának áldozatai tartoznak. A második csoport az általános elszegényedés miatt utcára került embereké. A harmadik csoport a kedvezőtlen társadalmi viszonyok elszenvedője (válás). A negyedik csoport a hiányos és túlterhelt intéz-ményrendszer miatt jut erre a sorra (állami gondozott fiatalok, pszichiátriai betegek).
A hajléktalanoknak nincs más támaszuk, csak a környezetük. Mindenkinek megvan a nehézség az életében és elsősorban magának kell megküzdenie a céljaiért. Hogy lehet azonban eljutni odáig, hogy aki lesüllyedt, azt hagyja elveszni egy közösség mind testileg, mind lelkileg?
Nem hagyhatunk elveszni senkit!
Kapcsolódik:
74 ember fagyott meg eddig ezen a télen
Pár évvel ezelőtt történt, hogy egy hajléktalant aki télen bejárt egy kórház alagsorába melegedni kitettek az utcára. Másnap reggel találtak rá a közelben, már nem lehetett rajta segíteni. A hajléktalanok hozzátartoznak mindennapjainkhoz. Már észre sem vesszük őket, vagy haragszunk rájuk mert rontják a városképet. A kormány ezt a gondot is lerázta magáról. Szabad ország vagyunk. A Valahol Európában című film egy gondolata jut eszembe – a nyomor a legnagyobb rabság.
A felszín alatt
A főváros csillogó világa, az egyre gyorsabb ütemben megújuló, szépülő kerületek, az elegáns hotelek, éttermek, turistavonzó nevezetességek mellett a felszín alatt, mind szó szerinti, mind elvont értelemben a szegénység, a kilátástalanság lakozik. Valószínűleg már mindnyájan találkoztunk a metóaluljárókban kéregető hajléktalanokkal, beteg gyermekek megsegítésére pénzt gyűjtő emberekkel. Kívülről nézve ez az embereket nem érdekli. Legtöbben sietséget tettetve, mintha észre sem vennék elszaladnak. Utána azonban lépteik lelassulnak és talán elgondolkodnak azon, hogy mi lett volna, ha adnak néhány forintot, lehet, hogy az ő napjukat is szebbé tette volna. Miért van ez így?
