Bejelentkezés


Drámai küzdelem után Kóka az elnök

2007-04-03 - Politaktika

Az SZDSZ még közelebb került a szocialistákhoz.

A március végi szabad demokrata tisztújító küldöttgyűlésén Fodor Gábor és Kóka János elnökjelöltek közül a gazdasági minisztert választották Kuncze Gábor utódjául.

A Sportmax Csarnokban tartott tisztújító SZDSZ kongresszus drámai hangulatban zajlott, mivel az elnökválasztást meg kellett ismételni, mivel először döntetlen eredmény született. Végül 13 szavazattal Kóka János nyert és lett Kuncze Gábor utódja. Kezdetben a két elnökjelölt 377-377 szavazatot szerzett, majd a megismételt voksoláson a gazdasági miniszert nyert.

A megismételt szavazás előtt a küldöttek jó része úgy érezte, hogy a megismételt szavazás Fodor Gábornak kedvez, így meglepetés volt, amikor kiderült, hogy Kóka János 380 küldött támogatásával győzött, Fodor Gábor pedig 367 szavazattal maradt alul.

Furcsa azonban, hogy 7 küldött miért nem voksolt a megimsételt választáson. Döntetlen állás után volt 7 küldött aki úgy gondolta, hogy már haza lehet menni, vagy haza küldték őket?

Szabad demokrata forrásból is sejthető, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek ezek után nagyobb befolyása lesz az SZDSZ-ben.

- Együttműködés következik mindenkivel, vége a vetélkedésnek – mondta a frissen megválasztott új elnök a szavazás után. Bár valószínűleg maradt tüske a vetélytársban, de – Tegyünk meg mindent azért, hogy az SZDSZ sikeres párt legyen János vezetésével – kommentálta a végeredményt az egykori Fidesz alapító Fodor Gábor.

Továbbá lemondott az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetéséről is Kuncze Gábor, a leköszönő pártelnök. Az egy hetes jelölési folyamat végén várhatóan jövő hét pénteken választja meg az SZDSZ a frakció vezetőjét. A képviselőcsoport új frakcióvezető-helyettest is választ, ugyanis Pető Iván is lemondott tisztségéről a hétfői ülésen

Az Index internetes portál kérdésére, Tölgyessy Péter, egykori SZDSZ elnök kifejtette, hogy az SZDSZ lesz az MSZP KNDP-je. - Az MSZP-nek érdeke az SZDSZ létezése, ezért akár nagyvonalú ajánlat is érkezhet majd a közös listán való indulásra”, hiszen a szocialisták sem 2002-ben, sem 2006-ban nem győzték volna le Orbán Viktort, ha elvesznek az SZDSZ-re adott szavazatok – nyilatkozta az Ellenzéki Kerekasztal egyik vezéregyénisége.

Az SZDSZ Országos Tanácsának névsora: Eörsi Mátyás, Kovács Kálmán, Lakos Imre, Csőzik László, Vámos József, Szász Domokos, Csécsei Béla, Sándor Klára, Bőhm András, Hankó Faragó Miklós, Dióssy László, Ungár Klára, Wekler Ferenc, Molnár István, Bálint György, Bauer Tamás, Merker Dávid, Halda Alíz, T. Asztalos Ildikó és Török Gusztáv Andor.



Előzmények:

Szinte biztos, hogy Kóka elnök lesz

A Szabad Demokraták Szövetségének információi szerint Kóka János esélyesebb az elnöki tisztség betöltésére. Az SZDSZ 2007. március 30-31-én tartandó, tisztújító küldöttgyűlésén Fodor Gábor és Kóka János elnökjelöltek közül választanak új elnököt a leköszönő Kuncze Gábor helyére. Kóka Jánost 8 választmány, 92 szervezet és 390 tag, míg vetélytársát, Fodor Gábort 3 választmány, 53 szervezet és 211 tag támogatja.

Fodor Vs. Kóka
Az SZDSZ II. kerületi csoportja Fodor Gábort jelölte pártelnöknek. Az eset érdekes, mivel Kóka János is tagja a budai kerületben lévő SZDSZ-nek, sőt egykor a II. kerület polgármestere volt. Szavazatokra lebontva, a 31 voksból Fodor Gábor 18-at, Kóka János 13-at kapott. Ez intő jel lehet a gazdasági miniszter számára, mivel ez neki „hazai” pálya volt, illetve eddig úgy tűnt Budapesten Kókának, vidéken inkább Fodornak áll a zászló.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán