Budapesten vizsgálódna a szlovák miniszterelnök-helyettes
Dušan Čaplovič a magyar fővárosban vizsgálódna a Magyar Koalíció Pártja után.
Mit követtek el a Magyar Koalíció Pártjának képviselői Szlovákia ellen, amikor részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén?
Budapestre készül vizsgálódni Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes, hogy részletesen be tudjon számolni a szlovák parlamentnek - ahogy fogalmazott- arról, mit követtek el a Magyar Koalíció Pártjának képviselői Szlovákia ellen, amikor részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén.
A Fico-kormány emberi és kisebbségi jogokat felügyelő alelnöke a három szlovák kormánypárt felkérésére októberben tesz jelentést a pozsonyi parlamentnek, amely felelősségre akarja vonni az MKP-t. A Magyar Koalíció Pártja már közölte, hogy nem lesz jelen a "megalázó elszámoltatáson".
Csáky Pál, az MKP elnöke korábban a következőket nyilatkozta a felelősségrevonással kapcsolatban: "Visszautasítom Ján Slota gyanúsítgatásait és a hangnemét. Úgy gondolom, hogy nincs okunk senkinek beszámolni arról, hogy mi történt Budapesten, hiszen minden információ nyilvános. A Magyar Koalíció Pártja mindig is vallja és vallotta is, a dokumentumainkban is szerepel, hogy mi kettős kötődésű párt és népcsoport vagyunk. Van egy nemzeti identitásunk, amit soha nem fogunk megtagadni. Amennyiben a parlament úgy döntene, hogy ezt a pontot napirendre tűzi, az MKP képviselői nem vesznek részt ezen a szavazáson".
Ján Slota nem tartja kizártnak, hogy a helyzet Koszovó irányában fajul el, vagy hogy terrortámadásokra kerül sor, hiszen, mint mondta, információi vannak arról, hogy a Fidesz és a Jobbik politikusai kapcsolatot tartanak fenn baszk szakadárokkal. A magyar képviselők fóruma is ennek a folyamatnak a részét képezi – állítja. Olyan lépéseket koordinálnak ott, amelyek célja az Európai Unióra való nyomás gyakorlás a nagy-magyar sovinizmus szellemének újjáélesztése, amely a Nagy-Magyarország megalakításába torkollna.
Ezért is tekinti a fórumon való részvételt a képviselői eskü és az alkotmány durva megsértéseként. Veszélyeztetik az ország területi épségét. A Szlovák Nemzeti Párt ezt nem hagyhatja annyiban. A néppárttal közösen kezdeményezték a házbizottság összehívását, amely arról dönt, hogy napirendre tűzi-e a parlament az ügyet. Egy MKP-képviselőket elítélő határozattal együtt.
Duray Miklós MKP-alelnök szerint nincs mit megmagyarázni. Mi sem kezdeményezzük a házbizottság összehívását Slota kijelentései után, mondta Duray.
(Felvidék.ma)
Kapcsolódik:
Jan Slota újabb magyarellenes kijelentéseire
A pozsonyi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivőjének nyílt levéle. Jan Slota a magyar diplomata jelenlétében azt mondta, hogy a magyarok őshazája nem a Kárpát-medence, hanem a Góbi-sivatag, s hogy a szlovákok, amikor ez szükséges volt (1848-49-ben) "fegyverrel a kezükben tudták megsemmisíteni a magyar honvédeket".
A Benes-dekrétumok ellen
Magyarországi civil szervezetek - 40 ezer támogató aláírással - petíciót juttattak el az Európai Parlamentnek. "Az EP tűzze napirendre a magyar és német kisebbséget súlyosan diszkrimináló jogszabályok ügyét."
A szlovák kormánypárt törölte Magyarországot Európa térképéről
Az SNS honlapján hónapokig egy olyan térkép volt elérhető, amelyen Magyarország nem létezik. Ausztria határai a Dunáig érnek, a többi terület pedig Szlovákiához tartozik.
Na most ki megy Brüsszelbe, és miért?
Határtalan pofátlanság: Büntetést fizetett egy csallóközi iskolában aki magyarul beszélt. Pozsony tiltakozik, mert a magyarországi, szlovák többségű Piliszentkereszten a helyi önkormányzat költözteti a Szlovák Házat. Sarkára áll végre a külügy? Göncz Kinga külügyminiszter szerint beavatkozásával a szlovák kormány elismerte a kisebbségek kollektív jogait. Egyelőre nem várható javulás a magyar-szlovák viszonyban.
A szlovák miniszterelnök őrjöng: Sólyom kitiltva a Felvidékről?
Szlovák műhisztéria Sólyom László révkomáromi magánlátogatása miatt. Egyes lapok szerint inkább Jan Slotát kéne kiutasítani Szlovákiából. A szlovákok legfelsőbb szinten törlik bele cipőjüket a magyarokba, köztük mellesleg a köztársasági elnökbe is.
Szentesítette a szlovák parlament a Benes-dekrétumokat
Az EU szemet huny a döntés fölött? A KDNP követeli a pozsonyi magyar nagykövet hazarendelését. „Mi felvetettünk egy megbékélési nyilatkozatot, amire egy pofon volt a válasz.” Határozatban szentesítette csütörtökön a szlovák parlament a felvidéki magyarok és a németek második világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő, egyértelműen kirekesztő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. A szlovák többségi társadalom teljes mellszélességgel támogatja a Benes-dekrétumok érinthetetlenségéről szóló szlovák parlamenti határozat.
Liechtensteini tanulmányutat Göncz Kingának
A magyar külügy példát vehetne a hercegség hozzáállásáról a kirekesztő Benes-dekrétumok miatt. A Benes-dekrétumok még élnek a toleráns EU-ban is.
Jan Slota lerombolná Budapestet (fn.hu)
A szlovák koalíció második legnagyobb pártjának elnöke, korábban arra is buzdította a híveit, hogy „üljetek harckocsira, és tegyük a földdel egyenlővé Budapestet!"
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






