Bűn, és bűnödés

Az emberiség 20 vagy 100 ezer évig létezett állami munkahelyek nélkül. Ötezer éve létezik a vezéri, királyi udvarok körül lebzselő eltartottak, ezek nevezhetők állami alkalmazottaknak. Hatszáz éve kezdődött, amikor Marx Tőkéje szerint „egy tömeg szabad prédává lett proletárt dobtak a munkapiacra a hűbéri kíséretek feloszlatása által, a haladás e szolgaság formájának megváltozásában állott, abban, hogy a hűbéri kizsákmányolás, tőkés kizsákmányolássá változott át. Az a folyamat tehát, amely a tőke viszonyt létrehozza, nem lehet más, mint a munkás elválasztási folyamata, munkafeltételeinek tulajdonától és a termelési eszközöket tőkévé, másrészt a közvetlen termelőket bérmunkássá változtatja. Ezek az újonnan felszabadult emberek csak az után válnak önmaguk eladójává, hogy megfosztották őket minden termelési eszközüktől, és létezésüknek mindazoktól a biztosítékaiktól, amelyeket a régi hűbéri intézmények nyújtottak. A nép megdöbbentően nagy tömegei képtelenné váltak arra, hogy magukat és családjaikat eltartsák. A tőkés rendszernek viszont, fordítva, a néptömegek szolgai helyzetére volt szüksége arra, hogy ők maguk bérelhetőkké, munka-eszközeik pedig tőkévé változhassanak.
Ezek az urak azzal szentelték fel az új korszakot, hogy az állami uradalmaknak eddig csak szerényen űzött ellopását, óriási méretekben gyakorolták. (ugye ismerős, újkori neve: privatizáció) Általános parlamenti törvényt követel „a községi földek bekerítésére”, tehát elismeri, hogy parlamenti államcsínyre van szükség ahhoz, hogy a földeket magántulajdonná változtassák. (ismerős: privatizációs törvény) Csak akkoriban megtehették, hogy a földekről elűzött munkanélkülivé vált tömegeket, évi 70-100 ezer főt, mint „munkakerülőt” Angliában felakasztattak. Ma viszont jön a bűnhődés, 600 ezer – 1 millió munkanélküli állami eltartása, mivel leszoktatták az embereket, hogy két kezük munkája után próbáljanak megélni.
A munkanélküliség rémére a társadalom nagy része gyermektelenséggel válaszol. Ez jól kimutatható a népességi adatok változásában. Másrészt megfigyelték, hogy az állatok is az utódok meg nem születésével válaszolnak, ha a megélhetésük nem biztosított vagy élelmezésük szűkös. Malthus az 1800-as évek elején leírta, hogy a munkanélküli tömegek segélyezése 15 év alatt megháromszorozta a londoni nyomor telepek lakosság számát. Persze ezt a modern gondolkodás, mint elfogadhatatlant elveti. Pedig mindenkinek csak annyi gyereket szabadna vállalnia, amennyit elbír tartani, felbír nevelni. Az állami segély az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. A terhesség alatt éhező, felelőtlen anyák csökkent értékű utódokat szülnek. Az is probléma, hogy vannak nők, akik 16 éves koruk körül szülik gyermeküket, míg mások csak 26 fölött. Míg az orvosilag ajánlott kor a kettő között van. De hallgassák, meg mit mond erről egy tőlem okosabb ember, Richard Dawkins az Önző gén, című könyvében: 149.old. „Tulajdonképpen semmi nem akadályozhatja meg, ha egy anyagiforrásokkal egyáltalán nem rendelkező párnak pontosan annyi gyermeke legyen, amennyit a nő kitud hordani. Ám a jóléti állam nagyon természetellenes dolog… Miden túlzott engedékenységgel járó gén azonnal megbűnhődik: az ilyen gént magukban hordó gyermekek éhen halnak… Eltörültük, a családot mint gazdasági önfenntartó egységet, s az állammal helyettesítettük. A fogamzás gátlást azzal támadják, hogy természetellenes. Így igaz, nagyon természetellenes. Ám természetellenes jótéti államunk is, hacsak nincs természetellenes születésszabályozásunk is, mert máskülönben a végeredmény a természetben is fellelhető nagyobb nyomorúság. A jóléti állam a legnagyobb önzetlen rendszer, amit az állatvilág valaha ismert. Azok az emberek, akiknek több gyermekük van, mint ahányat felnevelni képesek, valószínűleg a legtöbb esetben túlságosan tudatlanok ahhoz, hogy tudatos visszaéléssel vádolhatnánk őket!!

- 2 -

Azok a nagyhatalmú intézmények és vezetők, akik szándékosan bátorítják őket, szerintem kevésbé állnak gyanún felül”. (Ostobákon könnyebb uralkodni, de eltartani is őket?) A jólétre vergődő szülő képes korú emberek önzésükben gyermeket nem vállalnak, így önmagukat ítélik önzésük bűnéül kihalásra. Közben felejtik, hogy a fejlett kultúrákat mindig a szaporább barbárok győzték le.
Hermann Imre Az ember ősi ösztönei című könyvében (első megjelenés 1941) „az egyes ember skizofrenizálódását (tudathasadásos elmezavar, lelkibetegség, szellemi tevékenység fokozatos leépülése, lelki folyamatok megbomlása) illetően egyéni tapasztalatok alapján azt a hipotézist állították fel, hogy a kora gyerekkori éhezések következménye. Ez különben a koplalásnak lelki hatásaival is egybevágna. Plusz a lélek elveszti melegét, színességét, hallucinációszerű fantáziaképek és hangok jelentkeznek. Az éhező ember gyakran magába roskad, az alvási idő növekszik. Hosszabb böjtölésnél időnként ingerült hangulatot, mások bosszantásának örömét, visszahúzódást, fokozott érzelmi hidegséget, tompaságot, a kitörésekig fokozódó ingerlékenységet tapasztaltak. (Szögi Lajos tanár agyonverése a közelmúltban). A páciens alkatában egyébként csak kevésbé meggyökerezett agresszív tendenciát felfokozza. Roboz Vera pszichoanalitikus eredményei szintén arról tanúskodtak, hogy agresszió az éhezés hatására fokozódtak. A munkanélküliség, és a kisösszegű segélyek bűnéért, a jövő nemzedék agresszívvá válása lesz a büntetés, már ma is ismerős a megélhetési bűnözés fogalma.
A kapitalizmus bűneire a válasz a kommunizmus kísérlete volt. A kizsákmányolók erőszakos tulajdon elvételének bűnéért, a bűnösök csődbe jutása volt. Most újabb bűnnel magukévá tették az állami tulajdont, de ettől nem lettek okosabbak, és bűnükért csődbe jut az egész társadalom.
A kapitalizmus újra győzött, ennek eredményeképp mindenütt magasan automatizáltak lettek a munkahelyek, következményesen minimális szellemi és fizikai dolgozó létszámmal, de milyen sors vár a termelésben és szolgáltatásban fölöslegessé vált embertömegekre? A szövőgépet először Lengyelországban találták fel, de agyonütötték a feltalálót, mert tudták, hogy ez egyenlő lesz a házi kisipar meghalásával. Nyolcvan év múlva találták fel újra, és ez sokmillió angol földműves elűzését, tízmillió indiai szövőmunkás éhenhalását eredményezte. Ma, aki dolgozik, egy-három százalék munkabért kap a termék árából, a gazdaság csak úgy tartható fenn, hogy a termék árának ötven százalékát az adó teszi ki, mellyel a nem dolgozókat tartják el, és a segélyek képezik a vásárlóerőt. De ez hasonlóan igazságtalan, az egyik ember agyon dolgozza, a másik halálra unja magát. Ezért a bűnért a társadalom összeomlása lesz a büntetés.