Válságok gödreiben vergődünk. Anyagi korlátok fala, szellemi-ideológiai vakság, önzés és gondolkozási restség, eladósodottság és gátlástalanság veri béklyóba az országot és a népet.
Keserves helyzetünkben megváltóra lenne szükség. Igazi (?) megváltónk egyszer volt, azt is keresztre feszítették az akkor élők. Neki még csodákkal kellett meggyőzni a kétkedőket tanainak igazságáról. Ma már a „személyes megváltó” helyett beérnénk megváltó eszmével is. A valamikori kapitalizmus válságainak nyomora szülte a közelmúlt megváltó eszméjét, a „szocializmust”, amely nem bizonyult „csodákra képesnek”. Sőt minden addiginál mélyebb, általánosabb válságba lökte a világnak azt a felét, ahol meghonosodott vagy meghonosították. Ha volt itt csoda, ebben az egyetlen csoda az volt, hogy néhány ideológus és néhány népbolondító, diktátor hajlamú kalandor százmilliók sorsát tudta meghatározni és tönkretenni.
Mindebből a ma élők azt a tanúságot vonják (vonták) le, hogy új útra (megváltóra) van szükség. Mivel ilyet nem találnak (nem is igazán keresik), előveszik a régit. Amiről annyi rosszat mondtak, de működik. Igazuk lehet. A legcsodálatosabban megálmodott, de meg nem mozduló autónál is jobb az ócska Trabant, ha működik, elvisz valahová!
No, most ilyen újra felfedezett megváltó eszme a választáson alapuló demokrácia. Merthogy az olyan jól működik! A háromszázadik évben: Angliában. A fél világ kifosztása után (árán) az eredeti tőkefelhalmozás és a gyarmati birodalom romjaiból ma is elszívott jövedelem teremtette jólét lehetőségével.
A dolognak (megváltó eszmének) néhány apró szépséghibája van. A jólétet nem a demokrácia teremtette, hanem a gyarmatok kirablása. Amit mi ma újra szenvedünk: a szabad
Rablás, fogalmát elérő árak és az etióp bérek vagy munkanélküli segélyek. Tudják mikor lesz ebből általános jólét? Amikor a Holdon pálmaliget.
A demokrácia varázsigeszerű bevezetése nem egyéb, mint a tömegek hülyítése. Új varázsige a szocializmus-kommunizmus helyett. Ürügy a jövedelmek kisajátításra és újra elosztására. Mer gazdagságot, jövedelmet csak a munka teremt.
Akkora különbség nincs (és soha nem lesz) emberek munkavégző képessége és tudása között (ezerszeres-tízezerszeres-milliószoros), mint a jövedelmek között ma is fennáll.
Annyit azért leszűrhetnénk az emberi társadalmak 5-10 ezer éves tapasztalatából, hogy az egyéni gazdagság forrása igenis a közösség termelte javak ilyen-olyan módszerű-jogcímű elvonása, kisajátítása. Vizsgáljuk meg szorosan véve ezt a demokráciát. Ennek megvalósulása a választás. Nekem ez a szó két kérdést vet fel. Biztos, hogy a legjobb, legalkalmasabb, embert tudjuk meg (ki) választani vezetőnek? Tíz ember igen. Ötven talán. Még egy falu is úgy ezerötszáz lélekig. De egy város, egy megye, egy ország? Akit megválasztottunk az okosabb, jobb, bölcsebb lesz a megválasztástól. Biztosan nem! Önteltebb, gőgösebb, magabiztosabb, hiúbb stb. Arra, hogy jó tulajdonságaiban megerősödnék, a hatalomban, hivatalban sokkal kevesebb a példa!
A megválasztás feljogosítja őt, hogy döntsön. Rólunk, helyettünk. Ha jól mennek a dolgok, az érdem az övé. Ha ostobának bizonyul, a felelősség a miénk. Mindnyájunké, az arctalan tömegé. Ha mindenki felelős, nem felelős senki! Balsors, akit régen tép – mégis hagyja beugratni magát. Azon sem érdektelen eltöprengeni, ha visszájára fordítjuk a kérdést. A megválasztott embert (mondjuk pártvezért), akit leginkább alkalmunk van megismerni, őt is csak utólag. Ez lenne közülünk-közülük a legokosabb? Milyen lehet akkor a többi? Biztosan nincs ebben, (abban) a pártban alkalmasabb, okosabb, szerényebb, tényleg a közérdeket szolgáló (nem csak hataloméhes és szerepelni vágyó, törtető) ember?
Az ő megválasztottsága fényt vet a választóira is. Jelzi, hogy ki, milyen ember lehet népszerű nálunk. A megválasztott személye egy egész országra vet fényt. A világszervezetben asztalt verő diktátoron lehet röhögni.
A magunk választotta vezetőink balfogásain csak, sírni lehet, szégyellni magunkat és elszenvedni „áldásos” vagy áldatlan működésük eredményeit.
Márpedig ha választott vezetőink csak a módszer (demokrácia) átvételétől remélik az ország anyagi felemelését, annak anyagi alapjai megteremtése nélkül (sőt az anyagi alapok, gyárak, bankok stb. eladása árán), akkor ugyan lesz sírnivalónk a jövőben is.