Törvények közül egy lépés előre, s nem az egyetlen a devizahiteleseknek szánt jogszabály
A devizahitelesek "fogyasztóvédelmi katasztrófája" az egyik politikailag legérzékenyebb kihívása a parlamenti többségnek. Eljött a demokratikus és nyitott szakpolitikai egyeztetések ideje!
A parlament előtti anyagokban a fogyasztói esélyegyenlőtlenség alapgondja 2007-óta megtalálható. Megoldására az idő szorítja a kormánypártot.
Fogyasztóvédelmi katasztrófa új fogalommá válhat a devizahitelesek szótárában - a nekik szánt törvény után.
Feltehetően és remélhetően valóban egymást követő jogszabályok sorozatának első elemét fogadta el a magyar parlament a lakástulajdonosok védelmében, a devizahitelesek megsegítésére. Kósa Lajos FIDESZ alelnök, Rogán Antal, Bencsik János államtitkár és Lázár János FIDESZ frakcióvezető a következő törvényekhez Országbíró Zoltán vezető parlamenti és kormányzati lobbi szakember, közérdek politikus beterjesztésében megismerték a Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szervezetének megalapozott álláspontját. Újabb törvények együtt védhetik csak meg a fogyasztóvédelmi katasztrófától a bajbajutott lakástulajdonosokat, hitelfelvevőket.
Tartani lehet, hogy új fogalmat jogi katasztrófát , vagy másnéven fogyasztói katasztrófát élhet meg Magyarország.
Lassan már 3 éve az egymást követő kormányok tolják maguk előtt a gyülemlő gondokat - átfogó elemzés,széleskörű egyeztetés és párbeszéd, ebből következően gyakorlatilag a probléma igazi megoldása nélkül.
Mikor jelenik meg a törvényekben a devizahitelesek valódi problémája a bankokkal folytatott Dávid és Góliát jellegű szakpolitikai vitában?
Hallottunk ipari katasztrófáról, ahol közmegelégedésre helytállt a magyar kormány és Magyarország többsége - a nem érintett lakosság.
Kolontárhoz képest sokkal dermesztőbbek a devizahitelesek számai és statisztikák velül kapcsolatban!
Új fogalmak és előre fel nem mérhető kockázatok férkőznek a családok életébe a fogyasztói esélyegyenlőtlenség egyenes következményeként, végtermékeként - állítja Országbíró Zoltán közérdek politikus, aki 2007.-ben az USA kilakoltatási hullám idején felhívta már az akkori kormány figyelmét is - a baj nem kicsi.
A 2003.-óta a lakástulajdonosok érdekvédelmében több színterén (FŐTÁV stb.) jelenlévő Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szervezete egyetért a közérdek politikussal a fogyasztóvédelmi esélyegyenlőtlenség alapproblémájában, a végrehajtás szabályozásának átalakítási igényében, meggyőződéssel azirányban hogy a józan ész és alkotó együttmöködés ideje érkezett el, ahol a civilek nem meggondolatlanul hangoskodó ellenfelei a kormánynak, hanem segítő problémamegoldó partnerei, szakmai támogatói.
Rogán Antal, Kósa Lajos, Bencsik János, Lázár János valamint a kormányzati és parlamenti lobbi indítványt előterjesztő Országbíró Zoltán kellő garancia kell hogy legyen a devizahitelesek számára.
Fogyasztóvédelmi esélyegyenlőtlenség feloldása nélkül, a végrehajtási eljárás újraszabályozása nélkül, bérlakásprogram nélkül új tragikus fogalommal gazdagodhat Magyarország katasztrófa szótára.
Első lépésként biztatónak tartjuk a törvényt, de szűk hiteles ügyfél érintettsége miatt, azonnali további szabályok szükségesek, hogy a lakástuladonosok nagy tömegei ne maradjanak a társadalmi út szélén.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






