Bejelentkezés


Drasztikusan drágulhatnak az élelmiszerek

2007-08-08 - Politaktika

A gyümölcstermelők kára eléri a 40 milliárd forintot. A szántóföldi növénytermelők aszály miatti kára pedig eléri a 250-350 milliárd forint közötti összeget.

Font Sándor szerint a kormány által a fagykárenyhítésre felajánlott összeg a károknak csak mintegy 10-15 százalékát orvosolhatja.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke reméli, hogy a fagykárt szenvedett gazdák képviselői és az agrártárca között hétfőn Nyíregyházán megkötött elvi megállapodásból több teljesül majd, mint egykor 2005-ben, a gazdatüntetés után létrejött egyezségből.

Az ellenzéki képviselő szerint érthetetlen, hogy miért kellett a mostani egyezséget tüntetéssel kikényszeríteniük a gazdálkodóknak, mivel már hónapokkal ezelőtt tudható volt, hogy fagykárt szenvedtek az északkelet-magyarországi termelők.
A politikus emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfői rendkívüli ülésén a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a FruitVeb által adott tájékoztatás szerint a gyümölcstermelők kára eléri a 40 milliárd forintot. A szántóföldi növénytermelők aszály miatti kára pedig eléri a 250-350 milliárd forint közötti összeget.

Font Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a szántóföldi növénytermesztésben bekövetkezett károk miatt élelmiszerár-növekedés várható. Ennek enyhítésére a Fidesz szerint a kormány eddig nem tett semmiféle intézkedést. Felvetődik, hogy a kormány az árnövekedést azért nem kívánja megakadályozni, mert az áfa-bevételnövekedéssel jár - mondta Font Sándor.

A bizottsági elnök kitért arra, hogy a kormánynak figyelembe kellene vennie azt a pártja által tett javaslatot, hogy a korábban elvont 25 milliárd forintot vissza kellene helyezni a kárenyhítési alapba. Emellett az országban kellene tartani az uniós intervenciós gabonakészleteket - mondta a Fidesz szakpolitikusa, utalva arra, hogy a szakmai szervezetek és az érdekképviseletek ugyancsak emellett vannak.

Font Sándor kifejtette, hogy az agrárkormányzat összességében szán 9-10 milliárd forintot a gazdák kárának enyhítésére, amelyben már valamennyi pénzügyi tranzakció és a szaktárca által nyújtott hektáronkénti 40 ezer forintos segítség, sőt a belterületi gyümölcsösök kárenyhítésbe bevonása is szerepel. Font Sándor szerint a kárenyhítési rendszerbe továbbra is csak 5 milliárd forintot ajánl a kormány.

A fagykár, és aszály miatt bekövetkezett nagyarányú élelmiszer-áremelések várhatóak. A fideszes mezőgazdasági szakpolitikus abban tartotta felelősnek a kormányt, hogy nem mérte fel a természeti katasztrófák következményekeit, és nem készített vészforgatókönyveket a probléma megoldására.

A politikus szerint a 15-40 százalékos áremelkedés a kormány érdeke is lehet, hiszen egy 100 forintos terméknek 20 forintnyi az áfája, egy 150 forintosnak azonban már 30. Azt javasolta: ehelyett csökkentsék az áfát.

Újra felhívta a figyelmet arra, hogy nem kerülhet külföldre a Magyarországon raktározott gabona. Mint mondta, az utóbbi hetekben újabb 3-400 ezer tonna gabonát vásárolt tőlünk Románia.

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-07-16 17:32:08
Az általános forgalmi adó csökkentése a gazdagabb rétegeket is érintené. Helyette az alacsony jövedelmű emberek juttatásait kell emelni. Se a FIDESZ, se a kaméleon átváltozásával vetélkedő magyar kommunisták nem tudnak gazdálkodni. Még mindíg a koldusok gazdaságában barmolják a sarat. ---- www.best-wall-street-house.com
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán